ANKB FANFICTION - Róbert Katalin : Szívből, színből, igazán

Written by Post Comment



Patrik

Patrik a kanapén feküdt, a szemei csukva. Az utcán elsuhanó autók zaját figyelte. Alex suliban volt, és még nem számíthatott az érkezésére egy ideig. Igazából senkinek az érkezésére nem számított, így nem kicsit lepte meg, amikor megszólalt a kaputelefon félreismerhetetlen hangja. Egy ideig hallgatta, hogyan csöng, de semmi kedve nem volt felkelni a kényelmes pózból, amit hosszú mocorgás után talált meg. Végül – miután belátta, hogy senki nem fog helyette ajtót nyitni – mégis feltápászkodott a helyéről, és az ajtóhoz sétált. Fiatal fiú szólt a telefonba: csomagot hozott. Egy pillanatra felmerült Patrikban, hogy ez megint csak egy újabb átverés, de végül halkan hümmögve engedte be a futárt.
Végül mégis csomagot hoztak, és nem akarta megverni őt senki. Először azt hitte, a küldemény Alexnek jött, így meglepte, mikor a saját nevét pillantotta meg a becsomagolt tárgyon. Nem számított arra, hogy bárkitől bármit is kapjon. A futársrác tollat nyújtott felé, csak egy aláírást kért, majd szép napot kívánt, és már csukódott is be utána az ajtó.
Patrik a kezébe vette a csomagot, és a nappaliba vitte, hogy felbontsa. Nagy, széles de lapos pakk volt, barna papírba becsomagolva, rajta fehér címkén a neve és a címe szerepelt. Az agyán átfutott egy kósza gondolat, hogy mi lehet az, de gyorsan el is hessegette, azt gondolva; ez lehetetlen. Nem foglalkozott azzal, hogy ollót keressen, kézzel kezdte el feltépni a csomagolópapírt. Alatta többrétegnyi buborékfólia, majd még több papír. Patrikot már kezdte idegesíteni a dolog, mikor egy apró részen megpillantotta a borítás alatt rejlő festményt. A keze megremegett, ahogy – most már sokkal óvatosabban – a maradék papírt is leszedte róla.
A földön előtte egy festmény feküdt. Nem is akármilyen. Egy festmény, ami azelőtt az anyjáé volt, majd az apja irodájába került. Az a festmény, amire rámutatott, hogy szeretné, mikor meglátogatta édesapját az irodájában. Egy ideig mozdulatlanul meredt maga elé. A fejében cikázó gondolataira próbált választ találni, de a legtöbbre nem volt képes válaszolni. Nem tudta, az apja miért küldte el neki végül a képet, hogy mit akart ezzel mondani, vagy egyszerűen csak azt, hogy egyáltalán honnan tudta meg, hogy hol lakik. Végül halkan kifújta a levegőt, és feltápászkodott a földről. A képet az asztalra tette, mielőtt még kisétált volna a teraszra.
Kint hűvös volt a levegő, összehúzta magán a pulóverét, mielőtt zsebéből előkotorta volna az öngyújtóját és egy szál cigit. A füst megtöltötte a tüdejét, elzsibbasztotta, lenyugtatta. Igyekezett minél tovább bent tartani, végül száját kinyitva kifújta. A leheletével keveredő füst nagy felhőben lebegett előtte, mielőtt lassan feloszlott. Újra és újra mélyeket szippantott, elgondolkodva figyelve a felszálló felhőt. Igyekezett elterelni vele a figyelmét a nappaliban lévő képről. Lepillantott az alatta elterülő utcára, ahol meglátta a hazafelé igyekvő Alexet. A másik fiú nem vette észre Patrikot, fel sem nézve tűnt el az emeletes ház bejárata mögött.
Patrik lassan számolt vissza a fejében. Annyiszor jött már ide fel, hogy pontosan tudta mennyi ideig tart neki felérni, és ahogy a fejében a nullához ért, halk kattanással nyílt ki a bejárati ajtó. Elégedetten szívott még egyet a cigijéből, de nem fordult hátra, hogy köszönjön Alexnek. A másik fiú lepakolta a cuccait, majd a terasz felé indult, de megtorpant a nappaliban, mikor meglátta az asztalon lévő képet. Patriknak nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja éppen mit csinál. Végül Alex tovább indult, és megállt a teraszon mellette. Szótlanul támaszkodott a korlátnak, majd egy percnyi csönd után kivette a kezéből a cigit, és mélyen beszívta a tüdejébe. Egy pillanatig bent tartotta, majd kifújta és figyelte, ahogy felszáll a levegőben és lassan eltűnik. Visszaadta a szálat az eredeti tulajdonosának, ennyi éppen elég volt, nem kívánt többet.
- Mi ez? – kérdezte Alex. Nem kellett bővebben kifejtenie, Patrik ebből is tudta, hogy a festményre gondol.
- Apa küldte – válaszolta egyszerűen, és újra Alex felé nyújtotta a cigit. A másik fiú hitetlenkedve pislogott rá, mintha valami jelét keresné annak, hogy Patrik éppen hazudik. Még nem tudott benne teljesen megbízni, így valamilyen megerősítés után kutatott, hogy a fiú az igazat mondja-e. És mintha Patrik megérezte volna, hogy kételkedik, újra megszólalt. – Én kértem tőle egyet anyu festményei közül, még mikor meglátogattam őt az irodájában pár hete. De azok után, ahogy a beszélgetés alakult, nem gondoltam volna, hogy elküldi. Mindenesetre ott van a neve a csomagon, szóval biztosan ő volt.
Alex bólintott, de nem mondott semmit, csak visszafordult az utca felé. Hallgattak, gondolkodtak mindketten. Kellemes volt a csend, ami körülölelte őket. Végül Patrik elnyomta a csikket, és elindult vissza a nappali felé.
- Nem jössz be? Hűvös van – pillantott vissza Alexre, aki egy másodpercig csak bámult a szemébe, végül lassan bólintott, és ő is visszasétált Patrik után a lakásba, becsukva maguk után a teraszajtót.

Tags:

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés