VASÁRNAP VERSBEN MONDOM EL
Sziasztok
molyok! :)
Ez
már a nyolcadik posztunk a közös rovatunkban Bree-vel, ahol ezúttal a
szomorúságról, és a fájdalomról kerestünk nektek verseket. Nektek van olyan
kedvencetek, ami a végletekig szomorú, de ti mégis imádjátok?
József Attila -
Reménytelenül
Lassan,
tünődve
Az ember
végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így
próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán
ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Vas-színű
égboltban...
Vas-színű
égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -
Bennem a
mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -
Bajszom mint
telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -
József
Attila az egyik legnagyobb kedvencem a magyar költők közül, és számomra ez a
verse annyi mindent elmond, hogy az valami hihetetlen. Süt belőle az a fajta
fájdalom, amit akkor érez az ember, amikor már mindent kipróbált az élete
során, és kezdi elveszíteni a reményt, mert már tudja, hogy az képes őt bármikor
becsapni. De van egy olyan érzésem, hogy ha még elolvasom párszor, újabb
jelentést fog kapni valamennyi sor – nekem pedig ez teszi igazán keserédessé a Reménytelenült.
~Anna
0 megjegyzés