BOOK TAG - Mid - Year Freak Out Tag



Sziasztok könyvmolyok! :)
Ezúttal Uszáma, a Könyvspirációk bloggere talált meg ezzel a BookTaggel – úgyhogy lássunk is neki ennek a kicsit elcsúszott féléves összegzésnek! :)

2016 eddigi legjobb könyve számodra, amit olvastál?
Húha, ezen aztán gondolkodnom kell… Nem is egy ilyen volt, de mindegyik közül a legnagyobb kedvencem M.J.Arlidge – Üsd, vágd c. könyve lett. Egyszerűen imádom az író stílusát, a morbid fantáziáját, s azt, hogy a történetei teljesen reálisak, izgalmasak és tele vannak váratlan fordulatokkal.

A legjobb folytatás, amit eddig 2016-ban olvastál?
Itt egyértelműen Jennifer A. Nielsen és az Árnytrón a befutó nálam, imádom ezt a trilógiát, Jaron az egyik kedvenc „könyves álompasim”. Aki teheti olvassa el!

Egy új megjelenésű könyv, amit még nem olvastál, de már nagyon szeretnél?
Ebből is van „pár” darab… Talán Chuck Wendig – Vészmadarak c. regényét tudnám kiemelni, annyira de annyira megfogott, nemcsak a fülszöveg – jó, imádom az ilyen beteg dolgokat, na – hanem a borító is. Szerintem valami zseniális, alig várom, hogy végre belekezdhessek.

Legjobban várt könyvmegjelenés az év második felére?
Ez nem is kérdés – persze, hogy Susan Ee – End of the days (A vég napjai), az Angelfall trilógia záró kötetét várom a legjobban! Az egyik legnagyobb kedvencem ez a disztópia :)

Legnagyobb csalódás?
Hát sajnos nekem ez S.K.Tremayne – Fagyos Ikrek - je lett… Valamiért sokkal többet vártam ettől a történettől, és a mai napig rágódok rajta, hogy vajon tényleg ennyire rosszul van megírva, vagy a fordítás lett rossz, vagy csak szimplán velem van a baj és nekem nem jöttek át a dolgok… A lényeg az, hogy ez a könyv nekem nem volt pszicho - thriller, az biztos.

Legnagyobb meglepetés?
Most nagyon vívódok, ugyanis On Sai Calderonja is elképesztő meglepetést okozott, ugyanúgy, mint Kathy Reichs ifjúsági sorozata, a Virals. Az előbbi azért, mert sosem gondoltam volna, hogy egy magyar írónő egy ennyire zseniális világot tudjon alkotni – na meg persze magát Calderont -, az utóbbi pedig azért, mert szerintem túlzottan le van értékelve a molyon, és ennek ellenére a fiatalabb korosztálynak igenis nagyon tetszene, ha elolvasná - mindkettő könnyedebb témájú, azonban a maga módján izgalmas és humoros is – egyszer mindenképp megéri elolvasni.

Új kedvenc író?
Azt hiszem Angela Marsons a nyerő, valami hihetetlenül jó lett az Elfojtott sikoly! Az egyik nagy kedvencem idén, krimi/horror kedvelőknek csakis ajánlani tudom :) És kövezzetek meg, de szerintem Aziz Ansari is nagyot alkotott, a Modern Románc nevettetve tanít, mutat meg fontos dolgokat, s egyeltalán nem kelti a tipikus kioktató érzést, ez pedig elég nagy részben az ő személyiségének köszönhető. :)

Új kedvenc karakter?
Ajjajj, van egy kevés… Ha fiú/férfi, akkor egyértelműen Calderon és Jaron herceg – azt hiszem nem kell megmagyaráznom-, ha lány/nő, akkor Helen Grace, Kim Stone-nal együtt, na és persze nem utolsó sorban Verity Cadogan.

Egy könyv, ami megsiratott?
W.Bruce Cameron – Egy kutya négy élete – még sosem olvastam ennyire megható történetet… Nem szokásom könyveken sírni, de ahogyan Tóbi elmeséli, hogyan keresi mindegyik énjével az élet értelmét, egyszerűen annyira szívbe markoló, hogy még most is könnyezek, ahogy visszagondolok rá. És még film is lesz belőle... Nekem végem, az már szent.

Egy könyv, ami boldoggá tett téged?
Attól függ milyen értelemben vesszük azt, hogy boldog, nem? Ebben egyetértek Uszámával, úgyhogy én is lebontanám ezt a kérdést több részre: egy elképesztően fantasztikus könyv által – A.M.Aranth – Oculus. Egy viccesebb, mosolyra késztető könyv – Kathy Reichs - Fertőzöttek, Kincsvadászok (Virals sorozat), nagyon jó humora van az írónőnek, néha már sírtam a nevetéstől a szereplők beszólásain; s egy gyönyörű, megható témájú könyv – David Levithan – Nap nap után c. regénye és W. Bruce Cameron – Egy kutya négy élete; mondanom sem kell miért.

A leggyönyörűbb könyv ebben az évben, amit vettél vagy kaptál?
Ha borítóról van szó, akkor egyértelműen Chuck Wendig – Vészmadarak c. könyve az abszolút befutó, ha pedig tartalomról, akkor Alex Gutteridge – Angyali esély c. regénye lenne az esélyes.

Milyen, mennyi könyvet kell még elolvasnod az év végére?
Mindenféle témájú könyv vár rám, s tipikusan csak szaporodnak. Ezekhez hozzácsapódnak a kötelező olvasmányok is, úgyhogy lesz itt még nagy hűhó… Mindenesetre igyekszem minél több rám váró példányt elolvasni idén, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. :)

~Anna

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés