ÉRTÉKELÉS - Karin Tidbeck : Amatka

Written by Post Comment

Sziasztok molyok! :)

Ezúttal egy svéd írónő remekművéről írtam nektek, ami nálam egyértelműen 2017 nagy kedvencei közé fog vándorolni - lássuk is, hogy miért! ;)
Szerző: Karin Tidbeck
Cím: Amatka
Kiadás éve: 2017
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 240 oldal
Műfaj: Disztópia, szürrealizmus
Eredeti cím: Amatka
Most visszagondoltam arra, hogy milyen első benyomást tett rajtam a könyv fülszövege, és a borítója, amikor először megpillantottam az Athenaeum Kiadó karcát molyon, miszerint nemsokára hozzánk is érkezik ez a svéd ínyencség. Mondanom sem kell, hogy ígéretesnek és rendkívül izgalmasnak hatott a maga módján, úgyhogy a kíváncsi természetemből adódóan egyből utánanéztem, hogy ki is az a Karin Tidbeck és miféle íróról lehet szó. Hát, őszintén szólva, és természetesen minden rosszindulat nélkül, az írónő úgy nézett ki a legtöbb képen, mintha most lépett volna ki egy Disney filmből, amiben ő a főgonosz - ezek után már csak még inkább felcsigázott, hogy mit alkothatott, úgyhogy éltem a kiadó lehetőségével, s lecsaptam az előolvasásra, amit innen is nagyon köszönök!
„Óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.”
Egészen addig, amíg a történet végére nem értem, meg se fordítottam a könyvet, hogy újra szemrevételezzem a fülszöveget, így csak a befejezés után tettem ezt meg, s egyben ekkor döbbentem rá, hogy ez a pár szó fentebb tökéletesen jellemzi az egész regényt.
„A túlságosan vékony falak túl törékeny héjba burkolták, mialatt átutazott ezen a sosem látott vidéken.”
Minden azzal indult, hogy a főszereplőnket Amatkába küldték egy megbízás céljából, miszerint kutatást kell végeznie Essre kormányának. Ez mindössze pár hét, de már a kezdetek kezdetén éreztették velünk, Vanján keresztül, hogy itt valami aztán nagyon bűzlik - és nem a trágyára gondolnak, amit a növényházakba szállítanak…
„Soha senki nem határozta meg közelebbről, hol létezett ez a régi világ, sem azt, hogy pontosan milyen volt. Nem is számított. Most már ebben az új világban éltek, ahol felépítették maguknak az ideális társadalmat.”
Vanja nemcsak a kutatásába kezd bele egyből az érkezése után, hanem a negyedik kolónia megismerésébe és felfedezésébe is. Ebben egyaránt segítségére vannak a lakótársai és a település könyvtárosa, Evgen is, aki nekem az egyik személyes kedvencem lett, nemsokára kiderül, miért.
„Senki sem tudja, hol vagyunk, csak ezt mondhatjuk ki.”

Ahogyan haladunk előre, egyre furcsább dolgok történnek, a kérdéseink csak halmozódnak, és sehol egy épkézláb magyarázat az egyetlen szóra, ami lassan már vészjelzőként villog a fejünkben: miért?
„- Miért viselkedik így? - Vanja úgy érezte, mintha keserű epe törne fel a torkából.
Ulla arcára visszatért a gúnyos mosoly.
- Mert szerintem ez mókás. Mókás, hogy birtokában vagy az igazságnak, mégis idejössz, és úgy teszel, mint egy… szakértő… mintha az, amit te képviselsz, nem onnét származna, ahonnét minden más.”
A főszereplőnk a mondhatni lázadó gondolkodásmódjával, s az eltérő nézeteivel olyan tényekre jön rá, amiket pont hogy el szeretnének tussolni az emberek elől. De hogy miért… Aki mindebben a segítségére van, és rávezeti ezekre a dolgokra, az pedig nem más, mint a korábban emlegetett Evgen, a kolónia könyvtárosa. Ő az a karakter, aki az én véleményem szerint elindította a lavinát, de nem is akárhogyan…
„- Mi vagyunk, akik megteremtjük az egész borzalmat. Mindent.”
Az egész könyvön végigvonul egy amolyan sejtelmes, szürreális életérzés, ami helyenként meg van spékelve már-már szépirodalminak tekinthető leírásokkal, és ezeknek az együttese volt az, aminek köszönhetően akaratlanul is megborzongtam olvasás közben, nem is egyszer.
„Új világokról beszélünk, új életekről beszélünk, új esélyről beszélünk, hogy lehessünk.”
Karin Tidbeck valami olyat alkotott, ami egyszerre kézzelfogható és kézzelfoghatatlan, keserédes és egyben reménnyel teli, s mindezekkel együtt magával ragadó és megismételhetetlen.
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… mindenkinek, egytől-egyig.
~Anna

Tags:

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés