ÉRTÉKELÉS - Baráth Viktória : Az igazság nyomában (Igazság 1.)

Written by Post Comment

Sziasztok molyok! :)


Most egy új megjelenésről írtam Nektek, amit személy szerint már nagyon vártam, mivel nagyon szeretem az írónő könyveit. :) Nem is húzom tovább az időt, következzen a véleményem Baráth Viktória legújabb regényéről! ;)

Szerző: Baráth Viktória
Cím: Az igazság nyomában
Kiadás éve: 2018
Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 416 oldal
Műfaj: Kortárs, romantikus
Hirtelen nem is tudom, mivel kezdhetném az értékelést, annyi dolog kavarog a fejemben az olvasás befejezése után. Egyszerűen nem találok szavakat arra, hogy kifejezzem, Viki mennyire lenyűgözött ezzel a történettel!
Mielőtt ez a bejegyzés átcsapna egy áradozásba, és random óda zengésébe, igen, még mindig az érettségi hatása alatt vagyok, engedjétek meg, hogy bemutassam Nektek a könyv főszereplőjét, s azt a tényezőt, ami felbolygatja az egész életét.
„Megtanultam együtt élni a gondolataimmal, a múltammal és saját magammal.”
Hannah Jones a harmincas éveit tapossa, és egy múltbéli hibájából adódóan csak gyakornokként tevékenykedhet a munkahelyén, ahol valaha tiszteletbeli ügyész volt. A médián keresztül találkozik a hírrel, miszerint megerőszakoltak egy lányt, s legnagyobb meglepetésére az ügyet ő kapja. Nem kell találgatnunk ahhoz, hogy tudjuk, mennyire szeretné visszaszerezni régi pozícióját, elvégre ha az ember a munkája szerelmese, akkor ez teljesen érthető, ezért hajtja a bizonyítási vágy, s apait-anyait belead a dologba.
„Lépésről lépésre haladok a célom felé, és nincs senki és semmi, ami megállíthatna ebben.”
Na de mi van akkor, ha a tökéletesen eltervezett visszatérést a saját érzelmei sodorják veszélybe? Itt jön be a képbe Max, a szomszéd srác, aki a maga egyszerűségével kenyerezi le a nőket. Bevallom őszintén, én is imádnám, ha egy ilyen kaliberű férfi lenne a szomszédom - hát, ki tudja, mit tartogat még számomra az élet, nemde? :D
Visszatérve a történetünkhöz, minden úgy alakul, ahogyan azt Hannah eltervezi, s végre kezdi azt érezni, hogy újra sínen van az élete, boldog és kiegyensúlyozott; egészen addig, amíg rá nem döbben arra, hogy valami nincs rendben ezzel az egésszel - már-már túlzottan tökéletes minden ahhoz, hogy igaz is legyen…
„Boldogulni fogok egyedül. Boldogulnom kell egyedül, mert senki másra nem számíthatok.”
Néhány fejezet után a főhősnőnkkel együtt kezdünk mi is kételkedni mindenben és mindenkiben, ahogyan nyomon követjük, hogyan változik az ügy, és hogyan ölt egyre érdekesebb arcot mondhatni az összes szereplő, akit eddig megismertünk.
Miközben a szálak a szemünk láttára bonyolódnak, akaratlanul is elindul a fejünkben az a bizonyos fogaskerék, ami csak úgy ontja magából a teóriákat, hogy legyen elég elképzelésünk a történteket illetően – ezeket pedig az írónő egymás után, játszi könnyedséggel cáfolja meg.
„Ha kicsit félreteszi azt, hogy milyen ember akar lenni, megmutatkozik, hogy milyen ember is valójában.”
Most éreztem igazán azt, hogy a szereplők személyisége milyen aprólékos munkával lett kidolgozva, és 100%-ban vissza tudják adni azt, hogy a való életben milyen is lenne egy igazságszolgáltatásban vagy bárhol a való életben dolgozó, s élő ember. Ez az az „összetevő”, ami mellett nehezen tudok elmenni szó nélkül; méghozzá azért, mert minden karakter tartogatott valami meglepetést az olvasó számára, és leírhatatlan, micsoda izgalom és feszültség társult ezek feltárása mellé!
„Az élet mindig képes még egy utolsót belénk rúgni, amikor már rég a földön fekszünk.”
Ó, és akkor a cselekmények alakításáról még nem is beszéltem… Hát drága olvasóim… Valami lehengerlően zseniális, amit ilyen téren nyújt nekünk ez a könyv! Én esküszöm Nektek, hogy mindenre számítottam, de arra nem, hogy egy olyan történetet kapunk, amiben ennyi fordulat és csavar van, szinte egymás hegyén-hátán, s mindez olyan precizitással lesz időzítve és adagolva, hogy még a szavam is eláll! Ebben a kötetben mutatkozott meg igazán, mire is képes Baráth Viktória, ha írásról van szó!
„Úgy tűnik, hogy a múltam és a jelenem most újra összecsap, nekem pedig meg kell mindkettővel küzdenem.”
Úgy érzem, nem is tudom tökéletesen szavakba önteni, mennyire felülmúlta a várakozásaimat Az igazság nyomában. Azt hittem, hogy az Egy év Rómában után már nem fogunk egy ennyire összetett, mélyebb üzenetet hordozó történetet olvasni a szerzőtől, de itt és most határozottan kijelenthetem, hogy Viki mindig meg tud lepni, mint olvasót, és mint bloggert egyaránt, mert minden egyes alkalommal bebizonyítja, hogy igenis meg tudja ugrani azt a szintet, amit az előző kötetével állított fel - akár saját magának, akár az olvasóinak.
„(…) nem azért lettem ügyész, hogy minden ügyemet megnyerjem, hanem azért, hogy igazságot szolgáltassak.”
Hogy összefoglaljam a gondolataimat, és az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban: amit biztosan elmondhatok Nektek, kedves olvasóim, az nem más, mint hogy újból egy olyan történetet kapunk Baráth Viktóriától, ami nem csak magával ragad minket, de egy olyan világba kalauzol el minket, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik.
„Ilyenek az emberek. Mind csak a saját hasznát hajtja, mit sem törődve mások érzésével és életével.”
Egyúttal Hannah Jones az a karakter, aki felnyitja minden ember szemét, s megmutatja, hogy a múltad nem befolyásolhatja a jövődet - mindezt egy tökéletes jellemfejlődéssel támasztja alá, ami számomra több volt, mint követendő példa. Viki eddig megismert szereplői közül őt éreztem magamhoz a lehető legközelebb, személyes okokból kifolyólag is, ezért ő tudta nekem a leginkább szemléltetni, hogy milyen is önerőből talpra állni.
„(…) a változáshoz sosincs késő.”
Egy szóval, minden okom megvan arra, hogy ünnepélyes keretek közt bejelenthessem: újabb kedvencet avattam, ami a 2018-as olvasmányaimat illeti!
Amit pedig még Nektek tanácsolni tudok, az az lenne, hogy minél előbb olvassátok el Ti is ezt a történetet, ismerjétek meg Hannah Jones-t, és fedezzétek fel vele azt a világot, amiben ő, és mi is élünk. Olvassatok a sorok között, gondolkodjatok az ügyészünkkel, és próbáljatok rájönni arra, hogy mi is a teljes igazság.
„- (…) Nem tudod, hogy kivel kezdtél, de ígérem, hogy meg fogod ismerni a legrosszabb oldalamat.”
Az írónő eddigi legjobb munkáját egy letehetetlen könyv formájában nyújtja nekünk, s bízzatok bennem, ha azt mondom, hogy Baráth Viktóriában nem csalódhattok!
Én már most tűkön ülve várom a következő részt, ugyanis a végkifejlet elég szálat hagy elvarratlanul ahhoz, hogy az olvasás befejezése után is azon agyaljunk, hogy mi lett volna ha, s hogy vajon mi jöhet még…?
Ó, és tudjátok mit? Én ezt az utolsó két oldalt imádtam a legjobban az egész könyvből! ;) Tudom, tudom, néha még magammal is gonosz vagyok, de hát most na, ami igaz, az igaz! Ha pedig mindezt, amit fentebb említettem, újfent sikerül Vikinek megugrania… Képzeljétek el, hogy most a fejemet csóválom, s közben mosolygok, mert tudom, hogy ez biztosan így lesz.
Addig is, afféle végszóként, amíg Ti is felfedezitek ezt az egyedülálló történetet, egy mondattal búcsúzok:
„Üdv az igazságszolgáltatásban!”
Csillagozás: 5* / 5
Ajánlom… mindenkinek, aki szereti az írónő munkásságát, és annak is, aki fél a magyar íróktól olvasni, mert Viki elképesztő tehetséggel cáfol rá minden kétségükre!
~Anna

Tags:

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés