Adott
egy magyar írónő. Egy gimis történet. Magyarországon. Lila
borítóban. Vagyis minden megvan ahhoz, hogy egy könyv tipikus,
elcsépelt és amatőr legyen. Hogy fenntartásokkal kezeljem.
Köszönöm Hajdú-Antal Zsuzsannának, hogy rácáfolt minden
előítéletemre és a Cicerónak Könyvstúdiónak, hogy bizalommal a kezembe adták
ezt a regényt. Köszönöm!
Szerző: Hajdú-Antal Zsuzsanna
Cím: Léggömbök
Kiadás éve: 2016
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Oldalszám: 270 oldal
Műfaj: ifjúsági, romantikus
Ahogy
a bevezetőben említettem, fenntartásokkal kezeltem ezt a
történetet. Forgattam a könyvet, nézegettem, belelapoztam. Aztán
úgy döntöttem, üsse kavics, nekikezdek.
„Úgy
tettem, mint aki nem létezik, de sajnos léteztem; tovább
pörkölődtem saját magam alkotta, méretre igazított poklomban.„
Innen
indulunk, ez Rédey Dorottya az elején. Ő az a lány az osztályban,
akit senki nem kedvel, akinek egyetlen barátnője van, aki még nem
volt szerelmes, aki még szűz. Ebből a saját maga által kreált
poklából és komfort zónájából mozdítja ki őt Matyi, az
alacsony sztárkosaras.
Innen
követhetjük végig, hogyan szeretnek egymásba és hogyan éli meg
ezeket az életstádiumokat egy végzős diák. Nem tudom hány éves
az írónő, de elég hatásosan és valósághűen sikerült
ábrázolnia!
Én
egy éve végeztem a középiskolával és még tisztán emlékszem a
végzős évre. Eleinte bele akartam kötni abba, hogy nálunk
végzősként már nem is volt olyan, aki még szűz lett volna,
aztán jött a felismerés, hogy ja, de. Úgyhogy nem szóltam egy
szót sem!
Hiteles
volt a kirándulás, a piálás, az osztályközösség, a tanárok,
a szülők. Az egész élt és nem akart több lenni, jobb
lenni, fényesebb lenni a valóságnál és ez nekem nagyon tetszett.
Jó értelemben volt realista.
Ott
voltak problémáim néha, hogy főleg az elején voltak részek,
amik csak el lettek darálva. Ezek szerintem nem így néztek ki
eredetileg és szerkesztés közben csonkultak meg, de elég furán
hatott. A másik, hogy voltak részek, viccek, amiket konkrétan nem
értettem, például, hogy Hornyák az ablakban függve, miért azt
mondja, hogy, „olyan jó meleg a radiátor”. Kérdőjel,
kérdőjel, kérdőjel.
Dorka
és Matyi szerelmi életének alakulása is furcsa fordulatokat vett
néha, amikor megráztam volna a szereplőket, vagy csak simán
megkérdeztem volna, hogy tulajdonképpen, most kinek, min és miért
durrant el az agya.
Indokolatlan volt itt-ott, de gyorsan tovább
olvastam és fátylat borítottam rá, mert ennek ellenére sem volt
az az érzésem, hogy túl van dramatizálva a kapcsolat.
Ezek
mellett viszont a humor záporozott és ugyan nem azt mondom, hogy
hangosan röhögtem a buszon ülve, de a poénok határozottan
viccesek voltak és annyira igaziak, mintha csak a mi iskolánkban
hangzottak volna el.
„–
Tanár
úr – vette a szót magához a hangadó szőkeség, Bognár Anita
–, igaz, hogy töményeztünk… de csak azért, mert nem tetszett
megengedni… le kellett feküdnünk tizenegykor…
–
Mondtam
én egy szóval is, hogy egymással?! – Ridegh kikelt magából.”
A
végéről nem szeretnék sokat mondani, mert nagyjából minden
spoiler lenne, amit leírnék, annyit viszont mindenképp, hogy Dorka
karakterfejlődése nagyon szép és megállja a helyét. Eljutunk
A-ból B-be, nem lesz többé az Indián, akiből vicceket csinálnak,
mert az élet elé sodor olyan dolgokat, amikhez fel kell nőnie.
Érdekes
volt, hogy nem egy pofont kaptam a történet végén. Hanem egyre
többet és többet, amikor már azt hittem vége – vagyis nem,
mert azon gondolkoztam, hogy ha van még hátra 50 oldal, abban még
történnie kell valaminek – újra földhöz vágott. Tinédzserként
nem ilyen dolgokkal kellene szembenéznie egy lánynak és örülök,
hogy ugyan én is, mint mindenki, megkaptam a magam keresztjét,
mégiscsak örömteljesebben köszönthettem a felnőtt világot.
Csillagozás:
4,5 / 5
Ajánlom…
azoknak a lányoknak, akik szeretnék tudni, hogy milyen szerencsések, és azoknak a szülőknek, akik kíváncsiak, mi megy végbe egy
végzős osztályban és egy majdnem-felnőtt lány fejében.
~Dia
