COVER REVEAL - K. A. Tucker : Sodrás borítóleleplezés

Sziasztok molyok! :)

Csak mert ma sem maradhatunk borítóleleplezés nélkül, hoztam nektek egy Rubin Pöttyös könyvet, ami igazából egy előzménytörténet, s már azóta vártam, amióta elolvastam a 10 apró lélegzet sorozat első részét. Na de melyik regényről is lehet most szó? Lássuk csak ;)



Íme a fülszöveg
Cole Reynoldsnak mindene megvolt. Mígnem egy este borzalmas, végzetes hibát követett el… és mindent elveszített.
Mikor egy alkoholmámoros egyetemi buli hat ember halálával végződik, Cole-nak fel kell dolgoznia a tragédiában játszott szerepét. Ilyen esetben általában támaszkodhatna a legjobb barátaira – azokra, akik gyakorlatilag azóta vele vannak, hogy megtanult járni. Csakhogy ők meghaltak. És ami még ennél is rosszabb: valahol egy kórházi ágyban egy tizenhat éves lány fekszik összetört testtel, akitől az egész életét elragadták, hála egy rekesz sörnek és egy kocsikulcsnak.
Mindenki azt mondogatja Cole-nak, tudják, hogy amit tett, nem volt szándékos, ő mégis folyton magán érzi tekintetük súlyát, és hallja a suttogásukat a háta mögött. A srác mindezek mellett a borzalmas bűntudattól sem képes megszabadulni, ami mindig rátör, valahányszor csak a lányra gondol, aki még csak a kórterme közelébe sem engedi őt, hogy Cole bocsánatot kérhessen. Ahogy telnek a hónapok, és Cole-on egyre jobban elhatalmasodik a bűntudat és a magány, a fiú markából kezd minden kicsúszni, ami valaha is fontos volt a számára: az egyetem, a barátnője, a jövője. Az élete. Ám Cole-nak előbb le kell érnie a gödör legaljára, hogy rájöjjön, van még kiút személyes poklából: a megbocsátás.
És csakis egyetlen személy van, aki megadhatja ezt neki…


S íme a borító



Az íróról



Kathleen, aki Ontario kisvárosában született, az első könyvét hat évesen publikálta általános iskolai könyvtárosa és egy doboz zsírkréta segítségével.  Falánk olvasó és távolabb nem is állhatna a zsáner-sznobságtól, ugyanis a high fantasyktől a chick lit könyvekig mindent olvas. Kathleen jelenleg Toronto határában él egy kisvárosban férjével, két gyönyörű lányával és kimerítő mennyiségű négylábú teremtménnyel.
~Anna

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés