ÉRTÉKELÉS - Nicholas Sparks: Az utolsó dal

Written by Farkas Diána Post Comment

Az előző bejegyzésemben, a Liebster Award második részében, volt egy olyan kérdés, hogy melyik az a műfaj, amiről a legjobban szeretek értékelést írni. Ott úgy válaszoltam, hogy a leginkább az arany pöttyös könyvekről. Na, Az utolsó dal is egy ilyen könyv volt.

Szerző: Nicholas Sparks

Cím: Az utolsó dal

Kiadás éve: 2009

Kiadó: General Press

Oldalszám: 448 oldal

Műfaj: romantikus, dráma, ifjúsági

Eredeti cím: The Last Song

Van egy rövidke története annak, hogy én miért álltam neki ennek a regénynek – mármint a fülszövegen kívül. Tavaly nyáron egy Miskolc melletti kis községben nyaraltam egy barátnőmnél, akinek a húga az egyik kiruccanás alkalmával ezt a könyvet olvasta a kocsiban. Akkor olvastam el a hátlapot és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy kíváncsi lennék erre a könyvre. Amikor pedig karácsonyra Libris könyvutalványt kaptam a családtól, kapva-kaptam az alkalmon.

Nicholas Sparks ebbe a könyvbe több műfajt is belegyúrt, ami tartalmassá tette az oldalakat. Ronnie, a lázadó kamasz kényszernyaralása megy az apjához az öccsével. Eleinte utál ott lenni, mert még mindig haragszik az apjára, amiért az három évvel ezelőtt elhagyta őket, hogy zongorista karrierjének szentelje az életét. Ronnie azóta a tehetség is hagyta zátonyra futni és megfogadta, hogy soha többé nem ül le a zongora elé. Kiindulási alapnak egy jó kis családi dráma, hmm, nem rossz.

Viszont ahogy haladunk előre az oldalakkal, egy YA történettel találjuk szemben magunkat. Megjelenik az új barátnő ~~Galadriel~~ Blaze, a szívtipró Will, a kalamajkát okozó Marcus.

Ronnie és Will a regényből készült film szerint

Megvannak a kötelező elemek, mégsem kelt sablonos hatást a történet. Van egy olyan atmoszférája, ami elvarázsol és egyre csak olvastatja magát. A történetről sajnos nem igazán tudok spoilermentesen beszélni, de azt kötelességemnek érzem elmondani, hogy tele van csavarokkal a regény! Ne olyasfajtára számítsatok, mint a kalandregényekben, csak olyanokra, amik a való életben is bárkivel megtörténhetnek. Abból viszont dögivel és nem is akármilyenek.

Az egyetlen problémám a fordítással volt. Igazából úgy éreztem, hogy a fordító nyelvi szintje nem egészen volt megfelelő. ~~Néhány~~ Sok helyen bugyuta és túl egyszerű mondatszerkezeteket használt, vagy olyan elcsépelt szavakat, hogy ez nagyban rontotta itt-ott az olvasásélményt.

Ezen kívül viszont teljes mértékben meg voltam elégedve az írással. Lassan haladtam vele mert eltelített és igénybe vette a lelkemet. A vége pedig kellően szívszaggató volt, olyannyira, hogy voltak fejezetek ahol csak ültem és sírtam egy ideig anélkül, hogy olvastam volna a sorokat. Meg kellett állnom, hogy feldolgozzam és kiadjam magamból azt, hogy ilyen módon még sosem érintett meg könyv. Nem a hatás intenzitására gondolva, hanem a milyenségére. Ez valahogy más volt mint azok könnyek amiket eddig regényekre hullattam. Jó értelemben más.