ÉRTÉKELÉS - Colleen Hoover & Tarryn Fisher : Soha, de soha
Sziasztok
molyok! :)
Ma
egy Vörös Pöttyös könyvről hoztam nektek értékelést, méghozzá két közkedvelt írónő
közös munkájáról, ami egyszerre varázsolt el és hagyott bennem üres foltokat.
Szerző: Colleen Hoover & Tarryn Fisher
Cím: Soha, de soha
Kiadás éve: 2016
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 176 oldal
Műfaj: New Adult, romantikus
Eredeti cím: Never never
Mit ne mondjak, nem gondoltam volna, hogy mostanában
fogok olyan könyvet olvasni, ami ennyire fel van kapva, s ennyien szeretik -
tudniillik, minél jobban közkedvelt egy sorozat vagy egy regény, annál inkább
halogatom az olvasását, magam sem tudom miért. Jól van na, mindenkinek vannak hülye szokásai><
„Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!”
Viszont amint megláttam a könyvtárunkban,
egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne hozzam el magammal, mert olyan sok
ismerősöm mesélt már róla, hogy nagyon furdalta az oldalamat a kíváncsiság.
Szóval gondoltam egyet, s tettem egy próbát.
„Ez a Silas nevű fiú úgy ragadja meg a kezemet, mint aki ismer, és
kisgyerekként vonszol maga után. Úgy is érzem magam… mint egy kisgyerek a
mérhetetlenül nagy világban.”
Eleinte nem értettem, miért vannak úgy oda a
barátnőim ezért a történetért, de ahogy szépen, lassan haladtam előre az
olvasásban, kezdtem megérteni. Igaz, nagyon feszélyezett, hogy konkrétan semmit
nem tudtunk az égadta világon arról, hogy a főszereplőink miért veszítették el
az emlékeiket, de próbáltam ezt figyelmen kívül hagyni, s láss csodát, ahhoz
képest, hogy nem lehetett elveszni az akciódús jelenetekben, nagyon élveztem
azt, hogy Charlie és Silas hogyan próbálja újból megismerni önmagát.
„Arról vannak emlékeim, hogyan működnek az autók, és milyen
szabályokat kell betartani a közlekedésben, de arról semmi, hogy ki vagyok.”
A két főszereplőnk mondhatni teljesen egymásra
volt utalva, mivel senkire sem emlékeztek, még
egymásra sem, és nem is akarták ezt megosztani másokkal, arra
hivatkozva, hogy úgysem hinnének nekik - ez teljesen érthető, nyilván mi is
furán néznénk, ha valaki elénk állna egy hasonló történettel.
„A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy
felejtsen.”
Láthattuk, Silas hogyan ébred rá a kutatások
közepette, hogy mennyire törődő, gondoskodó személyiséggel is rendelkezik;
ahogyan azt is, hogy Charlie miképpen döbben rá arra, hogy néhány dolgon
változtatnia kell, mert saját magának sem tetszik a viselkedése. Mindketten
érdekes karakternek tűntek, ezért is bosszantott az, hogy egyfolytában azt
éreztem, csak egy helyben állunk, s nem jutunk sehova sem.
„Ebben a pillanatban - itt és most - világos lesz előttem, kicsoda
Charlie. Nem olyan jó ember, mint Silas. Azért szereti őt, mert annyira
különböznek egymástól.”
Szóval hiába élveztem a sok „nyomozást”,
amellett akkor sem tudok elmenni szó nélkül, hogy fokozatosan egyre több kérdés
merült fel bennem, s ezeknek a nagy része megválaszolatlanul maradt, egészen a
végkimenetelig - ez pedig számomra nagyon zavaró volt. Értem én, hogy ezzel
garantáltan fenn lehet tartani az érdeklődést, és a kíváncsiságot az olvasóban,
lehet is, hogy velem van a baj,
de nekem ez egy kicsit frusztrálóvá vált egy idő után.
„Igen. Nevetséges, éppen mint az, hogy az iskolában térünk magunkhoz,
és fogalmunk sincs róla, hogy kik vagyunk.”
Szóval nem kifejezés, mennyire vívódtam
magamban, a sok ellentétes érzésnek köszönhetően, hiszen szerettem is a könyvet,
de ugyanakkor hatalmas ürességet is hagyott bennem a két írónő.
„- Soha, de soha, Charlie - súgom.
- Soha, de soha - súgja válaszul.”
A befejezés pedig jobban kiborított
érzelmileg, mint egy sorozat évadzáró része… Még ott is kegyesebbek a rendezők
az emberekkel! Életemben egyszer olvastam ehhez hasonló végkifejletet, s habár
az elég negatív érzéseket keltett bennem, Colleen Hoover és Tarryn Fisher éppen
az ellenkezőjét érte el ezzel: csak még kíváncsibb lettem, s annál is jobban el
szeretném olvasni a folytatását a könyvnek, mint amennyire az első részre fájt
a fogam. Vagyis: folytatást követelek most azonnal!
Csillagozás: 4 / 5
Ajánlom… azoknak, akik
egy olyan történetet szeretnének olvasni, amiben semmi sem az, aminek látszik.
~Anna
Tags:
Értékelés
Könyvmolyképző
 Ma egy Vörös Pöttyös könyvről hoztam nektek értékelést, méghozzá két közkedvelt írónő közös munkájáról, ami egyszerre...){kind=link}
2 megjegyzés
Legalább nemcsak engem idegesített ez a rengeteg kérdés, amit a könyv előhozott.
VálaszTörlésA könyv közepén reménykedtem benne, hogy a végére megkapom a válaszokat, erre nem eltűnik Charlie, kiderül, hogy 72 (ha jól emlékszem) elfelejtenek mindent és vége szakad a könyvnek? :D Azthittem valamit most már földhöz vágok :D azóta utálom az ilyeneket, mikor volt egy könyv az is a tudatlanságba fejeződött be és a második részét nem fordították le magyarra.....
Nem vagy egyedül, jöttem erősíteni a tábort :D
TörlésÉn is egy az egyben ezt éreztem, annyira de annyira szerettem volna legalább csak egy kicsi információmorzsát kapni arról, hogy mégis mi a fene folyik itt...
Nagyon remélem, hogy jön a folytatás magyarul, mert ha ez nem történik meg, még a végén én is rávetem magam erre a Book Depository-ra vagy mire ><
~Anna