ÉRTÉKELÉS - Baráth Viktória : Első Tánc
Szerző: Baráth Viktória
Cím: Első Tánc
Kiadás éve: 2016
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 422 oldal
Műfaj: Romantikus, new
adult
Ó,
hogy én mennyire vártam már, hogy elolvashassam ezt a könyvet! Mindenhonnan
csak jót hallottam róla, s habár aggódtam, hogy túlzottan rózsaszín lesz a
mostani világomnak tudniillik elég
régen olvastam amolyan igazi, vérbeli szerelmes könyvet, de hatalmasat
tévedtem. Az írónő képes volt visszahozni a felszín alá mélyen eltemetett
romantikus oldalamat, ami nagyon régóta nem sikerült egyetlen írónak sem. És
tudjátok mit? Nem bántam meg.
Adott
egy elképesztően tehetséges lány, aki nem hisz magában, s ezért fél bármilyen
komolyabb lépést tenni afelé, hogy valóra váltsa élete legnagyobb álmát. Neeem, kicsit sem ismertem magamra az
önbizalomhiányos Zoey-ban…
Megmondom
őszintén, a történet elején nagyon tartottam attól, hogy egy átlagos, megszokott
szerelmi háromszöget kapok, annyi különbséggel, hogy az egyik srác nem egy szintén iszonyúan helyes és
tökéletes személyiség, hanem egy felnőtt férfi, aki egy született nőcsábász. Hát, még életemben nem csalódtam ennyire
kellemesen egy könyvben sem!
A szereplők
olyan tulajdonságokkal rendelkeztek, amiknek köszönhetően nagyon könnyű volt
megbarátkozni velük, az pedig különösen tetszett, hogy igenis követtek el
hibákat, amikből tanulniuk kellett.
„- Mitől lenne
jobb? - kérdezi, miközben a hajamat simogatja.
- Káávééé… -
morgom a párnába.
Hallom, hogy
kinevet.
- Ez nem vicces!
- nyüszítem.
- Igazad van,
bocsi.
Próbálja bűnbánó
hanggal mondani, de így is hallom, hogy mosolyog.
- Le is kéne
zuhanyoznom. Az biztos jót tenne.
- Akkor, amíg
zuhanyozol, hozatok reggelit, oké?
- Meg KÁÁÁVÉÉÉT!
- nyögöm.”
 |
| Ó ez az, kávéimádók egyesüljünk - Imádlak Zoey! |
Ezáltal
a regény nagyon reális, valós egészet tudott alkotni a szememben, hiszen a
történet végére már olyan közel éreztem magamhoz a karaktereket, hogy együtt
sírtam és nevettem velük ami nálam
nagyon ritka, mert igen ritkán tudok ennyire azonosulni a szereplőkkel olvasás
közben.
„Veszek két
epershake-et, amíg várunk. Jackson mindenáron meg akar hívni, de azt mondom,
hogy akkor képen öntöm vele és elkezdek üvöltözni, hogy ne fogdosson, úgyhogy
belemegy, hogy én fizessek.”
Szerencsére
a bonyodalmakat bearanyozta az írónő fantasztikus humora, nem egyszer nevettem
fel a buszon, vagy éppen sunyiban az óra alatt - képzelem, hogyan nézhettek rám
az emberek, de sebaj… :D
„Itt van egy
idegen férfi, kifizette a szobámat, és még ebédre is meghív. Miért? Lehet, hogy
valami sorozatgyilkos. Vagy emberrabló. Tudja, hogy egyedül jöttem, hogy nincs
itt más velem. Jobb lesz, ha vigyázok.”
Bármelyik
nap, amikor leültem olvasni, olyan érzésem volt, mintha odaszögeztek volna az
ágyamhoz, vagy odaragasztották volna a könyvet a kezemhez - annyira
belemerültem az egyre csak bonyolódó szerelmi szálakba, hogy se nem láttam, se
nem hallottam: csakis arra tudtam koncentrálni, hogy mi fog most történni.
Számomra
ez a történet nemcsak egyszerűen arról szól, hogy Zoey hogyan talál önmagára, s
eközben miket kell átélnie, hogy mindez sikerüljön, hanem mondhatni egy
biztatás, hogy merj nagyot álmodni, mert ha hiszed, ha nem, az álmok igenis
valóra tudnak válni.
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… mindenkinek,
aki fél önmaga lenni, és megvalósítani az álmait.
~Anna
0 megjegyzés