SZÉPIRODALMI KEDVCSINÁLÓ - Kosztolányi Dezső : Édes Anna
Sziasztok
molyok! :)
Ma
egy szépirodalmi kedvcsinálóval készültem nektek, remélem, élvezni fogjátok! ;)
Szerző: Kosztolányi
Dezső
Cím: Édes Anna
Kiadás éve: 2015
Kiadó: Kossuth Kiadó
Oldalszám: 238 oldal
Műfaj: Klasszikus,
lélektani, kötelező
Igen,
jól látjátok, egy klasszikus kötelező olvasmányról írok most nektek éljen a 12. osztály, ami, nem is
tudom, hogy csalódást okozott-e nekem vagy sem, mert megmondom őszintén,
valamilyen oknál fogva én nagyobb durranást vártam - ráadásul az egyik
legnagyobb kedvenc író-költőmről beszélünk, úgyhogy még szép, hogy vártam ezt a
regényt.
Tudniillik,
imádom az Esti Kornél novellákat, meg
úgy alapjáraton Kosztolányi művészetét így hát kíváncsian álltam elébe,
hogy vajon a nevemmel mi jót is tudott alkotni. Ez az, Anna megint nagyon vicces volt.
„Aki belülről
lát valamit, az másképpen látja, mint aki csak kívülről látja.”
Mivel
vannak idősebb barátnőim, ők már előrevetítették nekem, hogy a mű központjában
egy bizonyos esemény fog állni, aminek csak jobban megörültem, hogy na, ez az, végre valami jó kis korabeli krimi-féleséget
fogok olvasni - Hát... Azt hiszem ez nem úgy sült el, mint ahogyan azt
vártam... Na de kezdjük inkább az elején:
A
könyv azzal indít, hogy Kun Béla éppen menekül az országból, ami azért volt
vicces, mert nem is olyan régen pont ezt vettük történelemből. Mindezt
félretéve, a regényben tökéletes korrajzot kapunk ebből az időszakból,
mondhatni a szemeink előtt lebeg az utcák, és az épületek képe, néha nekem is
olyan érzésem volt, mintha ott sétálnék én is az utakon, a szereplőkkel együtt.
„Kun Béla
repülőgépen menekült az országból. Délután - úgy öt óra felé - a
Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült
a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet
maga a népbiztos vezette.”
A
regényünknek először két főbb szereplőjét ismerjük meg, akik nem is lehetnének
mások, mint Vizy Kornél és Vizyné, vagyis Angéla néni, az előkelő házaspár. A
feleség meg szeretné találni a tökéletes cselédet, aki úgy táncol, ahogyan ő
fütyül - a férje azonban túlzottan nem lelkesedik a témáért, így többször is
ráhagyja ezt a dolgot, s foglalkozik inkább a hivatali munkájával, ahogyan
legalábbis én érzékeltem az ezt tárgyaló beszélgetéseikből.
„Az egyszerű
emberek, akik a társadalom legalacsonyabb fokán állnak, végletekben élnek.
Sokkal nagyobb képzeletük van, mint sejtjük.”
Angéla,
amint először hall a házmesterük rokonáról, egyből le akar csapni rá, ugyanis
az elmondottak alapján a fiatal parasztlány maga lenne a megtestesült
tökéletesség - már ami a cselédekről szőtt elképzeléseit illeti. Most már csak
az a kérdés, hogy sikerül-e megszereznie a hőn áhított Annát, és ezáltal olyan
életkörülményeket teremtenie, amit mindig is szeretett volna.
„Minden jelent
valamit. A legkisebb jelekkel is izennek nekünk, onnan túlról, kis jelekkel
nagy dolgokat.”
A
cselekmények a történet elején legfőképpen e kérdés körül forognak, és igazán
érdekes volt azt olvasni, hogy egy nőnek mondhatni ez az életcélja, s már-már
betegesen ragaszkodik az általa eltervezett jövőképhez, amin semmi pénzért nem
kíván változtatni, hacsak nem kényszerül rá.
A
többi karakter számomra azért volt érdekes, mivel volt egy olyan gondolatom,
hogy az író azt akarta velük érzékeltetni, hogy milyenek is az emberek
valójában. Hogy mennyire kétszínű, alattomos, visszataszító, vagy éppen
gyerekesek is tud lenni valaki - s mindez akár egy személyben. Egy olyan szintű
társadalomkritikát kaptunk Kosztolányitól, hogy jobban belegondolva, örülök,
hogy irodalom órán csücsültem, s így nem koppant akkorát az állam, amikor erre
rájöttem.
„Nincs emberi
egyenlőség. Csak emberi különbözőség van.”
Az
én személyes kedvencem Moviszter doktor volt, aki szerintem mindvégig önmaga
volt, s az is maradt, kiállt az igazáért, és nem félt megosztani a nézeteit,
elméleteit a házban élő, szintén gazdagabb rétegből származó családok
tagjaival. Nekem ez tetszett meg benne igazán, és a történetünk vége felé
haladva egyre inkább erősödött bennem az az elképzelés, miszerint az idős orvos
képviseli magának az írónak is a nézeteit - ezt viszont döntsétek el ti
magatok.
„- Van egy
ország, ahol mindenki szolga és úr egyszerre. És egyenlő. Mindig, az év minden
napján.
- Melyik az az
ország?
- Krisztus
országa.
- Az fönn van, a
felhőkben.
- A lélekben
van.”
Én
összességében azt gondolom, most hogy már volt alkalmam beszélgetni a regényről,
hogy egy igazán elgondolkoztató lélektani olvasmányt kapunk Kosztolányi
Dezsőtől, aki ebben a művében sem félt kimondani, mit gondol embertársairól, az
úr-cseléd viszonyról, s alapjában véve erről a korszakról, amit valamilyen
mértékig szintén bemutat nekünk a történeten keresztül.
„Egyetlen ideált
se szabad megvalósítani. Akkor vége. Csak maradjon fönn, a felhők között. Úgy
hat és úgy él.”
Azt
hiszem, ezennel hivatalosan is bővült a kedvenc kötelezőimhez tartozó könyvek
sora, ugyanis az Édes Anna olyan végleteket mutatott be a lélek mélységével
kapcsolatban, amire a legkevésbé sem számítottam.
Hát
igen… nem hiába Kosztolányi az egyik legnagyobb kedvencem. :)
Csillagozás: 4,5 / 5
Ajánlom… mindenkinek,
akik készen állnak arra, hogy feltárják a lelküket.
~Anna
1 megjegyzés
Jajj, de imádom Kosztolányit, én a verseiért vagyok teljesen oda! *-* Jójó, betegesen oda vagyok a versekért, na! :D De a szegény kisgyermek panaszait már meg se tudom számolni hányszor olvastam. :3
VálaszTörlésÉn nagyon szerettem ezt a regényét tőle, a vége teljesen ledöbbentett, és mivel elképesztően zseni magyartanárnőnk volt nekünk gimiben, alaposan ki is tárgyaltuk. És meglepő de az osztálytársaim is szerették a történetet.
Ha még ilyesmi, lélektani megrázó történetet szeretnél magyar író tollából olvasni, akkor ha nem olvastad még, szívesen ajánlom neked Németh Lászlótól az Iszonyt. Na az nagyon brutál! :O
Amúgy én gimiben a legjobban a 11-12-es kötelezőket nagyon szerettem, mindegyik nagyon jó olvasmány volt. :3 (Khm melyik kötelezőt nem imádtam? XD) Na jó, túlságosan megszállott vagyok, ha szépirodalomról, és klasszikusokról van szó. XDD
Moro~