Archive for június 2017

Sziasztok molyok! :)

Ma hosszú kihagyás után újból összegyűjtöttem a kedvenc instagramos képeimet nektek – ti is szoktatok könyves képeket posztolni? ;)

1. Benyák Zoltán - A nagy illúzió

Ahogy az értékelésemben is olvashattátok, 2017 egyik legnagyobb kedvence lett számomra Zoltán könyve, és mit ne mondjak, nem véletlenül…

2. Mona Awad - Antilányregény

A molyos értékelés ellenére én nagyon szerettem olvasni ezt a regényt, mert elképesztően reális ábrázolást kaphatunk egy testképzavaros lány életéről. Engem megérintett a történet, ahogy már korábban is olvashattátok tőlem.

3. Anne Bishop - Vörös betűkkel

Anne regénye egy elég friss olvasási élmény, és ha őszinte akarok lenni, akkor a fantasy kategóriában enyhe kifejezés, hogy simán felveszi a versenyt Benyák Zoltán íróval… Azt hiszem kicsit lazábbra vettem a fangörcsölést, izé, értékelést ebben az esetben. :D

4. Hatala Csenge - Requiem

Már most biztosan meg tudom mondani, hogy ez a nyomozási napló volt az idei év legkülönlegesebb olvasmánya. Ugye eljössz még?

5. Philippa Gregory - Földi örömök

Ha nem csal az angoltudásom, magyar fordításban valami ehhez hasonló lenne a címe ennek a Philippa Gregory kötetnek, de én még csak nem is angolul, hanem oroszul kaptam meg, méghozzá Gabriella Eld írónőtől, fogadott anyukámtól :D Innen is hatalmas ölelést küldök neki, s bátran olvassátok, mert fantasztikus személyiség! :)

6. Arctalan szerelem, Hó, mint hamu, Az Árnyékkirálynő és Vörös betűkkel

Ezeket a szépségeket a Twister Media jóvoltából olvashattuk el, amiért a mai napig rettentően hálásak vagyunk, mindegyikről írtunk már nektek véleményt - kinek melyik a kedvence? ;)

7. Első Tánc, A lány az égből, Többek által + a személyre szóló notesz

Ezt a három könyvet az Álomgyár Kiadónak köszönhettük, valami gyönyörűségesek így együtt :) Természetesen itt is akad olyan, amiről már olvashattatok tőlünk ;)

8. Boy21 és Tartós Hullám

Nemrég a Könyvmolyképző Kiadó is meglepett minket egy csomaggal, ez a két újdonság lapult benne - ti olvastátok már valamelyiket? :)

9. Kesztyűs Kézzel és A Főnök

Az Álomgyár Kiadó újabb meglepetései - nem is tudom melyiket kellene előbb olvasnunk :D

10. Szívességből szerelem, Ilyen a boldogság, Véres margaréták, Another Day, Három dolgot mondj és Hópelyhek a válladon

És végül, de nem utolsó sorban, így néz ki, ha beszabadulok a könyvtárunkba :D Azt hiszem felesleges bármit is mondanom - csak győzzem őket olvasni :’D

Nektek melyik kép tetszett a legjobban? :)

~Anna

Sziasztok molyok! :)

Ezúttal egy eszméletlen fantasyról hoztam nektek értékelést, ami a maga műfajában véleményem szerint egy zseniális alkotásra sikeredett. Köszönöm ezt a leírhatatlan élményt az írónőnek, aki elkalauzolt Namid világába, s a Twister Media Kiadónak, hogy elolvashattam Anne könyvét.

Szerző: Anne Bishop

Cím: Vörös Betűkkel

Kiadás éve: 2016

Kiadó: Twister Media

Oldalszám: 512 oldal

Műfaj: Fantasy

Eredeti cím: Written In Red

Emlékszem, még az egyik barátnőm, Szonja ~~nem, most kivételesen egy másik Szonjáról van szó, nem a már emlegetett „könyvsárkány” barátnőmről :D~~ rohant le azzal, hogy ezt a könyvet mindenképp el kell olvasnom, máskülönben szóba sem áll velem, egészen addig, amíg ez meg nem történik. Hát, sajnos nem sikerült azonnal eleget tennem a kérésének, de nagy szerencsémre a fenyegetését nem váltotta be, tekintve, hogy most már nekem is óriási szerelmem lett Anne Bishop remekműve. ~~Azt hiszem ez elég volt vigasznak…:D~~

Viccet félretéve, nagyon kíváncsian kezdtem bele ebbe a könyvbe, ugyanis a fülszöveg egy olyan izgalmas és egyedi történettel kecsegtetett, aminél egyszerűen nem lehetett alacsonyra tenni az elvárások mércéjét - ha már a Moly.hu oldalon is 93%-os teljesítménnyel büszkélkedik a regény, akkor annak nyilván van valamilyen oka, nemde? ;)

És tudjátok mit? Az írónő minden várakozásomat felülmúlta.

Esküszöm nektek, hogy az olvasás alatt, ~~ami eléggé hosszúra sikeredett, több okból kifolyólag~~ néha már dühkitörésekhez hasonló műsorokat produkáltam, mert nem bírtam elhinni, hogy senki sem világosított fel, hogy Anne Bishop mint író, felér egy zsenivel. ~~Habár tény és való, Annáról van szó, úgyhogy nem lep meg a dolog… Jól van na, úgyis csak viccelek :D.~~

Én is valami hasonlót éreztem, de persze pozitív értelemben :D

Egy olyan világba kalauzolja az olvasókat, ahonnan nincs egyhamar menekvés. Ha egyszer elkezded olvasni a Vörös Betűkkel-t, nem fogod olyan könnyen letenni.

Hogy miért? Lássuk csak: kapunk egy elképesztően felépített világot, benne a már megszokott természetfeletti lényekkel, plusz még egy - két újfajta teremténnyel, akik prédának tekintik az embert. Ők a Mások. ~~Ugye milyen biztató kezdet?~~

„A Mások ugyanúgy néztek ki, mint az emberek, viszont az emberben nem a hódítót látták… hanem a friss húst.”

Ez a rendszer, ami az egész történet alapját adja, ~~és persze az általános feszültséget szítja~~ meg van toldva a különleges szereplőkkel, akiknek a személyisége csak rásegít a könyv egyedülálló hangulatára.

„- Namid útjai kifürkészhetetlenek. Sokféle lényt teremtett, némelyik csodálatos, némelyik szörnyűséges - mondta halkan. És némelyik teremtményében a csodálatosság és a szörnyűségesség egyszerre van jelen.”

Szívem szerint mindenkiről írnék pár sort, de akkor ennek a bejegyzésnek nem lenne se vége, se hossza sem; úgyhogy a kedvenceimet említeném meg elsősorban: Meggie, Simon, Sam, Vlad, Henry, Tess, Tél, Jester, Blair, Nathan, Jenni, Jake, Erebus, Monty és persze az összes póni. :) Persze akadt pár olyan karakter, aki jobban a szívemhez nőtt - ezek pedig nem is lehetnének mások, mint a főszereplő Meggie, a Farkas Simon, és a kis Sam. Félreértés ne essék, tényleg mindegyik szereplő fantasztikusan meg lett alkotva, még a „rosszak” is, ami külön dicséretet érdemel.

„Azok az emberek, akik kis dolgokban hazudnak, jellemzően másban is képesek hazudni.”

A cselekmények tökéletes sorrendben és tempóban követik egymást, egy percre sem hagynak minket nyugodni, az izgalom és a feszültség is kellő mértékben van adagolva. ~~Vagyis a befejezéshez közeledve téptem ki majdnem az összes hajamat, de megérte!! :D~~

„Lesz esélyed olyannak lenni, amilyen lenni akarsz. Amikor eljön ez az esély, ragadd meg, és fuss… és ne gyere vissza.”

Nem tudom, ti éreztetek - e már hasonlót, ~~talán Dia említette párszor~~ de életemben először örültem, hogy ilyen sokáig olvastam egy könyvet, mert egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen. Annyira tökéletes egésznek éreztem, hogy az valami hihetetlen!

„- Nyestem egy kis raguhúst - közölte. - Hagyja felmelegedni testhőmérsékletűre, mielőtt odaadja Samnek. A másik csomagban szárított szarvasbikarudak vannak. A kölykök szeretik az ilyesmit rágcsálni.

- Mi az szarvasbikarúd? - kérdezte Meggie a csomagokat átvéve.

A férfi egy pillanatig csak nézte. Aztán az öklét a nadrágszíja alá tette, és kinyújtotta a hüvelykujját.

- Ó! - fejezte ki csodálkozását Meg önkéntelenül. - Ó!”

Szóval ha egy valódi fantasy remekműre fáj a fogatok, én a lehető legnagyobb lelkesedéssel fogom nektek Anne Bishop könyvét ajánlani.

Csillagozás: 5 / 5

Ajánlom… minden fantasy rajongónak! Nem fogtok csalódni ;)

~Anna

Sziasztok molyok! :)

Egy olyan könyvről írtam most nektek, amiről még csak gondolni sem mertem volna, hogy hatalmas kedvencemmé válik. Hallottam már erről az írónőről, de egészen addig nem tudtam elhinni, hogy mekkora tehetség, mondhatni már - már zsenialitás rejlik benne, amíg nem tapasztaltam meg a saját bőrömön keresztül. Könyvmolyok - kössétek fel a nadrágotokat, ha Jodi Picoulttal kezdtek.

Szerző: Jodi Picoult

Cím: Apró csodák

Kiadás éve: 2017

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 400 oldal

Műfaj: Kortárs, rasszizmus

Eredeti cím: Small great things

Amikor éltem a kiadó által felkínált lehetőséggel, miszerint elolvashatom Jodi Picoult legújabb könyvét, még a megjelenése előtt, azt hiszem nem voltam tisztában azzal, hogy mire is vállalkozom. Tény, hallottam már egy, s mást az írónő regényeiről, de még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy hét alatt ennyi minden fogok keresztülmenni, ráadásul egy olyan történetnek köszönhetően, aminek nagyobb a valószínűsége, mint azt bárki is hinné. De nem bántam meg a döntésemet, úgyhogy mérhetetlenül hálás vagyok az Athenaeum Kiadónak, hogy megismerhettem Ruth Jeffersont.

„Ahogy Christina a kezemet szorongatta, Ms. Mina pedig a mamáét, volt egy pillanat - egyetlen szívdobbanásnyi, egyetlen lélegzetvételnyi idő -, amikor az iskolázottságunk, társadalmi helyzetünk és bőrszínünk közti különbségek varázslatosan elpárologtak, mint egy délibáb a sivatagban. Amikor hirtelen mindenki egyenlő lett, s csak annyi történt, hogy az egyik nő a másik segítségére sietett. Ez az a csoda, amire harminckilenc éve várok, hogy megtörténjen.”

A főszereplőnk egy afroamerikai nő, aki rengeteg odaadással és hittel elérte, hogy valóra váljon az álma, miszerint nővérként fog dolgozni, s az édesanyáknak segít átvészelni a szülés nehézségeit, hogy a sok megpróbáltatás után egy apró csodát tarthassanak a karjaikban, amiknek ők adtak életet.

De ahogy a fülszövegből is megtudhatjuk, egy fehér felsőbbrendűséget hirdető házaspár kérelmezi, hogy Ruth egy ujjal se nyúljon a gyermekükhöz, így amikor a baba életveszélyes állapotba kerül, s ő habozik a segítségnyújtással kapcsolatban, nemsokára már csak arra eszmél, hogy emberölés gyanújával pert indítanak ellene.

„Egy pillanatig nem értem. Azután olyan erővel tudatosul bennem, mintha gyomorszájon vágnának: nem azzal van gondjuk, amit csináltam. Hanem azzal, aki vagyok.”

Van egy olyan érzésem, hogy már ekkor felmerül az olvasókban a kérdés, hogy mégis kinek köszönhető az újszülött halála?

Ez a gondolat végigvonul az egész történeten, nem kevés gondolkodnivalót hagyva maga után. Ezen pedig az sem segít, hogy a váltott nézőpontoknak köszönhetően tökéletesen megismerhetjük a szereplőinket; a múltjukkal, a jelenlegi életükkel, élethelyzetükkel, s persze a nézeteikkel együtt. Nem is tudom, hogy ők, vagy pedig maga az eset, amit a bíróságra visznek, állít minket nagyobb dilemma elé.

„Megéri kimondanunk, amit ki akarunk mondani, ha emiatt börtönbe kerülünk? Ha emiatt elítélnek? Ez ellentmond mindennek, amit valaha tanultam, amiben valaha hittem.”

Azt hiszem egyaránt megbotránkoztató volt megismerni egy faji felsőbbrendűséget hirdető ember gondolatait, mint fokozatosan felismerni, mennyire másképp viselkednek egy színes bőrű személlyel - legyen szó tudatos cselekvésről, vagy éppen tudatlanról.

„Hogyan biztatom tovább a fiamat, hogy legyen jobb, mint amit várnak tőle? Hogyan mondom a szemébe, hogy bármi lehetsz, ami csak akarsz – amikor én is küzdöttem, tanultam és kitűntem, most mégis bíróság elé állítanak valamiért, amit el sem követtem?”

Az írónő nemcsak azt érte el, hogy puszta sajnálatot, vagy együttérzést mutattam Ruth felé, ~~na jó, még a házaspár felé is, mert azért valljuk be, a pár napos kisbabánk elvesztése nyilván mély nyomot hagyna bennünk is, amin nem lehet csak úgy túllépni~~ hanem végre a sorok mögé néztem, s ezáltal jobban megismertem saját magamat is. El kellett ismernem nekem is, hogy hiába tartom magam nagyon elfogadó személynek, igenis volt bennem a rasszizmus alapvető jellemzőiből pár darab, amik ennek az ~~enyhén szólva is~~ összetett fogalomnak a passzív formájában teljesülnek.

De tudjátok, hogy ebben mi volt az igazán felemelő?

Az, hogy elkezdett változni a hozzáállásom az olvasás alatt, akármilyen hihetetlenül is hangzik.

Egy olyan történetet kaptam, ami felért a lehető legintenzívebb érzelmi hullámvasúttal, amit csak egy hét leforgása alatt átélhet az ember, még életemben nem találkoztam Jodi szereplőihez hasonló karakterekkel, akik ténylegesen kézzelfoghatóak lettek volna a személyiségüknek köszönhetően, s ilyen szintű érzelmeket váltottak volna ki belőlem s emellett rájöttem arra is, hogy nem mindenkinek olyan egyszerű az élet, mint azt addig hittem.

Jodi Picoult úgy tárja elénk a nyers igazságot, s ezáltal az elrejteni próbált valóságot, mint egy hatalmas pofont, ami remélhetőleg felnyitja majd az emberek szemét.

„Vajon hány kivételt kell tennünk, mielőtt rádöbbenünk, hogy az általunk elfogadott igazságok valójában nem igazak?”

Csillagozás: 5 / 5

Ajánlom… mindenkinek.

~Anna

Sziasztok molyok! :)

Végre-valahára ide is eljutottam. Kae Westa legújabb regényét még a Könyvfesztiválon szereztem meg (Anna beszámolóját itt olvashatjátok) és írattam alá, de most volt alkalmam nyugodtan a kezembe venni és magamévá tenni a Napsötétet.

Szerző: Kae Westa

Cím: Napsötét

Kiadás éve: 2017

Kiadó: Delta Vision

Oldalszám: 312 oldal

Műfaj: fantasy

Bevallom őszintén, én azok közé tartozom, akik nem voltak olyan közel a történethez, a megjelenése, az elolvasása előtt. Rengeteg posztot láttam Kae Facebook oldalán, de az információmorzsákból nem igazán tudtam összerakni, hogy mi is ez a történet, vagy hogy úgy összességében miről szól. Állandóan csak szembejött Vrudla, Agrodé meg Calamo, néha egy Szelihé, de a nevek mögött megbúvó tartalommal egyáltalán nem voltam tisztában. Ennek ellenére kíváncsi voltam a könyvre, mert a Démon és a papnő és a Karvalyszárnyon után biztos voltam benne, hogy csalódni, na azt egészen biztos nem fogok.

Viszont annak ellenére, hogy most már ismerem a könyvet, még mindig nem igazán tudom összefoglalni, miről is szól, mert a fülszöveget is csak azután érti meg igazán az ember, ha már tudja mit rejt a szépségesen igényes borító. Lényegében egy teremtéstörténet, amiben az emberek még nem léteznek, nem jelennek meg, hanem a természeti erők vívását, az egymásrahatásukat személyesíti meg, hogy a Föld, az Ég, a Víz, a Zöldellő és a Rend hogyan formálták meg a világot, és hogyan került mindez veszélybe. Ha az ember már unja a megszokott világvége sztorikat, akkor ideje kezébe venni a Napsötétet, mert ez aztán kifordítja sarkaiból a zsánerét!

Térjünk rá a lényegre: mi a véleményem, hogy tetszett?

Ez a legnehezebb része. Amikor becsuktam a könyvet, néztem-néztem magam elé és azon kattogtak a kerekeim, hogy én mit is olvastam. MI. VOLT. EZ. Hirtelen még azt sem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz értelemben gondolom ezt!

Egyet éreztem, azt viszont nagyon erősen; akkor és azonnal újra akartam olvasni. Vonzott, hogy újra átéljem a történetet úgy, hogy már tudom, mi lesz, más szemmel, mindet tudóan akartam nézni a történéseket. Végül mégis a polcon landolt a könyv, de azóta is élénken él bennem. Ez pedig legfőképp az atmoszférának és a szereplőknek köszönhető.

Az egyetlen, aki látta a fantáziát Vrudlában, Calamo -
Kocsondi Nelli alkotása

Az előbbiről nem zengenék hosszú ódákat, aki már olvasott Kae Westa regényt, az tudja, hogy világépítésben kimagaslóan tehetséges és magasra teszi a színvonal mércéjét. (Aki még nem tudná miről beszélek, szerezze be valamelyik regényét, mert ezt meg kell tapasztalni.) A Napsötét annyiban különbözik az előző két regényétől, legalábbis számomra, hogy felnőttesebbnek, komolyabbnak érzem. Rengeteg mélység bújik meg benne, hatalmas mennyiségű filozófiával, ami az idősebb (még én is inkább a fiatalabbak közé tartozom) korosztálynak hihetetlenül érdekes szférákat nyithat meg.

Az utóbbira, a szereplőkre azért szeretnék különösen kitérni, mert az eddigi értékelésekben (igen, elolvastam már néhányat, hogy ki, hogyan vélekedett) meg úgy egybehangzóan a legtöbbek odáig vannak Vrudláért, ő a kedvencük, nekik is a bajnokukká vált.

Hát akkor vegyünk egy 180 fokos fordulatot: az én kedvencem Agrodé volt.

Félreértés ne essék, mindenkit szerettem és megértem, hogy Vrudla miért a szíve csücske az olvasóknak. Odáig voltam a karakteréért, de inkább objektíven láttam benne a remek elemeket, rétegeket, motivációkat, nem ő volt az akiért megdobbant a szívem.

Agrodé esendősége számomra verhetetlen volt. Nem tudtam istenigazából (höhö) a rosszat, a főgonoszt látni benne, mert mindent, amit elkövetett, azért tett, mert szerelmes volt.

Szerelmes! Hogy lehetne nem szeretni egy szereplőt, aki abba zúg bele, ha fényes és lobbanékony vagy?

Remek ábrázolása volt a szerelem pusztító erejének, hogy mennyi mindent megteszünk azért, hogy lehozzuk a Csillagokat is az égről annak, akiért epedünk. Hogy mennyire elveszi az eszünket, hogy mennyire összekuszálhat minden néhány gyengéd érzelem még a legsötétebb lelkekben is.

Kocsondi Nelli alkotása

Ehhez pedig még hozzájött, hogy Vrudla és Agrodé nyoszolyás jelenetei számomra olyan bensőségességet sugároztak, misztikummal fűszerezve, hogy állandóan az volt az érzésem, hogy valami olyat olvasok, amit nem is lenne szabad látnom! Még mindig beleborzongok.

„ - Nem! - suttogta maga elé. - Nem fogod a fényét venni, éjfelséged, neki nem…vagy ha mégis, azt esküszöm, hogy nem éli túl!”

Negatívumként annyit emelnék ki, hogy voltak gondolatok, gondolatmenetek, reakciók, érzések, amik néhány helyen ismételték önmagukat, pl. Vrudla féltékenysége egysíkú volt, lassan építkezett, de a végére ez is megérkezett és kitört. Ahogy azok a részek is, amik néha lassabban folytak, főleg a visszaemlékezéseknél tapasztaltam, hogy visszavett a történet lendületéből, különösen ott, ahol Vrudla kómaszerű állapotba került és fejezeteken keresztül csak visszaemlékeztünk. Természetesen ezek szükségesek, aprólékosak, információgazdagok voltak és a létjogosultságuk megkérdőjelezhetetlen, ez csak az én ízlésemről szól.

A szereplőgárdát viszont ember legyen a talpán, aki megjegyzi! Nekem még az Alkotókat is nehezemre esett, nemhogy az összes első-, másod- és sokadszülöttet. Egy külön könyvjelzőt raktam a 16. oldalra, hogy vissza tudjam nézni, amikor kell. Túl sok természeti jelenségünk van!

„Ég és föld kevés hozzá, hogy szétválasszon bennünket!”

Száz szónak is egy lesz a vége most is, rengeteget lehetne beszélni erről a könyvről. Annyi témát és agyalnivalót vet fel, hogy most megint azt érzem, hogy szeretnék leülni az írónővel és egy kávé mellett elbeszélgetni vele.

Köszönöm az élményt!

Csillagozás: 4,5 / 5

Ajánlom… felnőtt(ebb) olvasóknak, akik valami újra, egy olyan élményre vágynak, amit eddig még nem tapasztalhattak papírra vetve.

~ Dia

Kiemelt bejegyzés

RÓLAM - Bemutatkozás leendő olvasóimnak

Rendszeres olvasóim

Ennyien jártatok már itt :) ♡

Keresés

Népszerű a blogon

Blogarchívum

Címkék

Mit olvasok éppen?

Megtalálhattok Facebookon :)

És Instagramon is :)