Sziasztok molyok! :)

Ismét nagyon hosszú kihagyás után térek vissza Hozzátok. Az életem fenekestül felfordult, amióta a reptérre szegődtem dolgozni, ez pedig meglátszik az életem megannyi részén - ez egyszerre hordoz magában negatívumot és pozitívumot egyaránt, ezért különösen hálás vagyok az olyan könyvekért, amik olyan hatással vannak rám, hogy újból tudok Nektek írni róla.

A most következő könyv keserédes volt számomra, mert ahogyan észrevétlenül belopta magát a szívembe, azzal együtt felnyitotta a szememet is.

Készen álltok egy kicsit megállítani az időt?

Cím: Momo

Kiadás éve: 2024

Kiadó: Móra

Oldalszám: 256 oldal

Műfaj: Kortárs, ifjúsági, romantikus, váltott szemszög

Eredeti cím: Momo

Találkoztatok már olyan könyvvel, ami egyszerre öntötte el a szíveteket tengernyi érzelemmel ugyanabban a szent pillanatban?

Mintha egy rajzfilm szereplői lennétek, s valaki egy vödörből öntené azt a sok - sok érzést egyenesen a nyakatokba …

S ahogyan az eső, úgy az egyes érzelmek is, egymással karöltve áztatnák el a rengeteg rétegnyi ruhát, amivel védenétek magatokat…

Mindattól, amit adhatna nektek ez a számos apró színfolt - mint a mesebeli zápor, ha egyenesen a szívetekig, vagy akár a lelketekig tudna hatolni.

Én is így éreztem magam olvasás közben. Komoly voltam és szürke, szinte már olyan érzéketlen, mint a könyvben feltűnő urak, akik saját képükre igyekeztek formálni az embereket.

„… az ember sokkal több annál, mint az az idő, ami beleszorult.”

Aztán egyszer csak kattant egyet bennem valami: ahogyan haladtam előre a történetben, magamra ismertem a rohanó világban, az örökös bizonyítási vágyban, s abban az ördögi körben, amiben e regény szereplői  számukra teljesen észrevétlenül, de  benne ragadtak.

„Félj, de légy bátor!”

Ekkor megálltam egy pillanatra… és csak voltam.

Nem csináltam semmit, csak azon töprengtem, mikor felejtettem el leülni és időt adni magamnak.

Mikor engedtem meg magamnak utoljára, hogy mindent félretegyek, és önfeledten boldog legyek.

Csak úgy.

Mert megérdemlem.

„Az egész világ egy nagy történet, mi meg a szereplői vagyunk.”

Első pillantásra azt gondolná az ember, hogy ugyan, mégis mi olyan különleges egy kislányban, aki mást sem tud csinálni, mint hogy hallgatni? Csak ül és figyel. És hallgatja, amit mesélsz neki. Nem ítélkezik, nem fűz felesleges hozzászólást a mondanivalódhoz: egyszerűen csak hagy téged kibontakozni, hagyja, hogy kiöntsd a szíved-lelked és milliónyi teher essen le a válladról mindeközben.

Nem is tudom, melyik volt az a pillanat, amikor realizáltam magamban: mindenkinek szüksége van egy Momo-ra.

Egy olyan személyre, akihez bátran fordulhat, ha baj van, aki meghallgatja, aki bármit megtenne azért, hogy megmentse - aki feltétel nélkül szereti úgy, ahogy van.

„… van olyan kincs, amitől elpusztul az ember, ha nem oszthatja meg mással.”

Ez a kötet bár nem ma íródott, mégis tökéletes képet ad arról, milyen világban is tengetjük a mindennapjainkat. Ha körbenézünk, mindenütt a történet szereplőit láthatjuk: a szürke urakat, ahogy futkosnak az utcákon, az emberek idejét hajkurászva; a felnőtteket, akiket elnyel a munka és a megannyi felelősség; s nem utolsó sorban a gyerekeket, akik már nem is lehetnek igazán gyerekek …

„Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő.”

Micahel Ende sokkal többet ad a könyve által az olvasóknak, mint azt elsőre gondolnánk: nem csupán közhelyesnek titulált életbölcsességeket szűrhetünk ki a sorokból, hanem részesei lehetünk egy olyan jövő  vagy inkább jelen?  képnek, ami elkerülhetetlenül közeledik felénk, s csak mi, saját magunk tudnánk azt visszafordítani.

Mondhatni játszi könnyedséggel késztet minket egy kis megállásra, hátha így felismerjük, hogy az általa elmeséltek milyen könnyen valósággá válhatnak - egyik pillanatról a másikra.

„Ha az emberek tudnák, mi a halál, nem félnének tőle.”

Vajon mikor vesszük észre, hogy nekünk is szükségünk van egy Momo-ra?

Befejezésképp pedig tegyük fel magunknak mindannyian a kérdést: Mikor éltünk utoljára, úgy igazán?

„Mert az idő élet.

Az élet pedig a szívünkben lakik.”

Csillagozás: 5 / 5

Ajánlom … mindenkinek, aki úgy érzi, nem hallgatja meg senki.

~ Anna

Sziasztok molyok! :)

Elhatároztam, hogy a 2024 az én évem lesz, és igenis többet fogok foglalkozni azzal, amit szeretek - ez pedig nem más, mint az olvasás és az élményeim megosztása Veletek, értékelések és posztok formájában.

Ennek örömére az évet egy olyan írónő könyvével szeretném nyitni, akivel volt szerencsém személyesen is megismerkedni, és mit ne mondjak, csak úgy sugárzik belőle az energia, az öröm - Ő maga tökéletesen megtestesíti mindazt, azt a pozitív üzenetet, amit át szeretne adni az olvasóinak. :)

Fogadjátok szeretettel Csányi Szilvi első kötetét, a Kimatekoljuk! c. kis regényt! :)

Szerző: Csányi Szilvi

Cím: Kimatekoljuk!

Kiadás éve: 2023

Kiadó: Magánkiadás

Oldalszám: 140 oldal

Műfaj: Kortárs, ifjúsági, romantikus, váltott szemszög

És egy, két, há’, négy … Ceruzák kihegyezve, a számológép készenlétben, a hajunk pedig már égnek áll a feszültségtől … Ennek örömére kezdődhet is a matekóra, akarom mondani, a blog legújabb értékelése! :D

„Most hosszan nyűglődhetnék azon is, hogy a suli miért nem tízkor kezdődik, de ezt is rég feladtam már, mint anyuval a Babuci vitát.”

Huh, most azért letöröltem pár izzadtságcseppet a homlokomról, azt meg kell hagyni… :’D Nyugtassatok meg, kedves olvasóim, hogy nem csak engem viseltek meg hasonlóképp a matematika rejtelmei az iskolás éveim alatt … Félreértés ne essék, nincsen semmi gondom a matekkal - de szeretem tartani tőle a tisztes távolságot, csakúgy, mint Szilvi első könyvének főszereplője, Liza.

„Anyám nyilván rögtön észrevette, hogy valami bajom van.

- Babuci! Bánt valami?

- Anya! Tizenkét éves vagyok! Nem vagyok Babuci!”

Kezeket fel, ki élte át eme sorok hatására az általa kevésbé kedvelt tantárgya ciki pillanatait? Ne aggódjatok, ezzel korántsem vagytok egyedül :’)

S kezeket fel, persze virtuálisan, hogy ki az, aki mindezek ellenére is szívesen visszamenne a gimibe, vagy akár az iskola bármelyik évébe, amelyikbe csak tehetné?

Na, látjátok, szerintem ezzel sokan így vagyunk. Visszavágyunk, még akkor is, ha tudjuk, hogy újra át kell élnünk az összes kínos emléket, ami megtörtént velünk a megannyi felejthetetlen kaland mellett.

„- Hol kezdjük? – nézett rám kérdőn.

- Haha! Kb. a harmadikos anyagnál.

- Ne már!

- De! Az utolsó, amit értettem matekból az a szorzótábla és az egyszerű szöveges feladatok voltak.

- A szorzótáblát nem kell érteni.

- Hát nyilván azért ment jól még nekem is.”

A Kimatekoljuk visszarepít minket az általános iskola hatodik osztályába, egyenesen a felvételi időszakába, s tökéletesen bemutatja azt minden boldogságával és nehézségével együtt.

Ezt az időutazást olyan szereplőkkel tehetjük meg, mint a már fentebb említett Liza és Dani; akik átlagos tinédzserek, a maguk gondjaival, a maguk gondolataival - a könyvben bemutatott mindennapjaik pedig pont beleillenek ebbe a rohanó világba, amiben a látszat és a technológiai kütyük virágzó aranykorukat élik.

„(…) elégedetten simított végig a tolltartómba milliméter pontossággal visszarendezett, újra tűhegyes ceruzáimon.

Esküszöm, anyám nem vág ilyen elégedett képet, amikor a táskakollekcióját nézegeti.”

A két fő karakter szemszögéből követhetjük nyomon a matematika és a különböző személyiségtípusok kapcsolatának rejtelmeit, azonban már a kezdetektől fogva ott lebeg a szemünk előtt nem egy olyan tabu téma, amit napjainkban előszeretettel söprünk inkább a szőnyeg alá, mintsem szembenézzünk azokkal.

„Mintha nem lenne elég bajom a hülye felvételi miatt, Szörnybella bejelentette a mai matekon, hogy új ülésrend lesz, mert sokat dumálunk órán (…), és ki is jelölte, hogy ki hova ül. (…)

Persze Szörnybella kis kedvencei egymás mellé kerültek, vígan folytatták a csevegést, gondolom, a Pitagorasz-tételről.”

Ki mondta, hogy csak a matek lehet nehéz?

Ki mondta, hogy egy hatodikos élete nem lehet az?

Ma már rengeteg dolog sokkal hamarabb történik meg a fiatalokkal, amikre még nem állnak készen, olyan kihívásokkal kell szembenézniük és olyan elvárásokkal, amik ilyen fiatalon hiba elkövetése nélkül szinte megvalósíthatatlanok.

„Történelmi pillanat: el kell ismernem, hogy anyámnak igaza van.”

Pontosan ezért az olvasók nagyon könnyen tudnak majd azonosulni a főszereplőinkkel, a könyvben megjelenő élethelyzetekkel, és az egész történettel, amit Szilvi elénk tár.

A cselekmények gördülékenyen követik egymást, a bonyodalom és az izgalom tökéletesen van adagolva, így garantált, hogy nem fogjuk tudni letenni egyhamar a kötetet, elvégre már tűkön vagy inkább jó hegyes ceruzákon? ülünk, hogy megtudjuk, mi fog kisülni ebből a fránya matekból. :D

„Olyan kis cuki feje van, amikor mosolyog. Vagyis nem tudom. Biztos csak azért látom így, mert végre feltárta a koordináta-rendszer évek óta titokban tartott értelmét.”

Hogy mi lesz velünk később?

Talán rájövünk arra, mi az élet értelme. Talán megtaláljuk a saját utunkat. De az is lehet, hogy végre értelmet nyernek a gimis matekórák és mi is belátjuk, hogy a koordináta-rendszer igenis fontos szerepet tölt be a mindennapokban.

Ahogyan ránk, Lizára és Danira is megannyi kaland és élmény vár, az ismeretlen, ami csak arra vár, hogy felfedezzük, a maga szépségével és nehézségeivel egyaránt - hogy együtt vagy külön, azt csakis Szilvi tudhatja. ;)

Csillagozás: 5 / 5

Ajánlom … mindenkinek, aki szeretné megfejteni a matek rejtelmeit ;)

~ Anna

Sziasztok molyok! :)

Idén a szeptembert egy nagyon különleges, gyermekeknek szóló kötettel indítjuk a blogon, ami az értékeléseket illeti. Emila kalandjait nyugodt szívvel ajánlanám idősebbeknek, sőt, akár felnőtteknek is olvasásra, mert tökéletesen bebizonyítja, hogy a mese és annak szeretete teljes mértékben kortalan. Hálával tartozok a szerzőnek, hogy felkeresett – a főszereplőt és az egész könyvet a szívembe zártam, s remélem, hogy sokat olvashatok majd még erről a bájos kislányról. :)

Bevallom őszintén, eleinte nem igazán tudtam hova tenni sem a történetet, sem a célközönséget, sem pedig azt a világot, ami színteret ad az egész kötetnek - egyszerűen nem fért a fejembe, hogyan lehet összekötni a Science-fiction-t a mesével. Hatalmas kíváncsisággal kezdtem bele az olvasásba, mivel fogalmam sem volt, mire számítsak – ám legnagyobb meglepetésemre Attila játszi könnyedséggel ugrotta meg minden elvárásomat, amit tudat alatt emeltem a könyvvel kapcsolatban.

„Elpárolgó haragjával egyidőben azonban egyre nőtt benne a bizonytalanság. Biztosan jó ötlet volt így világgá menni?”

Ugye már Ti is kellően kíváncsiak lettetek? :D Vágjunk hát bele közösen a végtelen felfedezésébe, gyertek, hadd kalauzoljalak el Titeket Szorizonra! ;)

Mivel az írónk stílusosan kissé in medias res kezdi beavatásunkat ebbe a kalandos kötetbe, engedjétek meg, hogy én is hasonlóképp kezdjek Nektek mesélni, milyen élményekkel gazdagodtam Emilának köszönhetően. :D

Adott egy kissé makacs, szeleburdi kislány, aki mérgében belekeveredik egy űrhajó belsejébe, majd olyan kalandoknak lesz részese, amikről az ember gyermeke csak álmodni mer. Ez már jól kezdődik, nem? :D Szerintem mindenki magára tud ismerni abban a szituációban, amikor jól összeveszik a szüleivel, megsértődik, majd duzzogva elvonul valahova, hogy jól kipuffogja magát. Nem, nem beszélek tapasztalatból, á, dehogy :’D.

„Ugyan száguldott, percenként húszezer kilométeres sebességgel, de ebből a száguldásból nem érzett semmit. Az űr végtelen sötétjében suhant az űrhajó, ő pedig mégis úgy érezte, mintha egy helyben állna.”

A kiindulópontunk pont egy ilyen élethelyzet, a kis főhősünk újabb veszekedésen van túl az apukájával, és úgy érzi, most már elég volt – de azért valljuk be, nem feltétlen az volt a terve, hogy be is ragad abba az űrhajóba. :D

Ismeritek azt az érzést, amikor csak álltok egy helyben és úgy tűnik, mintha az egész világ elszaladna mellettetek?

Valamiért így tudom elképzelni, hogyan is érezhette magát Emila, miközben szépen, lassan, de kezdte megszokni ezt az új helyzetet, amibe hirtelen belecsöppent.

„Nem érzett veszélyt, egyszerűen elmerült a végtelen érzésében.”

Miután a főszereplőnk úrrá lett a számunkra kissé ijesztőnek tűnő szituáción, kötve hiszem, hogy közülünk olyan sok ember képes lenne bújócskát játszani egy űrhajókkal teli műhelyben, de tény és való, a világ tele van meglepetésekkel, kezdetét vehette a megannyi kaland, amit a fülszöveg is ígért Nekünk, olvasóknak.

„Most, itt a száguldó űrhajóban kezdte megérteni, miért látunk valamit, ami már régen nincs a helyén.”

A kis Emila korát meghazudtolva sokkal jobban kezelte a váratlan eseményeket, mint amire számítottam - ennek eredményeképpen pedig olyan élményekre, s tapasztalatokra tett szert, melyek végig tudják majd kísérni a nagybetűs Életen, segítve őt abban, hogy azzá váljon, akivé igazán szeretne.

„A legrosszabb nem az, hogy nem tudsz ütni, hanem hogy tehetetlen vagy. Hogy egy rajtad kívül álló ok miatt nem vagy képes cselekedni egy helyzetben. A kiszolgáltatottság fáj, tudom, a félelem bánt, hogy nem tudod megvédeni azokat, akiket szeretsz.”

Ahogyan haladtam előre az olvasásban, egyre inkább erősödött bennem az az érzés, hogy egy édesapa jó tanácsait hallgatom, amiket a kislányának mondana, mielőtt felnőtt nővé válna, s szabadjára engedné az útjára, a kihívásokkal és lehetőséggel teli nagy világba. Olyan melankolikus, olyan nosztalgikus hangulata volt olykor egy-egy mondatnak, hogy meg kellett állnom, le kellett tennem az e-book olvasót, hogy el tudjak gondolkozni ezeken a pillanatokon, milyen is volt, amikor én magam éltem át ezeket. Leírhatatlan érzés volt látni egy apuka bölcs szavait, egy ilyen szívet melengető történetbe bújtatva.

„– Az a célom, hogy szembe tudj, szembe merj nézni a Rosszal – folytatta. – A Jót csak akkor tudod igazán értékelni, ha már megtapasztaltad a Rosszat is.”

Véleményem szerint Attila egy páratlan kötetet alkotott meg az olvasók számára, amit nagy becsben kell tartani a mai világban, hiszen elképesztően kevés hozzá hasonlóval találkozik az ember. Nem csak egy izgalmakban és kalandokban gazdag űrutazásos történetet kaptunk Tőle, hanem egy érdekfeszítő, tudományos meseregényt, ami teljes mértékben érthetően, s cseppet sem unalmasan vonja be a fiatalokat a csillagászattól kezdve egészen az asztrofizika rejtelmeibe.

„Ezek szerint, ha tudod, mekkora egy bolygó, tudod, hogy annál sokkal nagyobb egy naprendszer, és tudod, mekkora az a naprendszer. Ha tudod, mekkora egy naprendszer, tudod, mekkora egy galaxis. Ha tudod, mekkora egy galaxis, csak be kell szorozni egy számmal, és kijön a Világegyetem. Egyszerű, nem?”

Emila karakterével az első perctől fogva azonosulni tudnak az olvasók, s van egy olyan érzésem, hogy ha teljesen nem is, de valamilyen szinten mindenki magára talál benne. Ez a kislány megmutatja Nekünk, hogy akkor is lehet teljes az életünk, ha már elveszítettünk valakit, s ugyanúgy felfedezhetjük a világot, csak meg kell tanulnunk elfogadni és megérteni. Láthatjuk, hogy a feldolgozás és az újrakezdés senkinek sem egyszerű, legyen szó gyermekről vagy akár egy felnőtt emberről.

„Nem, mi is lehetünk fáradtak, lusták, morcosak vagy önzők, de sohasem szabad elfelejtenünk, hogy együtt élünk a többiekkel, és ha a magunk módján jók vagyunk másokhoz, akkor nekünk is jobb lesz az élet.”

A történet vége felé közeledve már-már úgy érezhetjük, mi magunk is ott repülünk Emilával, a végtelen űrben, s azon agyalunk, vajon tényleg olyan egyszerű lenne a Világ, mint amilyennek elsőre látszik?

„És szerintem attól, hogy valaki gonosz, még nem lesz erősebb a jónál, legalábbis anyukám mindig ezt mondta nekem.”

Csillagozás: 5 / 5

Ajánlom… mindenkinek, aki szereti a meséket, és nyitott valami újnak a kezdetére.

~Anna

Sziasztok molyok! :)

Képzeljétek, voltam olyan szerencsés, hogy egy kedves barátnőm felkért, olvassam el a könyvét, még a megjelenés előtt. Rettentően izgatott lettem miatta, tudtam, hogy szokott írni, és mintha pályázni is láttam volna pár alkalommal, de fogalmam sem volt arról, hogy könyv születik belőle a végén. Mégis hogyan mondhattam volna nemet? :D Fogadjátok szeretettel ezt az elképesztően édes történetet, ami még a felnőttek szívét is képes megdobogtatni! :)

Szerző: Kemendy Júlia Csenge

Cím: Az Anyacsalogató Hadművelet

Kiadás éve: 2021

Kiadó: Napkút

Oldalszám: 80 oldal

Műfaj: Gyermekkönyv, mese

Már az első mondat után biztos voltam benne, hogy ez a könyv belopja magát a szívembe, attól függetlenül, ismerem-e az írót, vagy sem. Amint belefogtam Az Anyacsalogató Hadművelet rejtelmeinek felfedezésébe, hatalmába kerített az a régi, ismerős érzés, amikor még az anyukám olvasott nekem mesét kiskoromban. Ugyanolyan leírásokkal találkoztam, mint amiket kicsiként annyira szerettem, és annyira élveztem hallgatni órákon át. Egyszerre volt nosztalgikus és felüdítő, mivel az írónk stílusa tökéletesen vegyítette ezeket a számomra oly kedves elemeket a modernebb, maibb nyelvezettel.

„A Tündérfürt utcában egyetlen házszám volt csupán, a tizenkettes. (…)

Számos találgatás, pletyka és mese kapott szárnyra az évek során a szám eredetéről: tizenkét rabló lakik benne, ha tizenkétszer körbeszaladod, teljesül egy kívánságod, a tizenkettedik hónap tizenkettedik napján tündérek tartják meg benne éves ülésüket. És a többi, és a többi. A falubeliek képzelete határtalan volt, a valódi választ azonban senki nem tudta.”

A főszereplőnk, Filkó minden bizonnyal az összes olvasót mosolyra fogja késztetni aranyos, szeleburdi természetével. Nagyon könnyű azonosulni vele, hiszen az emberek többsége szintén ilyen volt kisgyermekként, s könnyen magunkra ismerhetünk benne. Magamban kuncogva lapoztam tovább, hogy mindig új fejezetben kísérhessem útján kis hősünket, a hatalmas küldetése során, amit testvérével, a katonás Kelemennel és a sárga csizmás Bertivel együtt terveztek véghez vinni.

„- Tényleg? - A kislány olyan hirtelen torpant meg a lépcsőn, hogy Kelemen nekiütközött az iskolatáskájának. Miközben megpördült, hogy a szemükbe nézhessen, lófarokba kötött barna haja a fiú arcába vágódott. - Komolyan úgy gondolod?

- Jesszus! – nyögött fel Kelemen. - Mégis miből van a hajad? Berti elhúzta a száját.

- Hajból - vágta rá türelmetlenül.”

Na de mi is ez a nagy dolog, amiben mesterkednek ezek a fiatalok?

Történt egyszer, hogy a falucska rejtélyes malmába lakók költöztek, ami felkeltette az emberek figyelmét, különösen Filkóét, aki töretlenül hisz a tündérek legendájában. El is kezdte figyelni, kik lehetnek az újdonsült szomszédok - legnagyobb örömére nem kellett sokat várnia, az iskolában megismerte annak a bűvös sárga csizmának a tulajdonosát, akit a malom környékén látott sétálni.

„Más volt varázslatról és kívánságokról beszélgetni, amikor maguk között voltak, és megint más az, amikor a szülők is tudtak róla.”

A három gyerek hamar egymásra talált és kalandjaik szinte azonnal kezdetüket is vették. Minden fontosabb esemény a szemünk láttára elevenedett meg, Nagy Bettina varázslatos rajzainak köszönhetően, ami elképesztő hangulatot adott az olvasásnak. Nem is emlékszem, mikor forgattam a kezeim közt utoljára illusztrált kötetet! :D Hihetetlen, milyen pluszt adott a történetnek, hogy láthattam a kis lurkókat - olyan érzésem volt, mintha egy régi rajzolt mesét néznék a tévében. :’)

„Mindig arra koncentrálj, amid van, ne azt hiányold, amit nem kaphatsz meg.”

Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy lehetőségem adódott ezt a könyvet még a megjelenése előtt elolvasni, hiszen visszakaptam a gyerekkönyvek iránti szeretetemet, és ami a legfontosabb: én magam is tanultam egy nagyon fontos dolgot a tündérek által. Ahogy közeledek az egyetem vége felé, és nehezednek a dolgok, egyre több teher van a vállamon, újra és újra felmerül bennem, hogy „én most kilépek”. Abbahagyom, kész, vége, ennyi volt, én ebből nem kérek többet.

Rájöttem, hogy olykor nem egy komoly hangvételű, lélekig hatoló, a legbensőbb énedig látó történet fog segítséget nyújtani - hanem éppen ellenkezőleg. Ha tudsz olvasni a sorok között, de úgy igazán; akkor egy teljesen más kaliberű, vagy műfajú kötet is tud ugyanolyan, vagy akár éppen olyan tanácsot adni, akarva - akaratlanul, amire Neked épp abban a pillanatban szükséged van.

„A kívánságot valójában az elhatározás váltja valóra, ami bennetek születik.”

Ez az aprócska könyv sokkal többet rejteget magában, mint azt első látásra gondolnánk. Egyszerre érezhetjük magunkat újra kisgyereknek, és tanulhatunk a szereplőktől, méghozzá az élet nem is olyan apró dolgairól. Láthatjuk, mi mindenre képes a gyermeki lélek kíváncsisága, az elszántság, ami vezérli őket, a tanulság, amit végül ők maguk is levonnak a történtekből, és magukévá tesznek, hogy később tudják majd hasznosítani.

„Mindenki aprócska, pillangószárnyú, szőke hajú, örökké fiatal és szép tündérkéket szeretne látni. Álta­lában ezért nem is veszik észre a valódiakat.”

A cselekményszál egyből magával ragadja az olvasókat, legyenek kicsik, vagy nagyok, biztos vagyok benne; hogy azonnal belevesznek ők is abba a varázslatos és titokzatos kalandba, amire Filkó és a többiek invitálnak minket.

Van itt minden, mi szem - szájnak ingere, és csakis arra várnak egytől-egyig, hogy Mi, olvasók felfedezzük őket.

„A család végül is valami olyasmi, amikor megvigasztaljuk a másikat, ha szomorú, meg odaadjuk neki a pogácsa sajtos felét, pedig nagyon szeretnénk megenni az egészet. És persze jó sok muffint sütünk egymásnak!”

Az én kedves Julcsi barátnőm egy olyan maradandó történetet adott ki a kezei közül, amit ezentúl kincsként fogok kezelni, akárhányszor szóba kerül. Úgy érzem, egy olyan kézzelfogható, kortárs könyvről beszélhetünk, amit bátran adnék oda a fiataloknak is olvasni, mert tudom, hogy nem fognak benne csalódni.

Csillagozás: 5* / 5

Ajánlom… kicsiknek, nagyoknak egyaránt, hogy felfedezhessék ők is a Tündérfürt utca 12. titkát.

~Anna

Sziasztok molyok! :)

A legújabb olvasmányom, amiről most értékelést hozok Nektek, az egyik legismertebb asztrofizikus, Avi Loeb kötete volt, amit hálásan köszönök az Agave Kiadónak, hogy a figyelmembe ajánlotta. Bevallom őszintén, én magam nem feltétlenül tettem volna az olvasnivalók listájára, és biztosan nem gondoltam volna, hogy egy ismeretterjesztő mű ekkora hatással lesz rám.

Sziasztok molyok! :)

A mai napon Kami hozott Nektek egy értékelést a 180 másodpercről – VIGYÁZAT, SPOILER VESZÉLY KÖZELEDIK, DE EGY ANNÁL ÉRDEKESEBB RÉSZLETEKKEL TELI BESZÁMOLÓ, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE GÖRGESSETEK TOVÁBB! ;)

Annyi jót hallottam erről a könyvről, és nem mellesleg a borítója is nagyon szép, hogy izgatottan vágtam bele az olvasásba. Innen is hálás köszönet Annának, amiért rávett, hogy legyen ez az első könyv a közös olvasásaink listáján.

Sokat gondolkoztam azon, hogy valójában mit is gondolok a könyvről, mert nem csak érzelmi hullámvasút volt számomra. Voltak fejezetek, amik után azt éreztem, „Ez igen, tök jól fog végződni ez a könyv!”, tetszeni fog. Ezek többnyire az elején fordultak elő. De aztán voltak fejezetek vagy részek, amik olykor még a kedvem is elvették a tovább olvasástól.

Alapjáraton azt gondolom, hogy maga az ötlet nagyon jó, nekem tetszik, hogy 180 másodperc elég ahhoz, hogy megismerkedjenek, azonban mégis van pár kétség bennem emiatt, sajnos. Valahogy nem fér a fejembe, hogy lehet, hogy valakiknek csupán 3 perc elég ahhoz, hogy ilyen módon megismerjék egymást; érezzék egymást és a gondolataikat. Meg bármennyire is szenvedélyes viszony alakul ki közöttünk első pillanatban is, nem csókolok meg az utca közepén egy teljes idegent. Vagy csak nekem volt ez furcsa? :D

A fülszöveg alapján is ígéretesnek tűnt a regény, azonban végigolvasva olyan volt, mintha „Allison és a hogyan törjünk ki az introvertáltságból” folyamata kicsit háttérbe szorult volna. Ne értsetek félre, jó volt, hogy ettől függetlenül komoly témákról olvastunk, mint Steffi problémája vagy Kerry korábbi bulis esete - ezek is nagyon megérintettek, de valahogy sokkal kíváncsibb lettem volna arra, milyen volt árvának lenni és milyen belső folyamatok játszódnak le a főszereplő lányban; miközben Esben belerántja az internetes médiának a rejtelmeibe, ahova amúgy nem feltétlen szeretne rögtön bekerülni. Félelmen és kétségeken kívül más nekem nem jött át. Persze ez is teljesen érthető, csak nekem nem volt elég mély.

Allison nekem egy szimpatikus főszereplő lány volt. Az első pillanattól kezdve bele tudtam magam helyezni a történetbe az ő szemszögén keresztül. Igaz, szerencsére nekem megvan és mindig is megvolt a támogató szülői közegem, mégis személyiségben nagyon hasonlítok a lányra. Kollégiumban én is hasonlóan viselkedek és sokszor könnyebb otthon maradni, mint elindulni és interakciókba bonyolódni - ennek ellenére szeretem az emberek táraságát. :D

Allisonnak minden fájdalmát át tudtam érezni és az első pillanatoktól kezdve éreztem a félelmet is, ami benne volt azok után, hogy a 3 perces videója és csókja kikerült a netre Esbennel.

Nem azt mondom, hogy tökéletes volt, nyilván senki sem az, nála is voltak pillanatok, amikor szerintem picit túlreagálta a dolgokat. Nem volt hisztis szerencsére, ez egy pozitívum nálam; tetszett, hogy megmutatta miket képes megtenni azokért, akik a barátai, mennyire önfeláldozó és segítőkész, ha arról van szó. :D Ami miatt én a legjobban örültem vele kapcsolatban, hogy az egész történet végére rendeződött az élete, mind szerelmileg, mind családilag, sőt, talán még egyetemileg is. Örülök, hogy belátta, lehetséges kapcsolatokat építeni és nem feltétlen csak a szobában kell ülni. Szerintem a lány, akivel összehaverkodott, aranyos nagyon. Tapasztalatból mondom, hogy ez nem könnyű, szóval minden tiszteletem az övé. De még mindig nem értem, hogy lehet 180 másodperc alatt csak bambulásból valakibe ennyire beleszeretni. :D :D

Forrás

Akárcsak maga a történet, nekem Esben karaktere is olyan hullámvölgyes volt. Az első pár rész után nagyon szimpatikus volt, de mikor kiderült, hogy ki is ő valójában, illetve a közösség érdekében milyen jócselekedeteket hajt végre, kicsit azt éreztem, túlságosan is tökéletes. Minden stimmel rajta: magas, jóképű, izmos, kedves, népszerű, de mégis olyan dolgokért felelős, ami előrébb viszi a társadalmat és buzdítja a népet a jó érdekében; és ráadásul rögtön szerelem első látásra van egy olyan lánynál, akinek a legjobb barátja a négy fal volt eddig. A könyv közepénél szereplő Esben már sokkal inkább szimpatikus volt, bár lehet csak szimplán megvett és elfelejtettem mennyire is tökéletesnek akar látszani. Itt már nagyon tetszett, ahogy Allisonnal bánik és próbálja motiválni. Az ő kapcsolatuk igaz túl gyorsnak, mégis álomszerűnek tűnt.

A kedvencem az volt, amikor egy kislánynak szülinapi partyt rendezett és meghívott mindenkit. Ebben a részben jó volt látni, ahogy nemcsak a főszereplő srác, hanem a testvére, a barátai, a barátnője és még random idegenek is képesek kiállni a jó célért; és segíteni egy teljesen ártatlan kislánynak, akinek a bulijára azért nem akart senki elmenni, mert az archibája miatt elítélték.

Forrás

Igaz, a későbbiekben is voltak jócselekedetei, azokat mégsem éreztem olyan szívhez szólónak. Természetesen becsületre méltó, hogy a hírnevét nem hülyeségekre használja, hanem kutyákat juttat szerető gazdához, vagy a barátnőjének segít eljutni Steffi kórházába.

Esben karakterével egészen addig nem volt problémám, amíg nála is elő nem jött valami gond. Igen, többször éreztem azt, hogy az írónő olyan, mintha mindenkinek ki akart volna találni valami nehézséget, amin lehet csámcsogni. Persze egyik sem kis semmis gond volt, sőt, nagyon tetszett, hogy a mai kor problémái jönnek elő, mint például az árvaság, a közösségi média hatása Esben esetében, erőszak, homoszexuális kapcsolatok, rák, stb. Mégis kicsit olyan érzésem volt, hogy túl sok mindent szeretne belesűríteni egy történetbe. Emiatt is csalódtam kicsit. Mivel Allison a főszereplő, azt vártam, hogy majd az árvaság témája kicsit jobban ki lesz fejtve, de ez elmaradt - helyette később a rák sokkal nagyobb hangsúlyt kapott.

Ez az oka annak, hogy a végére nem csak nehezen emészthető, hanem túl drámai is lett számomra a történet. Csak mondok egy példát, ahol nálam végleg betelt a pohár; és ez az volt, mikor minden kapcsolatot megmozgatva elindultak a kórházba Amerika másik végéből, amikor beállt az autópálya és motorosok jöttek, hogy eljuttassák őket a reptérig a leállósávban, mindezt végig közvetítve az interneten. Én lehet, nem örülnék neki utolsó óráimban, hogy sztár leszek, de ki tudja.

Ezután azt vártam, már nem lesz jobb a könyv, a lezárás is ugyan ilyen drámai lesz, de megkegyelmezett nekem az író. Először is, a legmélyebb pont nekem akkor következett be, mikor beszélgettek Steffivel az utolsó perceiben és sok sérelem, s a kapcsolatuknak a rejtelmei felszínre kerültek, ott én őszintén megmondva rendesen meghatódtam. Örülök, hogy legalább az utolsó pillanatai békességben és a szerettei körében teltek a lánynak - attól függetlenül milyen makacs módon nem akarta korábban, hogy Allison ott legyen mellette.

Forrás

Steffi sokáig a kedvenc karakterem volt, nem hittem volna, hogy neki is lesz valami gondja. Kedves, egészséges életvidám csajszi volt, aki szereti a bulikat és éli a boldog egyetemista életét, annak ellenére, milyen korábbi élete volt neki is. Nem mondom, hogy csalódtam benne, inkább sajnálom, hogy ez lett a vége, mert ha valaki, akkor ő igazán megérdemelte volna a boldog párkapcsolatot, a szerető családot és a biztos támogató háttért egy jó élethez. De sokszor gondolkoztam rajta, hogy ez lényegében rajta múlt, mert elutasította a nevelő szüleit…

Az abszolút kedvenc karakter Simon volt. Természetesen neki is tele volt az élete nehézségekkel, mégis nagyon szimpatikus volt, hogy ennek ellenére tudott azzal gazdálkodni, amije volt és képes volt mindenben meglátni a jót. Vicces, kedves, életvidám, segítőkész és egy igazi szeretetgombóc karakter volt. Nagyon tisztelem amiatt, hogy hamarabb választott egy 16 éves kamasz lányt, mint a barátját és biztosított neki megfelelő életet a későbbiekben. Nagyon tetszett az is, hogy a végére Allisonnal végre képesek voltak egy családot alkotni, minden bökkenő nélkül.

Forrás

Végezetül azt kell, hogy mondjam, örülök, hogy elolvastuk ezt a könyvet, mert már a borító is felhívta a figyelmemet, hogy valami értékes rejlik a lapok között. Nyilván voltak kevésbé jó, és sokkal jobb fejezetek is, de maga a regény egy nagyon izgalmas, fordulatokkal és romantikával teliszőtt történet. Annak sem kell aggódnia, aki nem szereti a túlzott erotikus jeleneteket, mert itt csupán annyi volt a probléma, legalábbis számomra, hogy a dolgok túl gyorsan jutottak el a végső pontra.

Ez a könyv nagyon hasznos volt ahhoz, hogy jobban rálássunk, milyen problémák vagy nehézségek tarkítják még a fiatalok életét is, és nem feltétlen a gazdaság a jókedv meghatározója. Emiatt én azt gondolom, hogy ez minden hibájától eltekintve egy értékes könyv, amit bátran ajánlok mindenkinek.

Csillagozás: 3,5 / 5

~ Kami