2017 - avagy évösszefoglaló "Anna Könyves Birodalmáról"

Sziasztok molyok! :)

Hikari ajánlására kitöltöttem a 2017-es évem könyves összefoglalójaként ezt a booktaget - innen is köszönöm a felkérést! :)
Lássuk csak, mi minden történt „Anna Könyves Birodalmában”, 2017-ben! ;)
1.Legjobb könyv, amit 2017-ben olvastál
Hát az emelt bioszos tankönyveim! Jól van na, viccet félretéve, ami számomra a legmaradandóbb élményt adta az idén, az Jodi Picoult - Apró csodák c. kötete volt. Tudom, tudom, már túl sokszor hozom fel ezt a könyvet, de a mai napig nem bírok szabadulni attól, ami benne volt, ahogyan attól sem, amit kaptam tőle.
2.Legjobb folytatás, amit 2017-ben olvastál:
Bessenyei Gábor - A feledés folyója c. kötete. Már az első részét is imádtam a sorozatának, de a második erősen vetekszik vele. Egyelőre még nem tudom, melyiket érzem jobbnak, de ettől eltekintve, minden elismerésem Gáboré, amiért képes volt velem újra megszerettetni a görög mitológiát.
3.Legnagyobb csalódás:
Ez sajnos egyértelműen Naomi Novik - Rengeteg c. könyve. Ami igazán elszomorít, az nem más, mint hogy abba is kellett hagynom az olvasást, mert egyszerűen annyira nem tudtam megbarátkozni a történettel…Így inkább félretettem, hogy hátha máskor majd jobban fog tetszeni.

4.Legnagyobb meglepetés:
Csakis Pachmann Péter könyve lehet ez! Én ilyen pozitívan még nem csalódtam senkiben! Valami elképesztő érzés volt olvasni az írását, és egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogom. Újabb regényt követelek!
5.Kedvenc új szerződ, debütáló esetleg számodra eddig nem ismert:
Jodi Picoult és Pachmann Péter. A ráadás pedig Benyák Zoltán. ;)
6.Legújabb kedvenc karakter:
Na ez nagyon gonosz… Túl sok ilyen karakter van, azt hiszem. :’D Na de aki most nálam eszméletlenül nyerő az Adrian Tchaikovsky Avrana Kern doktora. Komolyan, zseniális! Olvassátok csak el a könyvet, garantálom, hogy ugyanez lesz a véleményetek!
7.Egy könyv, amin sírtál:
Újfent két címet kell megemlítenem: Jodi Picoult - Apró csodák és Pachmann Péter - Misu háborúja. Higgyétek el, itt szem nem marad szárazon.
8.Egy könyv, ami boldoggá tett:
Julie Buxbaum - Három dolgot mondj c. könyve volt az, amit megállás nélkül olvastam el, és csak úgy faltam az oldalakat. Egyfolytában kuncogtam és nem lehetett levakarni a képemről azt a béna vigyort. Ennél édesebb könyvet még nem olvastam. :’)

9.Kedvenc filmadaptáció, amit idén is láttál:
Ha szabad olyat írni, amit 2017-ben láttam először, akkor a Gyilkosság az Orient expresszen filmes változata számomra valami zseniálisra sikeredett. Oda meg vissza voltam a Poirot-ot alakító színészért, és az egész történetért - biztos vagyok benne, hogy amint tehetem, újra megnézem.

10.A legszebb könyv (borító alapján), amit idén vásároltál:
Josh Malerman - Ház a tó mélyén c. kötetének a borítója egyszerre gyönyörű és hátborzongató. Nem tudok betelni azzal a ténnyel, hogy akárhányszor ránézek, mindig valami mást fedezek fel benne, ami elmélkedésre késztet a könyvvel kapcsolatban.

11.Melyik könyvet szeretnéd elolvasni még a 2017-os év végéig?
Öhm, ez a jelenleg is olvasott könyveimre volt érvényes, így már a januárba átcsúsztak szegények…Na de sebaj, mindent összehozok!
12.Új megjelenés, amit még nem olvastál, de jó volna:
Mivel már annyian traktálnak vele, így három írónőt emelnék ki: Colleen Hoover két legújabb könyve, Elle Kennedy sorozatai és Erin Watt Royal fiúit is próbálják beprotezsálni - majd meglátjuk sikerül-e. ;)
13.Legjobban várt új könyv megjelenése a 2018-as évre:
Jennie Melamed - Lányok csöndje c. regénye, az Athenaeum Kiadótól.

A kihívottjaim: bárki, aki kedvet kapott kitölteni ezt a booktaget. :)
~Anna

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés