ÉRTÉKELÉS - Az Első antológia (négykezes)

Written by Post Comment

Sziasztok molyok! :)
Most két olyan novelláról lesz szó, ami valamelyikünknek elnyerte a tetszését, valamelyikünknek pedig nem. Úgyhogy igen, ezennel érkezhet az első Jin & Jang posztunk! Felkészültetek? ;)

Nekem bejött... ~ Dia
Be kell vallanom valamit.
Nem olvastam eddig Lakatos Leventétől és nem is terveztem, hogy fogok. Egész egyszerűen vannak történetek, könyvek, emberek, akik körül minél nagyobb a hype, engem annál jobban taszítanak…
Mégis ez a novella az, amire x idő távlatából is viszonylag részletesen emlékszem, és nem kell belelapoznom a könyvbe, ha szóba kerül; ezt sajnos a legtöbbről nem mondhatom el.
Nem arról van szó, hogy ez volt a legjobb novella a kötetben (bár akár lehetett is, hiszen ez szubjektív dolog), de kétségtelenül ez tette rám a legnagyobb hatást, erről gondolom azt, hogy azt kaptam, amit egy novellától szeretnék. Érthető volt a történés és a csavar (volt több írás is az antológiában, amit többedik újralapozásra sem értettem meg), megvolt az érdekes karakterek fejlődése és ütött a csattanó. Imádtam a rosszfiú és a vallásos neveltetésű lány történetét, főként mert, ha valakinek, akkor egy ilyen rövid pórázra fogott embernek, mint Mimi, még nagyobb dolog, ha egy srác egyáltalán megláthatja a kivillanó bokáját… meg a többit.
A mondanivalója is olyan dolgot járt körül, amit ugyan hallunk minden nap a védekezéssel kapcsolatban, mégsem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, mégpedig azért, mert nincs elég példa, nincs elég szomorú történet róla.
„… a közös hétvége után pedig már azt találgattam, hogy poénjaimon vagy sokkal inkább rajtam röhög. Azon, hogy én, a szerencsétlen belészerettem.”
Nekem nem jött be… ~ Anna
Hiába, akármennyire is próbálkoztam, egyszerűen nem tudtam megbarátkozni Lakatos Levente - Minden, ami feledhetetlen… c. novellájával. Félreértés ne essék, nem a történettel volt problémám mivel az kifejezetten tetszett, és nagyon is tanulságosnak tartottam, hanem a kivitelezéssel.
A mai napig nem tudom pontosan, hogy ennek mi lehet az oka, de valahogy ez a stílus nekem nem jön be… Nagyon nem… Értem én, hogy egy olyan fiúról van szó, aki bárkit megkaphat, és simán össze is fekszik fűvel-fával, szarik a következményekre, s pont egy olyan lányba szeret bele, aki az ő szöges ellentéte. Ez mind szép és jó, egy rosszfiú és egy jókislány szerelméből nagyon jó sztorikat lehet kihozni - deee… valahogy ez most számomra nem sült el jól…
Egyik szereplő sem volt szimpatikus, még Mimi sem, ami eléggé elkeserített… Próbáltam ezen túltenni magam, de nem segített az sem, hogy a romantikusnak, vagy éppen erotikusabbnak szánt jeleneteket egytől - egyig vagy eltúlzottnak éreztem, vagy pedig értetlenül néztem, mert számomra olyan valószerűtlennek tűntek bizonyos dolgok, hogy nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmik megtörténhetnének - de lehet, hogy velem van a baj…
Lényegében a történet és a mondanivalója nagyon fontos, mivel ez a jelenség is sajnos egyre jobban jelen van a mai világban; egyedül azt sajnálom, hogy a novella összességében nem nyerte el a tetszésemet.
„Magával viszi a reményt, és velem hagy mindent, ami feledhetetlen.”
Nekem bejött… ~ Anna
Mészöly Ágnes - Nem öl meg… c. története volt az egyik, ami nagyon mélyen megérintett. Igen, durva volt a téma, igen, ijesztő volt, igen, féltem is olvasás közben, és igen, remélem, hogy nem történt ilyen senkivel, az írónővel meg főleg nem.
Az a vicces az egészben, hogy egy teljesen hétköznapi szituációval indítunk, ami fokozatosan válik egyre brutálisabbá, és egyre ijesztőbbé.
Dóra egy teljesen átlagos lány, aki sosem gondolná, hogy pont munka után, pont vele esne meg ilyesmi, de mint az a történetben is látszik, a legváratlanabb helyzetekben tud ránk találni a szerencsétlenség, olyan emberek közt, akikről nem feltételeznénk semmi rosszat. Egyszer mindenki ki tudja mutatni a foga fehérjét, csak meg kell várni a „megfelelő” pillanatot.
Ebben az egészben pedig az az igazán elszomorító, hogy egyre gyakrabban lehet ehhez hasonló esetekről hallani. Az írónő pont azt mutatja meg az olvasóknak, hogy mennyire egyszerű egy ilyen helyzetbe belecsöppenni, akár teljesen akaratlanul is. Hiába, az ember sosem lehet elég óvatos, bármikor bármi megtörténhet - s ezt a novella tökéletesen tükrözi. Azonban azt ki kell hangsúlyozni, hogy ha segítséget kérsz, akkor nem gyenge vagy, hanem éppen ellenkezőleg: bátor vagy, mert szembe tudsz nézni a történtekkel, s ezáltal képes leszel továbblépni. S ne feledjétek:
„Ami nem öl meg, az megerősít.”
Nekem nem jött be... ~ Dia
Nekem ez a novella nagyon nem volt gyere be. Az elején még igen, meg azt hittem, hogy csípni is fogom, nem kicsit, de ahogy a végére kifutott a szál, az nekem agyoncsapta az egészet.
Tudom és tisztában vagyok vele, hogy vannak emberek, akiknek sajnos az első alkalmuk, valahogy így, akaratukon kívül, liliomtiprással esik meg. Sőt, igen, akár ilyen ijesztő körülmények között… de, hogy odáig fajuljon a dolog, hogy elkezdünk késsel hadonászni…
Nem tehetek róla, nekem ott egyszerűen átfordult az egész és már-már nevethetnékem volt tőle. És nem azért, mert viccesnek találom, ha valakit megerőszakolnak, Jézusom, dehogy, távol álljon tőlem. Hanem azért mert az érzések nem jöttek át eléggé. Nem tudott az írónő a novellában tartani és így kívülről nézve, mintha egy rossz kabaréba csöppentem volna bele.
Mindenesetre, örülök, hogy van egy ilyen is a gyűjteményben, mert még egy másik oldalról meg van mutatva az, hogy hogyan sülhet el Az első. Nem baj, ha erről is kapunk képet, információt.
Egyébként érdekelt volna, hogy ennek a lánynak, aki egy ilyenen megy keresztül, hogyan folytatódik a szexuális élete, mennyire lesz távolságtartó, félős, frigid, stb.
„Lerohant a lépcsőn, csak hogy érezze, hogy van lába, hogy mozog, hogy igenis létezik nyaktól lefelé. Minden egyeslépcsőfoknál egyre élőbbnek érezte magát. Egyre élőbbnek, mocskosabbnak, megtépázottabbnak.”
~ Anna & Dia

Tags:

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés