Sziasztok
molyok! :)
Végre-végre
újra értékelést írok Nektek! Ez egy igazán nehéz szülés volt számomra, ugyanis
volt egy nagyon depresszív mélypontom egy sikertelen vizsga után, ami miatt
szükségét éreztem egy olyan olvasmánynak, ami segít helyretenni a buksimat. Így
esett a választásom Rachel Hollis könyvére, ami sokkal kellemesebb csalódás
volt, mint amire számítottam - végre valaki a szívemből szólt, amikor a
problémáiról és a nehézségeiről beszélt, nem éreztem közhelynek, és rengeteg
erőt adott nekem ahhoz, hogy lábra tudjak állni. Ez a nő pontosan tudja, mit
csinál, úgyhogy sok szeretettel ajánlom Nektek is a könyvét!
Szerző: Rachel Hollis
Cím: Szabadulj meg
végre a hazugságoktól, hogy az lehess, aki valójában vagy
Kiadás éve: 2019
Kiadó: Partvonal
Oldalszám: 288 oldal
Műfaj: Életmód,
önismeret, humoros
Eredeti cím: Girl, Wash Your
Face
Igazából
nem is tudom, hogy elkeserítő, vagy inkább elgondolkoztató, hogy 20 éves fejjel
kezdtem olvasni Rachel könyvét. Lehet, hogy inkább elgondolkoztató. Vagy
esetleg mind a kettő. Nem tudom. Csak egy dologban voltam biztos, amikor
levettem a polcról ezt a kötetet, az pedig nem volt más, mint hogy feladom.
Igen,
jól olvastátok. És nem, nem estem túlzásba. A sikertelen anatómia vizsgám után
eljutottam arra a pontra, hogy elkezdtem azon gondolkozni: talán az egészségügy mégsem
nekem való. Tudjátok, mi ebben a legszomorúbb? Már nagyon régóta az volt az
álmom, hogy segíthessek az embereknek, és foglalkozhassak velük.
Mint
egy varázsütésre, jött velem szembe tavaly a dietetikus szak. Amint megláttam,
biztos voltam abban, hogy igen, ez
az, amit csinálni szeretnék. Tiszta szívemből megszerettem ezt a szakot, és az
ég egy adta világon nem jelöltem volna mást az egyetemi jelentkezésnél az
egészségügyön kívül. Természetesen nem
kevés utána olvasás, kérdezősködés, és nyílt napra járás következményeképp
született meg bennem ez az elhatározás.
És
most?
Magamra
nézek, és elbizonytalanodok. Sírni támad kedvem. Csapkodni és dühöngeni akarok,
mert én nem ezt szerettem volna.
Nem
így képzeltem el ezt az egészet.
Miután
megláttam a pontszámot a gépen, sírva viharzottam vissza a kollégiumba, és még
aznap este haza is utaztam. Képtelen voltam, akár csak pár órával többet
Debrecenben maradni, mint akkor kellett volna.
Egyszerre
éreztem mérhetetlen haragot, szomorúságot, boldogtalanságot - és mind közül a
legrosszabbat: tudatlanságot. Egyszerűen nem fogtam fel, miért nem sikerült.
Meg ne haragudjatok a kifejezésért, de konkrétan szarrá tanultam az agyamat,
erre a vizsga majdnem fele olyan anyagrészből áll, amit elméletben tőlünk nem
kérnek számon…? És ne érezzem magam komplett idiótának?
Szépen
kidühöngtem magam, jó pár hisztiroham kíséretében, majd újra nekiálltam tanulni.
Ugyanolyan keményen, mint az előző alkalomra - ezúttal azonban még utánanéztem
pár dolognak, ami számomra ismeretlen volt a feladatokból, és úgy mentem oda, a
június 25-ei vizsgára, hogy most már sikerülnie kell!
És
lássatok csodát, a hőn áhított kettes helyett egy hármas vizsgajegyet sikerült
összehoznom!
Na
de miért is írtam le mindezt Nektek?
Azért,
mert ez Rachel nélkül nem sikerült volna. Nem, most sem viccelek. Ez a nő úgy
gatyába rázza az embereket, hogy azt öröm nézni!
„Hogy mi az
igazság? Az, hogy te, csak és kizárólag te felelsz azért, hogy milyen emberré
válsz és mennyire leszel boldog!”
Amikor elkezdtem
olvasni, eszem ágába se jutott, hogy egy ilyen jellegű könyvet ennyire lehet
élvezni - olykor hangosan felnevettem a
vonaton, vagy a közlekedési eszközökön - , és teljes figyelemmel magamba
szívni azt a tudást, és tanács-áradatot, amit nyújt az embereknek. Valamiért
abban a tudatban éltem, hogy az életmód/életstílus/ ehhez hasonló könyvek
tárgyilagosabbak, hidegebbek, s kevésbé közvetlenek - na, ezekre a mi írónőnk
már az első mondatával is rácáfol. :D
Csak
úgy árad belőle a pozitív energia, és elképesztő módon lehet ezt érzékelni a
könyv olvasása közben is. Esküszöm Nektek, még soha életemben nem tapasztaltam
ehhez foghatót! Egyszerűen képtelen vagyok megmagyarázni, miért, vagy hogyan; de ez
a könyv él - és egy darabot ad nekünk Rachelből.
Még
mindig érzem magamban azt a hatalmas energialöketet, amit kaptam a kötet
befejezése után, és továbbra is csodálom ezt a nőt, hogy így képes volt megnyílni
az olvasói előtt.
A
célját azonban csak így sikerült teljes mértékben elérnie - most már biztosan
tudom, hogy nem vagyok egyedül. Most már azt is biztosan tudom, hogy nem
szégyen segítséget kérni. Igenis lehetnek nehézségei még a magamfajta
fiataloknak is, akik nem rendelkeznek olyan mérvű és mennyiségű tapasztalattal,
mint egy 30 éves, dolgozó felnőtt, aki
akár édesanya/édesapa szerepet is betölt.
Pocsék
ezt beismerni, de úgy dobnak be minket az egyetemi élet világába és a nagybetűs
életbe, hogy mondhatni
semmilyen gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezünk, mindent tanultunk és
tanulunk, ami körítés és lexikális
tudás; s amikor éles helyzetben fogunk állni az első munkanapunkon,
csak annyit tudunk majd kinyögni, hogy „anyucit
akarom”.
Most
komolyan, akár vicces, akár nem, nem tudok megcímezni egy rohadt levelet. Már
lassan a két kezemen se tudom megszámolni, hány kellemetlen helyzetbe kevertem
magam ezáltal, nemhogy még nyíltan fel is vállaljam…Na de egyszer mindennek
eljön az ideje. Ez egyszerre vicces és elkeserítő. Erre mégis mikor készítettek
fel az iskolában? Elméletileg első osztályban, vagy alsóban, de könyörgöm,
azért egy önéletrajzi levél megírása ezt nem fogja pontosan úgy feleleveníteni,
mint ahogyan azt elvárják, vagy szükséges lenne…
Nem
tudok számlát befizetni, nem merek bepakolni a mosogatógépbe, mert olykor azt
hiszem, leharapja a kezem, úgy ki kell rántani, majd visszacsukni kattanásig,
és még sorolhatnám ezeket napestig!
De
tudjátok mit? Azt mondom, legyen! Felvállalom, hogy ezekkel nem vagyok
tisztában, és még tanulnom kell, hogyan vigyem véghez mindezt úgy, hogy
elfogadhatóak legyenek.
Emberből
vagyunk, akik olykor hibáznak. Nem lehetünk tökéletesek. Senki sem az.
Mindenkinek lehetnek hiányosságai. Igen,
mint amikor a nagyképű osztálytársaid odaszólnak, hogy ők sem tökéletesek, mert
hiányzik belőlük a hiba. Haha, röhög a vakbelem. Ja, nem.
Rachel
is pontosan arról mesél nekünk, hogy rengeteg olyan hazugság van, amit az idők
folyamán elhitettek velünk, vagy éppenséggel mi hitettük el azokat magunkkal. Ezek
a hazugságok teszik tönkre a mindennapjainkat, szinte teljesen észrevétlenül.
„Azzal, hogy felismertem ezeket a
hazugságokat, megfosztottam őket az erejüktől.”
És tudjátok mit?
Rohadtul igaza van. Gondoljatok csak
bele! Hányszor éreztétek már azt, hogy nem vagytok elég jók? Hogy valakivel
összehasonlítva lebecsülitek magatokat? Mennyiszer kezdtetek bele valamibe, s
hagytátok abba mondvacsinált kifogásokra hivatkozva?
Ugye
milyen pocsék érzés ilyen dolgokat alaposabban átgondolni - és esetleg rájönni
arra, hogy saját magatoknak mennyi része is volt abban, hogy ez ily módon
állandósuljon, szerepet töltsön be az életetekben? Higgyétek el, nekem sem ez volt
a legkellemesebb része az olvasásnak, de szükségem volt rá abban, hogy el
tudjak kezdeni változtatni.
„Ez nagyon
fontos, drága barátnőim, mert muszáj megértenetek, hogy egyikünk sem tudja az
elvárásokat teljesíteni. És miközben képtelen vagyok a szüntelen jó
teljesítményre, nem hagyom, hogy ez a tény rossz irányba vigyen. Minden nap
felébredek és megkísérlem, hogy önmagam jobbik változata legyek.”
Rachel nagyon
sok olyan apróságra hívja fel az emberek figyelmét, amikre alapvetően nem
kapnánk fel a fejünket, vagy egy vállrándítással annyiban hagynánk a dolgot -
és pontosan ezzel van a baj! Nem szabad elmenni még ilyen semmiségek mellett
sem.
„Az élet nem
arról szól, hogy örökké a szétesés szélén imbolyogj! Az életet nem csupán
túlélni kell, hanem megélni is.”
Miután szépen,
fokozatosan felfedezzük magunkban ezeket a dolgokat, amiket az írónőnk is folyamatosan próbál az eszünkbe vésni,
elkezdjük átértékelni az önmagunkról alkotott képünket. Az, hogy miben
változik, az csakis rajtunk áll, és ezt Rachel is igyekszik a lehető legjobban
hangsúlyozni, hiszen az egész könyv erről szól: TE magad vagy az, aki az életét alakítja, nem más!
„Az igaz, hogy
azt mondom, hogy erős vagy, bátor és igazi harcos… De ha ezt mondom neked,
azért teszem, hogy észrevedd magadban ezeket a jellemvonásokat. Legszívesebben
megragadnálak a válladnál fogva, és addig ráználak, míg össze nem koccan a
fogad. Annyira az arcodba akarok mászni, hogy bele kelljen nézned a szemembe,
és ott magad is megláthatod a választ. Teli torokból akarok ordítani mindaddig,
amíg magadévá nem teszed ezt az egyetlen nagy igazságot: te irányítod a saját
életedet!”
Tény, ami tény,
a változás sosem volt egyszerű, és nem is lesz az. Nem közhelyeket akarok most
felsorolni, hanem a saját példámmal igazolni ezt az állítást - mivel még én sem
tudtam teljesen elfogadni és feldolgozni, hogy kollégista lettem és kikerültem
a gimnázium „szerető karjai” közül. Most már lassan kezdem magaménak érezni a
dolgot, de én is tisztában vagyok vele, ahogyan
mindenki más is, hogy sosem lesz az igazi. De hát ki mondta, hogy
könnyű dolog egyetemistaként kirepülni a családi fészekből, és minden csupa
móka meg kacagás lesz?
Na
ugye. Addig én sem hittem el, milyen jó dolgom is volt a gimiben, és az
érettségin, amíg meg nem tapasztaltam, mit jelent egyetemre járni. Sokszor visszasírom
ezeket az időket, még ha nem is szerettem szinte egyet sem a hat évből.
Miért
is kéne hazudnom Nektek, kedves olvasóim? A nagybetűs Élet sem lesz jobb, vagy
könnyebb, hiszen mindennek megvannak a maga nehézségei, és szinte biztos, hogy akkor majd az egyetemet
sírom vissza. :D
Tudjátok,
miért élveztem annyira Rachel könyvét? Azért, mert őszinte. De kegyetlenül. Ahogy
mesél magáról, a múltjáról, a családjáról, és megnyílik az olvasóknak, sokkal
szimpatikusabbá válik az olvasók szemében, és az ember alapvetően is közelebb
érzi magához, mint egy nyers „megmondóembert”.
Ez
a nő egy kész energiabomba, aki csak úgy árasztja magából a pozitív energiát, a
szíve - lelke benne van abban, amit csinál! A stílusa egyszerűen magával
ragadó, bele lehet veszni a lapokba, és átélni minden egyes emléket vele
együtt, amit elmesél nekünk.
A
mai napig csodálom Rachelt, hogy a saját történetén keresztül, illetve azzal
együtt szeretne segítséget nyújtani az embereknek. Bevallom őszintén, én is azt
éreztem olvasás közben, hogy végre nem vagyok egyedül. Ami pedig a legjobb volt
az egészben, hogy rájöttem arra, hogy nem szabad szégyellnem magam azért, aki
vagyok.
„Én alakítom át
magamat azzá, aki leszek.”
Ez a könyv
nagyon sokat adott nekem. Önbizalmat, erőt, hitet. A tudatot, hogy képes vagyok rá, csak tenni kell érte.
Úgyhogy tenni is fogok érte. Rachel sokkal, de sokkal jobb ember, mint azt én
valaha el tudnám Nektek mondani ebben az értékelésben.
Ezért
is biztatlak Titeket arra, Drága Olvasóim, a
végén még átveszem ezt a jelzőt Racheltől :’D, hogy ismerkedjetek meg a
könyvével, és a munkásságával, mert több, mint tiszteletreméltó, amit véghez
vitt.
A
végszavam pedig az egyik kedvenc idézetem a könyvből, amit ajánlok a
figyelmetekbe:
„Ne feledjétek a
legnehezebb napokon se, hogy mindennél fontosabb az előrehaladás – legyen szó
egyetlen milliméterről, vagy akár egy kilométerről!”
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… mindenkinek,
akinek egy kis önbizalomra van szüksége, vagy úgy érzi, jól jönne egy segítő
kéz.
~Anna
