ÉRTÉKELÉS - Tarryn Fisher : F*ck love - Kapd be, szerelem!

Written by Post Comment

Sziasztok molyok! :)


Ezúttal egy Rubin Pöttyös könyvről írtam nektek, amit közösen olvastam pár molytársammal, és igencsak vegyes érzéseink lettek vele kapcsolatban - hát, senki sem mondta, hogy a szerelem nem kaphatja be…

Szerző: Tarryn Fisher
Cím: F*ck love - Kapd be, szerelem!
Kiadás éve: 2018
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 328 oldal
Műfaj: New Adult, romantikus
Őszinte leszek Hozzátok: egyáltalán nem tudom eldönteni, hogy ez a könyv negatív, vagy pozitív élményként fog bennem megmaradni, mert annyira megosztó az egész történet, az, amit magába foglal, akikkel magába foglal, és ahogyan magába foglal,…és a teljes egész, úgy, ahogy van. Erre nincs jobb szó, egyszerűen fura - de ahogyan én fogalmaztam, már az első fejezet után: WTF, EZ MEG MI?!
„Az élet néha olyan fostalicska.”
Nem szokásom ilyen szófordulatot, vagy jelzőt használni a könyvekre, amiket olvasok, de képtelen voltam becsukni a számat a döbbenettől, alig pár oldal olvasás után. Egyre csak azt kérdezgettem magamtól, hogy mégis mi a fészkes fene sülhetne ki ebből a katyvaszból? Az egy dolog, hogy valaki akár egy álom hatására is képes változtatni az egész életén, hogy aztán menekülhessen a következmények elől, na de mindezt így intézni? Teljesen szándékosan? Ez most olyan, mintha direkt sétálnék bele egy gödörbe a kertben, aztán azzal védekeznék, hogy nem is láttam, holott tegnap én is segítettem megásni…
Na jó, kezdjünk mindent az elején…
Adott két legjobb barátnő, Helena és Della, esküszöm, olyan, mintha a nevük még rímelne is egy kicsit, na mindegy, akik mindig mindent együtt csinálnak - ezzel nem is lenne semmi baj, ha egy idő után nem érezném azt, hogy igazából mind a ketten kihasználják a másikat egy bizonyos nézőpontból szemlélve a megszokott életmódjukat.
Sebaj, a párunk jelenléte mindenre gyógyír, nem igaz? Ezt Dellánál már túlnyomó mértékben is érzékeljük, azonban Helenáról nem tudok ilyesmit elmondani…Már a kezdetek kezdetétől fogva olyan érzésem volt, hogy csak azért van együtt ezzel a nyegle Neil nevezetű fickóval, mert mondhatni ezt várják el tőle. Ez már kevésbé hangzik valami jól, ugye?
„Ki akar elbújni az igazság elől? Talán olyanok, akiknek túl sok jutott belőle. Vagy akiknek túl kevés. Vagy olyanok, akik túl felszínesek ahhoz, hogy értékeljék az éles határait.”
Ha úgy vesszük, ezzel még mindig nincsen semmi baj, hiszen a való világban is találunk ilyen szituációra/élethelyzetre/stb.-re megannyi példát, ahogyan arra is, hogy valaki belezúg a barátnője pasijába… akarva-akaratlanul, de megtörténhet az ilyen is - a csuda vigye el, Helena tényleg nem a legszerencsésebb lány a Föld kerekén…. *szomorú fej*
„Nem mindig azt akarjuk, ami megfelelő. Azt akarjuk, amit nem kaphatunk meg.”
Alapvetően csak egy dolog miatt éreztem Helenát közel magamhoz, mégpedig azért, mert én is ugyanolyan esetlen tudok lenni, mint ő - de legalább abban is hasonlítunk, hogy tudunk magunkon nevetni, s viccet csinálni a kétbalkezességünkből. Nem tudom, mire mennének nélkülem a barátnőim, ha nem esnék pofára a saját lábamban, de úgy, hogy kétszer is megpördülök valami fura alakzatban, a levegőben…
„Fenyegetően végigmérem a boltot, majd megfordulok, hogy távozzak... és nekimegyek a falnak. Csodálatos dolog megszégyenülni.”
Ha pedig már elérkeztünk ide, akkor elárulom Nektek, hogy össz-vissz két dolog van, ami megmentette nálam ezt a történetet: az írónő humora, és Helena törekvése arra, hogy egyenesbe jöjjön önmagával.
Ha eltekintek attól, hogy számomra a szerelmi szál az Ahol a szivárvány véget ér c. Cecelia Ahern kötetre hajazott, és ebből a szemszögből vizsgálom a cselekményeket, akkor azt kell mondjam, hogy a főszereplőnk a belső vívódásai ellenére is szépen próbálja járni a saját útját, az már más kérdés, hogy a megszokás, vagy az érzelmei visszahúzzák oda, ahova nem kéne. Ha pedig kicsit összehasonlítom a két női karaktert, nagyjából ugyanazt a személyiséget kapom, csak más köntösben gondolok itt a két regény eltérő elemeire. Ugyanúgy voltak események, amiket túlzásnak éreztem, de tény és való, sikerült jól láttatnia az írónőnek azt, amit akart.
„Egyvalamit megtanultam. Nem futhatsz el, hogy megtaláld önmagad. Saját magad mindig veled lesz, akárhova mész is.”
Ez meg nyilván nem jelenthet mást, minthogy ki lehet bogozni a bonyolult szálakat a történetünkben, csak idő kell hozzá meg egy jó nagy adag türelem, de az már más kérdés. Másrészt, el kell tekinteni attól a jelentéstől, amit a cím hordozhat számunkra. Sokféleképp lehet értelmezni, s éppen ezért sokak csalódhatnak a regényben, akár még nálam is jobban. Ami igaz, az igaz, én sem éppen azt kaptam, amit vártam, - ilyen téren megállja a helyét a csalódott, mint jelző - és a f*ck love szókapcsolat is teljesen másképp jött át, s érződött a történetben, mint ahogyan én azt elképzeltem magamban.
„Megpróbálni megválni valamitől, amit szeretsz, olyan, mint vízbe fojtani magad. Szeretnéd megtenni, de ellenkezik a természettel, hogy ne vegyél levegőt. Követeli a tested; és az eszed is azt súgja, hogy szükséged van rá. Végül a felszínre törsz, és veszel egy nagy levegőt, mert képtelen vagy megtagadni magadtól a légzés alapvető szükségletét.”
Az első és legalapvetőbb javaslatom annak, aki még nem olvasta a kötetet, de tervezi, az lenne, hogy ne vegye készpénznek a fülszöveget, vagy bárkinek is a véleményét azt illetően, mit várhat ettől a könyvtől, mert biztos vagyok benne, hogy teljesen mást fog kapni, mint amire számít. Én is így jártam, hiába csak utólagosan olvastam el a fülszöveget, miután már túl voltam 50 oldalon. Tarryn Fisher egy tehetséges írónő, zseniális humorral megáldva, én egyedül azt sajnálom, hogy az első találkozásom az írásaival nem sült el a legjobban… Nagyon szerettem volna őszintén megkedvelni a regényt, úgy, ahogy van, de egyedül két személyt tudtam a szívembe zárni, esetleg hármat, akik ténylegesen hozzásegítették Helenát ahhoz, hogy megtalálja a saját útját az életben.
„- Hagyd, hogy az emberek megérezzék a súlyát annak, aki valójában vagy! És ne hagyd, hogy könnyű dolguk legyen!”
Amit én is megtanultam Helenának köszönhetően, az nem más, mint hogy merjek önmagam lenni, és ne féljek azzá válni, akinek én látom magamat, akkor sem, ha ehhez változtatnom kell, vagy kilépni a komfortzónámból.
Úgyhogy, amit én mondok most Nektek, olvasóim, az pedig nem lesz más, mint hogy kapja be az élet, kapja be az összes akadály, ami gátol minket a céljaink elérésében, és legfőképp kapja be az egész világ, Ti akkor is legyetek önmagatok, ha a szerelem áll az utatok elébe!
Csillagozás: -
Ajánlom… mindenkinek, aki valami mást keres, valami szokatlant, valamit, amire azt tudja mondani, hogy kapd be, mert túl őszinte volt vele, és rávilágított arra, hogy milyen is a nagybetűs élet.
~Anna

Tags:

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés