ÉRTÉKELÉS - L. J. Wesley : Brooke - A testem a börtönöm
Sziasztok
molyok! :)
Ezúttal
egy előolvasással érkeztem, méghozzá egy igencsak érdekes történettel:
Brooke-al, akinek a saját teste a börtöne.
Szerző: L. J. Wesley
Cím: Brooke: A testem a börtönöm
Kiadás éve: 2018
Kiadó: Mogul
Oldalszám: 232 oldal
Műfaj: Kortárs, naplóregény
Ohohó! Végre megint egy jó kis L. J. Wesley
könyv került a kezembe. :D Itt is köszönöm az írónak a lehetőséget, csapjunk is
bele a közepébe, s ismerjük meg Brooke-ot!
A főszereplőnk kómában fekszik egy kórházban,
és a tudatára ébred, annak ellenére, hogy még nem képes kommunikálni, sem pedig
mozogni. Eddig a történetünk nagyon hasonlít egy Vörös Pöttyös könyvhöz,
méghozzá Clélie Avit - Itt vagyok c. szintén
rövid regényéhez. Mielőtt bárki rémeket látna, és másolást feltételezne
a mi magyar írónkkal kapcsolatban, gyorsan hessegesse el a rossz gondolatokat,
szó sincs ilyesmiről! Egyedül a két lány kiindulási állapota egyezik meg, semmi
más.
„Úgy érzem magam, mint egy rab. Az is vagyok. Rab lettem, és a testem
a börtönöm.”
Lényegében azt követhetjük nyomon, hogy Brooke hogyan épül fel már ha ez egyáltalán lehetséges
és hogyan fedezi fel újra önmagát: azt, hogy ki is volt ő, s milyen élete volt
a kóma előtt.
„Akkor menj el! Nem akarom, hogy bárki szenvedjen miattam. Menj el,
hagyj békén, ne beszélj hozzám! Úgysem emlékszem rád. Még saját magamra sem
emlékszem. Menj el, ne is gyere vissza!”
Őszintén szólva, nem igazán tudtam, mire
számítsak, mivel nem ezt a műfajt társítottam eddig az íróhoz gondolok itt a kicsit New Adoult-osabb
vonalra - na ez aztán gyönyörű magyar kifejezés lett.. ehh, sebaj – de
meg kell hagynom, ez az újdonsült stílus sem áll rosszul neki. A naplóregény
kinézet ugyanúgy megmaradt, mint ahogyan eddig volt, és most is kifejezetten
örültem neki, mivel így mindig jobban bele tudok látni az adott karakter
fejébe, személyiségébe, mintha kívülállóként mesélné nekem valaki a
történéseket.
„Azt várom öntől, hogy pár hónapon belül kinyissa a szemét.
Megegyeztünk?
Azt várja? Na, de doki, ne essünk túlzásokba! Ha ez így működne, akkor
nemhogy a szemem nyitva lenne, hanem körbe-körbe rohangálnék ebben a nyamvadt
kórteremben.”
Azonban nagyon kellemesen csalódtam, és olyannyira élveztem a
történetet, hogy 2 nap alatt be is fejeztem az olvasást. :D A stílusa nagyon
könnyed, nem erőltetett, iszonyúan olvastatja magát, és ez szerintem annak is
köszönhető, mindezek mellett, hogy a karakterek jól vannak ábrázolva, teljesen
élethűen tükrözik vissza a mai világban élő embereket.
Egy dolgot itt is meg kell jegyeznem, ahogyan
a korábban emlegetett Vörös Pöttyös kötetnél is tettem az értékelésben: kicsit
el kell vonatkoztatunk attól, hogy a valóságban ez hogyan zajlana le, vajon
ugyanígy működne, vagy sem, mivel a hangsúly nem az orvosi kifejezéseken, és a
kezelés(ek)en van.
„Ahogy egy-egy új emlék felszínre került, úgy lett minden egyre
zavarosabb.”
Mindent összevetve én azt gondolom, hogy ez az írónak a legjobban
sikerült könyve, bár néhol még úgy érzem csiszolni kell, mégis sikerült egy
olyat alkotnia, ami valami többet ad az olvasónak. Még ha nem is mondhatjuk
teljesen tökéletesnek, érződik, mennyi munkája benne van ebben a kötetben, és
mennyivel többet tud mondani ez a röpke 232 oldal, mint olykor 600. Brooke
elgondolkodtat, és a saját jellemfejlődésével ösztönöz minket arra, hogy néha
igenis el kell indulni a változás útján, akkor is, ha az teljes
kilátástalanságba burkolózik.
„Nem érdemlem meg az
esélyét sem annak, hogy boldog legyek. Nincs jogom hozzá.”
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… mindenkinek, aki fél megváltozni.
~Anna
 Ezúttal egy előolvasással érkeztem, méghozzá egy igencsak érdekes történettel: Brooke-al, akinek a saját teste a bört...){kind=link}
0 megjegyzés