Egy könyvespolc meséi - 180 másodperc kibeszélő

Sziasztok molyok! :)

A mai bejegyzésben mondhatni egy booktalk-ot hoztunk el Nektek, ugyanis nem csak magunk között, hanem nyilvánosan is „kibeszéljük” a könyvet. Ez a bejegyzés kissé spoileres, hála Kaminak, na jó, mindkettőnknek, de szerintem annál jobban élvezhető, hiszen teljesen magunkat adtuk, hogy belelássatok abba, milyen párbeszédek is zajlottak le köztünk, mialatt olvastuk a 180 másodpercet. :D

Anna: Na, vágjunk akkor bele! Milyen volt közösen olvasni? :D

Kami: Nem sok közös olvasásban volt eddig részem, ezért nagyon örültem, mikor felvetetted, hogy olvassunk együtt - az már csak hab a tortán, hogy egy ennyire vágyott könyvvel kezdtünk. :D Jó volt, hogy előre megbeszélt ütemben haladtunk és mindig írtunk egymásnak, hogy melyik fejezetig olvassuk a regényt. A kedvencem az egészben mégis az volt, hogy volt valaki, akinek elsírhattam a bánatom, kibeszélhettem a könyvet, és akivel megtárgyalhattuk kit szeretünk, ki nem szimpatikus vagy milyen a történet. Nekem ez a közös olvasás igazán nagy élmény volt és remélem hamarosan sort keríthetünk a folytatásra. ;)

Kami: Így utólag mit gondolsz a borítóról, passzol a könyvhöz?

Anna: Ez nagyon vicces, mivel akárhányszor rápillantok a könyvre, elgondolkozok, hogy ez a borító nekem most tetszik, vagy nem? Mindig mást gondolok, és még nem tudtam eldönteni, hogy erre igen vagy nem a válasz (tudom, sok bajom van, de remélem így szerettek :’D). Hogy illik-e a könyvhöz? Hmm…Szerintem abban a tekintetben igen, hogy számomra azt jelképezi a törött üveg, ahogyan Allison kitör a megszokott életéből, hogy ténylegesen elkezdhessen élni. Viszont, ha azt veszem figyelembe, hogy milyen irányba tolódott el a hangsúly a történetben (gondolok itt a szerelmi szálra), akkor egy határozott nem a válaszom. Ebben az esetben szerintem még kifejezetten megtévesztő is lehet, ha valaki azt várja, hogy itt a lelki folyamatokon lesz a hangsúly.

Anna: Mit gondolsz, a fülszöveg alapján azt kaptad a könyvtől, amit vártál?

Kami: Már vártam ezt a kérdést. Hogy őszinte legyek nem, nagyon nem azt kaptam, amit vártam. A fülszöveg alapján én egy olyan történetet vártam, ahol a főszereplőnek jobban megismerhetjük a gondolatait és az egész könyvben az ő szemén keresztül látjuk a megnyílásának a folyamatait. Persze ez így volt, mert nem váltott szemszögű a regény, mégis számomra túl hamar elterelődött a figyelem Allison belső, mély érzéseiről és túlzottan elment a romantikus irányba, ami még nem is lett volna baj. Nálam akkor telt be a pohár, mikor minden mellékszereplőnek lett valami problémája. Itt is fontos volt persze Allison hogyan dolgozza fel a történteket, de nem arról szólt már, hogy lesz egy introvertált lányból egészséges felnőtt. Fülszöveg alapján én nem erre számítottam, de ettől függetlenül a maga módján tetszett a történet. ^_^

Kami: Kinek az esete fogott meg leginkább?

Anna: Ha most brutálisan őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy teljes mértékben senkié. Sajnos ez az igazság, hiába találunk megannyi komoly problémát a könyvben (valahol az összesben meg lehetett találni a megszokott, klisés vonalat is). Ha mégis ki kellene emelnem egyet, akkor Kerry lenne az, akiről úgy gondolom, hogy a maga módján jól dolgozta fel a történteket, és tiszteletreméltó, ahogyan kifejezi önmagát.

Anna: Mit gondolsz Esbenről? Utólag visszatekintve változik a véleményed?

Kami: Esben a leírtak alapján engem sosem fogott meg igazán, nem az esetem kinézetileg, de ettől függetlenül egy igazi szívdöglesztő, kedves és népszerű srácról van szó, aki azért is szimpatikus lehet a csajok számára, mert a jó célt szolgálja és a társadalom előrehaladása érdekében tevékenykedik. Engem ezzel nem vett le a lábamról, sőt még inkább elrettentem tőle, mert nekem valahogy túl tökéletesnek tűnt így. Voltak pillanatok, amikor tetszett, amit csinál és tényleg úgy éreztem, hogy őszintén jön belőle, de sajnos olyanok is akadtak, amikor egyszerűen soknak éreztem. Utólag visszatekintve az az érzésem, hogy olykor talán túl szigorú voltam hozzá, mert valahol egy igenis szerethető karaktert ismertünk meg a személyében, aki tud örömteli pillanatokat okozni, mind a könyv szereplőinek, mind nekünk.

Kami: Ki a kedvenc karaktered és miért?

Anna: Na jóóóó, ez nem ér :D Pontosan tudod, ki a kedvenc karakterem, és most csak kihasználod, hogy spoilermentesen írhatunk. :D Azért szeretlek :’D Szóval, khm, az értékelésben már elmondtam amúgy, khm, Kami, khm, hogy a kedvencem Simon, Allison nevelőapja. :D Ő volt az egyetlen olyan szereplő, akivel az első pillanattól fogva azonosulni tudtam, a későbbiekben pedig a szimpátiám csak fokozódott, ahogyan egyre jobban megismertük, és a főszereplőnk is fokozatosan kinyílt felé. Személy szerint én azt sajnáltam a legeslegjobban, hogy erre a szálra tevődött (hangsúlyozom, véleményem szerint) a legkevesebb hangsúly, holott azt gondolom, hogy ez szerves részét képezné annak, hogy Allison el tudja fogadni az új életét.

Anna: Van olyan karakter, akivel semmilyen szinten nem szimpatizáltál?

Kami: Hm. Remek kérdés. Végig gondolva még magamat is megleptem, mikor arra jutottam, hogy nem, nincs ilyen karakter. Szerintem ebben a történetben mindenkinek volt lehetősége megmutatni a jó és rossz oldalát is. Voltak olyan személyek, akiket nem kedveltem túlzottan, de aztán jött egy fejezet, amiben számomra szimpatikusat csinált és máris fordult a kocka, és ez természetesen fordítva is megtörtént, mikor valaki bizonyos történések után negatívabb lett a szememben. De olyan, akit végig nem kedveltem nem volt.

Kami: Esben egy igazi jóképű, segítőkész pasi, te melyik "jó cselekedetét" szeretted leginkább és miért?

Anna: Hát, újfent gonosznak érzem magam, mert teljes mértékben egyiket sem tudtam szeretni, abból az okból kifolyólag, hogy számomra túlzottan irreálisnak tűnt, hogy egy ember pusztán azért, mert jól néz ki és jóindulatú, képes legyen ilyen mérvű dolgokat véghez vinni (és valljuk be, itt inkább az játszott nagy szerepet Esben követőinek mennyiségében, hogy jól néz ki). Ami nekem mint ötlet tetszett, az a szülinapi buli volt, és kifejezetten sajnáltam, hogy nem lett jobban kifejtve. Láthattuk, hogy nemcsak Esben, hanem a húga, és a barátai is azonnal ugranak, ha segíteni kell, és tökéletes csapatot alkotnak együtt - a végeredmény pedig magáért beszélt. :)

Anna: Ha választanod kellene egy legjobb barátot a szereplők közül, ki lenne a szerencsés, és miért?

Kami: Ejj, de nehéz kérdés. Nem is tudom, lehet most én fogok gonosznak tűnni, de mivel mindenkit túlságosan megismertünk és voltak kevésbé jó benyomásaim is velük kapcsolatban, ezért én Carment mondanám, Allison kolis társát. Nekem a csaj már első pillanatban szimpatikus volt és mindig azt vártam, mikor kap kicsit több szerepet, de mivel ez nem történt meg, itt a lehetőség számomra, hogy megismerjem, mint barátot. :”D

Kami: Volt olyan rész/szereplő, amin/akin megdöbbentél?

Anna: Hát, most akármennyire is bolondnak fogtok nézni, én az egész könyvre úgy néztem, hogy „Jézus ereje, mi a francot vettem én a kezembe?”. Nem szívesen választanék konkrétan egy személyt, vagy részt, mert MINDIG volt valami, ami kellően sokkolt, döbbentett le, vagy botránkoztatott meg. Nem egy olyan pillanat akadt, amikor elolvastam egy részt, kigúvadt a szemem, majd becsaptam a könyvet, hogy oké, nekem most kell pár perc szünet… Szóval én összességében az egész könyvre ezt a jelzőt használnám, akár gonosz vagyok, akár nem. :/

Anna: Volt olyan pillanat olvasás közben, amikor úgy érezted, szíved szerint abbahagynád a könyvet?

Kami: Volt, de nem sok, mivel mindig reménykedtem benne, hogy ez csak egy átmeneti állapot, amit nem értek és majd javul a történet hamarosan. Illetve én sose hagyok könyvet félbe, bármennyire is fájdalmas, de itt kétszer fordult meg a fejemben. Egyszer, mikor Esben besokallt a népszerűsége, az internet miatt és úgy érezte neki azonnal abba kell hagynia, másodszor pedig mikor Steffi felé igyekeztek és beállt az autópálya, ezért Allison és Esben átszállt motorra. Ebben a két részben azt éreztem, nem bírom, ez már nekem túl sok dráma, nem lehet, hogy tényleg mindenkinek legyen valami problémája és senki sem boldog úgy igazán. Szerencsére nem kapott különösebb hangsúlyt egyik sem, ezért gyorsan túl tudtam magam tenni rajta, és folytatni a könyvet.

Kami: Volt olyan rész, amikor meghatódtál, és ha igen miért?

Anna: Nem, nem igazán. Talán egy-két rész volt, ahol kicsit érzelmesebb hangulatba kerültem: először Kerry esetében, amikor megtudtam, mit jelent neki az a kép, amit nem szeretett volna megmutatni Esbennek. Teljesen át tudtam érezni a helyzetét, és imádtam, hogy megtalálta annak a módját, hogyan fejezze ki önmagát. Másodjára Steffinél érzékenyültem el, amikor Allison mellé feküdt az ágyba, de kissé elrontotta számomra azzal, amit neki mondott – sokkal erősebben emlékeztetett egy szerelmi vallomásra, és ez pöppet számomra odavágta a hangulatot. :/

Anna: Volt olyan pillanat, amikor kifejezetten kínosan érezted magad, még olvasóként is?

Kami: Nem, vagy inkább nem igazán emlékszem. Van egy pár olyan, amikor kínosan éreztem volna magam, ha szereplője lettem volna a könyvnek, de annyira nem érintett meg és nem vonódtam bele, hogy ilyeneket észrevegyek. Nem akarok túl részletekbe menő lenni, de például a 18+-os jeleneteknél volt pár olyan gondolata Allisonnak, amikor csak fogtam a fejem, hogy miért jut valakinek ilyen eszébe, főleg neki. Ilyenkor talán picit kellemetlenül éreztem magam, de ennél jobban szerencsére sose. :D

Kami: Megnéznéd a filmet, ha készülne a könyvből?

Anna: Hú, ez egy nagyon jó kérdés. Ha éppen olyan pillanatomban lennék, lehetséges. Ha valami nagyon romantikus, nagyon drámai, tipikus szerelmi történetre vágynék, lehetséges, hogy igen - de józanabb pillanataimban szerintem megelégednék a szereplőválogatás lecsekkolásával. Fogalmazzunk úgy, hogy azok után, hogy olvastam a könyvet, tartózkodnék tőle. Ha valaki nagy bociszemekkel kérlelne, akkor megfontolnám. :D

Anna: Ha választanod kellene, egyszer olvasós könyvekhez sorolnád a 180 másodpercet, vagy az újraolvasósok mellé?

Kami: Semmi esetre sem újraolvasós, bocsi. Általában hangulatomtól függ, de csak a nagyon jó, abszolút kedvenc könyveket szoktam újraolvasni. Szerintem már a 3,5 csillag, amit adtam rá is elárulja, hogy ez nem tartozik azok közé, amit bármikor újra elővennék. Örülök, hogy egyszer a kezem közé került, mert értékes könyvről van szó, de egy darabig tuti emésztenem kell, így nem valószínű, hogy valaha is látni fogjátok, hogy újra ezt olvasom.

Kami: Megbántad, hogy elolvastad a könyvet?

Anna: Igazság szerint valahol igen, valahol nem. Megbántam, mert egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam. Nem bántam meg, mert szerintem fontos témákat dolgoz fel, és megmutatja az olvasóknak, hogy sosem késő elkezdeni változni, hogy megtaláld önmagad.

~ Kami & Anna