ÉRTÉKELÉS - Közösségi Írók Céhe : Stigma

Sziasztok molyok! :)

2021 első értékelése egy olyan kötetről fog szólni, ami elég rendhagyónak számít a könyves világban - legalábbis véleményem szerint. Még decemberben kaptam a felkérést a Közösségi Írók Céhétől, hogy olvassam el az első, írásban is megjelenő novelláskötetüket; ami különböző témákat dolgoz fel, méghozzá 34 teljesen amatőr író munkáival. Nagyon érdekesnek és ígéretesnek tűnt ez a lehetőség, ezért boldogan álltam elébe. Az, hogy mi sült ki belőle, kiderül az értékelésből - vágjunk is bele! ;)

Cím: Stigma

Kiadás éve: 2021

Kiadó: Közösségi Írók Céhe

Oldalszám: 288 oldal

Műfaj: Kortárs, antológia

Először is, fontosnak tartom leszögezni, persze nem szó szerint, hogy ebben a műben olyan írók munkáját olvashatjuk, akik nem ezzel foglalkoznak főállásban; nem tapasztalt szerzők, hanem olyan emberek, mint Mi, akik az írásban keresik a hangjukat, és meg merik mutatni a világnak azt, ami bennük rejlik. Éppen ezért tetszett meg annyira a KIC kezdeményezése, miszerint egy csokorba gyűjtik a lelkes kezdők történeteit és publikálják azokat.

Mivel én azt is szeretem szem előtt tartani, hogy mind emberből vagyunk, ezért a véleményemet szintén ennek mérten szerettem volna megfogalmazni; arról nem is beszélve, hogy az észrevételeimet egytől-egyig építő jellegűnek szántam, legyen szó egyaránt pozitív, vagy negatív megjegyzésről az adott novellával kapcsolatban.

Mielőtt fejest ugranánk mind a 34 alkotás irodalom órához hasonlítható kielemzésébe, szeretném megnyugtatni a kedélyeket, hogy szó sincs arról, hogy egyenként írjak mindegyik történetről többoldalas kritikát. Ehelyett egy átfogó, összegző véleményt szeretnék Nektek most átadni, kiemelve azokat a műveket, amik számomra kimagaslottak a többi közül.

„És ha nem is felejtek, de törekszem a megbocsátásra, mert a harag nem segít.”

Összességében azt kell mondjam, hogy az íróink elérték céljukat, mert az üzenet, amit szeretnének átadni az embereknek, tökéletesen visszaköszön minden egyes történetben.

Olyan életekbe nyerhetünk bepillantást, amik látszólag teljesen átlagosak - azonban csak első pillantásra, a külső szemlélő számára azok. Azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy „mindenkinek vannak titkai” - és milyen igaz, nem gondoljátok?

„Néha azt érzem, kezd ez a nagy igyekezet kétségbeesetté válni. Mennyire igyekszem megfelelni, és ez végtelenül fárasztó. Talán el kellene engednem, de nem a világnak kellene elengedni?”

A kötetben feszegetett témák nagy jelentőséggel bírnak a mai világban, és akár szeretünk róluk beszélni, akár nem, attól még ott lesznek a szemünk előtt nap, mint nap. Éppen ezért, mivel sokan kezelik ezeket a mentális betegségeket, a személyiségzavarokat, az introvertáltságot, az LMBTQ témakörét, a tudatos gyermektelenséget és a hajléktalanságot tabuként, kíváncsian vártam, hogyan fognak megbirkózni az alkotóink az olvasók falainak ledöntésével. Természetesen az enyémmel is, hiába tartom magam egy viszonylag nyitott személynek.

És most szeretnék Veletek, a blog olvasóival, és a műben szereplő írókkal is őszinte lenni: olvasás közben elég vegyes érzelmeim voltak; sokszor néztem nagyokat, rácsodálkoztam olykor dolgokra, azonban elégedett mosollyal jelöltem olvasottnak 2021 első könyvét - és örülök, hogy ez a Stigma lett.

Igen, a szívem mélyén éreztem már az elejétől kezdve, hogy ez egy különleges utazás lesz, akadhatnak majd közben bukkanók, de az összhatás akkor is olyan képet fog alkotni, ami nyomot hagy az olvasóközönségben.

„- Akkor ki vagy? - Jó kérdés.

(…)

- Tulajdonképpen senki - suttogom.”

Ami engem személy szerint nagyon zavarni tud bármilyen nemű könyvben az a helyesírás kérdése - ezt most betudom annak, hogy előolvasásról volt szó, amikor felkértek, és ez még átnézésre került, mielőtt a kötetet a nyomdába engedték. Másrészt, ami még hasonló kaliberű, s igazán bosszantó tud lenni, ha nem látom át, mit is olvasok - nem értem, mi miért és hogyan történik, aztán pedig elveszek a sorok közt sajnos a szó rossz értelmében. Viszonylag kevés olyan novella akadt, ahol a fejemben teljes káosz uralkodott a cselekményvázlatot és a történéseket illetően, amit minden szempontból jó jelnek könyveltem el, mert ez azt jelenti, hogy az íróink tudták, mit csinálnak.

„Danival mindketten a magunk által teremtett szabadság rabjai vagyunk, akár felfogjuk, akár nem.”

Ezektől eltekintve olyan novellákkal találkozhatunk a Stigmában, amelyek egytől-egyig értéket hordoznak magukban; hiszen a szerzőjük szíve-lelke benne van és biztos vagyok benne, hogy mindenki találni fog köztük legalább egyet, amire azt fogja mondani: „Igen, ez az! Ez én vagyok!”

Most pedig elérkeztünk az értékelésnek azon pontjához, amikor az összes témából kiemelek egy-egy művet, ami az én szememben a legtöbbet tudta nyújtani - minden téren.

„Egyszerűen nem hagyhattam figyelmen kívül. Még úgy sem, hogy ebben a világban már nem csak az számított, ki vagyok valójában, hanem hogy mit akarok mások felé mutatni.”

Az első témánk a mentális betegségek, ahonnan a Pite c. írás aratott nálam hatalmas sikert. Tipikusan olyan címről beszélünk jelen esetben, ami nagyon ravasz módon téveszti meg az olvasót az első benyomásnak köszönhetően. Na de ez még nem minden… Olyan gyönyörű in medias res kezdésben lehet részünk, hogy azt öröm nézni! Nem mondom, hogy azonnal megértettem, minek is leszünk tanúi, de hogy ennyire morbid és zseniális végkimenetelű történetnek rég lehettem részese, az egyszer biztos. Emelem kalapom az írónk előtt, eszembe juttatta az egyik kedvenc sorozatomat, úgyhogy ennek örömére a kritika megírása után megyek is Gyilkos Elméket nézni! Ó, hogy miért? Hát, olvassátok el Ti is a Stigmát, és mindent is érteni fogtok! ;)

Ezt követte az introvertáltság, ahol szintén a záró novella az, amit ki szeretnék emelni. Nem csak ezen a részen belül, hanem az egész kötetből ez volt az az írás, ami teljes mértékben a kedvencemmé avanzsált. Alig jutottam szóhoz, miután a végére értem; és hiába nézem a jegyzeteimet, fölösleges lenne ódákat zengenem róla, úgy volt jó, ahogy meg lett írva. Egyszerűen olyan szintű ferde tükröt tart elénk a jelenlegi tinédzser társadalomról, hogy csak annyit tudtam kinyögni az utolsó szavakat olvasva, hogy „még több ilyet!”.

„A legtöbben azt gondolnák, hogy nincs a halálban semmi szép. Pedig van. Mert a halálban ott van az élet maga.”

Következzen egy nagyon is aktuális kérdés, az LMBTQ. Hiába fontos az összes megjelenő téma a kötetben, mégis azt lehet mondani, hogy a „legnépszerűbb” az egyértelműen a nemi identitás köre. Itt egy olyan történetet választottam, ami teljesen magával ragadott: a hangulata, a stílusa - minden. Imádom, ha ennyire bele tudok veszni a történésekbe, csak sodor magával a rengeteg kép, ami a lelki szemeim elé vetül olvasás közben; s mindezek közepette játszi könnyedséggel ad át nekünk olyan üzenetet, ami véleményem szerint mindenki számára egyaránt fontos a mai világban: merj önmagad lenni.

„Meg kéne érteni végre, hogy mindenki elsősorban ember, aki arra vágyik, hogy szeressék, és szerethessen, és csak azután férfi és nő…”

A tudatos gyermektelenség hozzám nem áll igazán közel, tekintve, hogy én pont a másik oldalt erősítem - ettől eltekintve tiszteletben tartom az ellenkező véleményt, nincsen semmi gondom ezzel, mivel azt tartom, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, szeretne-e gyermeket, vagy sem. Azonban, amit nem tudok elfogadni, ha csak kifogásokat sorolnak fel a miért kérdésre indoknak. Inkább szimplán mondják azt, hogy „nem”, vagy hogy „nem érzik magukat alkalmasnak szülőnek”, akár azt, hogy „ők így boldogok”- sokkal jobban el tudom fogadni, mintsem olyan érveket hallgassak, hogy „nem tud akkor azt csinálni amit akar”, vagy „ő nem akar egy gyerekre költeni”. Ez nyilván az én álláspontom a témát illetően, de ebből adódóan nagyon nehéz volt bármelyik novellával is azonosulnom.

Éppen ezért nem volt könnyű választanom, habár kíváncsiságból megszámoltam, és mindössze öt írás található ebben a részben, azonban legnagyobb meglepetésemre itt két történet ragadta meg a figyelmemet, mind a kettő különböző okok miatt. A gyermektelen anya c. azért, mert a kivitelezése nagyon ötletes, és végig érződik, hogy egy olyan személy mesél nekünk, akit teljes mértékben el tudunk képzelni a való életben is. A kiszólások, amik a hallgató félnek szólnak, elsőre nem feltétlen sülnek el olyan jól, de a befejezéshez érve értelmet nyernek, és teljessé teszik a novellánkat.

A második érdekes írás az Én, John címet viseli, és eléggé elgondolkoztat, abban a tekintetben, hogy biztosan jó helyre lett -e besorolva. Elismerem, megjelenik benne a gyermekvállalás, de számomra sokkal jobban illene a mentális betegségekhez, arról nem is beszélve, hogy ott enyhe kifejezéssel élve is nagyot ütne ez az ötlet, mert valami eszméletlenül morbid - és nagyon is tetszik az olyan elvetemült lelkeknek, mint én. :D Hol is van az a másik sorozat, ami hasonlóan elborult, mint a Gyilkos Elmék…? Azt hiszem, ezek után maratont fogok tartani…

„Ahogy haladtam előre, megbotlottam egy kőben, ami alól egy papír sarka lógott ki. Lehajoltam érte. A következő mondat volt olvasható rajta: Az egyetlen kiút a fény.”

Befejezésképpen a hajléktalanságról olvashatunk, ahol több novella közt is vacilláltam, azonban az Én is érzek lett az abszolút befutó. Eleinte nem tudtam hová tenni ezt a történetet, nem volt teljesen világos, most milyen szemszögből látjuk a világot; ezért érdekesen alakultak számomra az események, az egyre növekvő kíváncsiság pedig tökéletes mozgatórugóként hajtott a befejezés felé. A végeredmény nagyon aranyos és szívhez szóló lett, engem megvett kilóra meg nem kilóra is.

„Hálás vagyok, amiért két gyönyörű gyermeket nevelhettem fel, de örökké haragudni fogok magamra, amiért nem szálltam szembe a világgal.”

Az értékelés zárásaként azt szeretném Nektek mondani, kedves olvasóim, hogy egy nagyon fontos üzenetet már magamévá tettem a Stigmának köszönhetően. Bízok benne, hogy ha elolvassátok ezt a kötetet, Ti is rájöttök arra, hogy sokkal, de sokkal több lakozik Bennetek, mint azt valaha is gondolnátok. Szeretném, ha tudnátok, hogy a legfontosabb az, hogy merjetek önmagatok lenni. Merjetek szembe szállni a világgal, ha egyszer úgy kívánja a helyzet.

Ez a 34 kezdő író most megmutatta magát az olvasóközönségnek, és egytől-egyig büszkék lehetnek magukra. Gyönyörű példát mutatnak, és arra inspirálják az embereket, hogy merjék magukat kifejezni olyan formában is, amire eddig még nem gondoltak volna. Ezúton is szeretném megköszönni a KIC-nek, hogy részese lehettem ennek a projektnek, s kíváncsian várom, milyen fejlődéseken fog keresztülmenni a kezdeményezés.

Csillagozás: 4/5

Ajánlom… mindenkinek, aki egy nem hétköznapi novelláskötetre vágyik, és nyitott az újra.

~Anna