Sziasztok molyok! :)

Miután voltam olyan szerencsés, hogy elolvashattam a Felelős Alkoholistát, még akkora mázlim is volt, hogy Bálint Ferenc egy interjú erejéig is elviselt, akarom mondani, még pár kérdésemre is boldogan válaszolt, amit én még nagyobb örömmel osztok most meg Veletek, kedves olvasók! Öveket becsatolni, mert azt hiszem, ez az interjú sem lesz kispályás - én nagyon élveztem, most Rajtatok a sor! :D

1.   Először arra szeretnélek kérni, hogy mint újdonsült író, pár szót mondj magadról az olvasóknak, mit érdemes tudni rólad?

Szerző, újságíró, humorista. Többször takarított lakást.

2.   Sokat gondolkoztam olvasás közben azon, hogy mégis mi vehet rá egy humoristát arra, hogy elkezdjen könyvet írni. Téged mi motivált, honnan jött az ötlet?

Először is jobban szeretek olvasni, mint írni. Vonnegutot szoktam, Joseph Hellert, Örkényt.  Nagyon kétségbeejtő helyzet kell ahhoz előálljon, hogy én tollat (billentyűzetet) ragadjak, de szerencsére olyan év áll mögöttünk, amelyik biztosította ezt számomra.

3.   Hogyan fogadták az ötletet, hogy írni szeretnél egy naplóregényt?

Mikor elkezdtem írni még nem tudtam, hogy ebből összeáll majd valami, sőt azt sem, hogy lesz olyan kiadó, amelyik ezt megjelenteti. A párom csak annyit látott ebből, hogy van valami, ami leköt, és addig sem sajnáltatom magam, amiért a járványhelyzetre való tekintettel, lemondták az összes fellépésem. A nők pedig imádják, ha a férfiak abbahagyják a panaszkodást, ezért továbbra is bátorított, hogy ne hagyjam abba az írást.

4.   A könyveddel kapcsolatban az egyik nagy kedvencem a borító - ki javasolta ezt az elképzelést? :D

A kiadónak van egy nagyon tehetséges designere, Faniszló Ádám – ő jött az ötlettel. Azt mondta, hogy mi lenne, ha egy borospohárban ülve a saját könyvemet olvasnám, úgy, hogy annak a borítóján egy borospohárban ülve a saját könyvemet olvasom? Mert ez olyan meta. Egyből megtetszett az ötlet, ez is lett a borítón.

5.   Milyen érzés volt könyvet írni? Mennyire bizonyult nehéznek?

Nem volt annyira nehéz, mert magamról írtam, az ember pedig önmagát ismeri a legjobban. Persze még így is értek meglepetések, mint mondjak, ez a belső utazás egy borospohár körül remek kalandnak bizonyult.

6.   Könnyen rátaláltál a stílusodra írás közben is, vagy ez jött magától?

Ez a könnyed, ironikus világszemlélet nem áll annyira távol tőlem, a színpadon is ilyen vagyok. Az írásban csak az volt a kihívás, hogy úgy kellett fogalmaznom, hogy ez az olvasónak is átmenjen.

7.   Mit gondolsz, melyik jobb? Könyvet írni, és úgy megosztani a gondolataidat, vagy a színpadon állva előadni?

Könyvet írni azért szeretek, mert akkor bármit leírhatok, nincs semmiféle megfelelési kényszer, és, ha akarom, lehetőségem van elmélyülni egy gondolatban. A színpad, egy rádió- vagy tévéfelvétel a pillanatról szól, ott poén poént követ, és ha nem nevetnek, akkor elbuktál. Ha háborús hasonlattal kellene éljek (ezek most nagyon népszerűek a járvánnyal kapcsolatos politikai kommunikációban), akkor a színpadon csatákat kell megnyerni, a könyvben a hadjáratot.

8.   Hogy érzed, sikerült ugyanazt nyújtanod könyv formájában, mint a színpadon, egy előadás alkalmával?

Szerintem mindkettő szórakoztató a befogadó számára, de más-más módon. Talán annyi a különbség, hogy aki a könyvemet olvassa, jobban megismerhet engem. Azt mondják írásban őszintébb vagyok.

9.   Sikerült kialakítanod egy afféle írói rutint? Volt olyan időszak a napban, amikor kifejezetten jól tudtál haladni az írással?

A szakértők szerint akkor leszel jó író, ha írsz. Kevés olyan jó íróról tudnunk, aki életében nem írt le egy sort sem, úgyhogy arra törekedtem, hogy naponta írjak. Volt, hogy délelőtt írtam, de olyan is, hogy éjjel négykor – a rendszeresség a lényeg.

10.   Mit gondolsz, megállná a könyv a helyét egy amolyan önálló estként, fellépés gyanánt? Gondoltál már erre korábban, esetleg még írás közben?

Vannak olyan részletek a könyvben, amit színpadon is mesélek, szóval első kézből tudom, hogy ott is megállja a helyét. Mondjuk vicces lenne megnézni, úgy, hogy az egészet valaki más adja elő. Például Mucsinak megvan az arca hozzá.

11.   Nem szeretnék spoilerezni, azonban kíváncsivá tett, hogy a fejezetek végén elárultad, mit hallgattál alkotás közben - ezt hogyan kellene elképzelni? Az adott szám szólt végtelenítve, amíg megszületett az adott nap bejegyzése?

Nagyjából igen. Bár Beethovenre könnyebb írni, mint hip-hopra, mert nem köt le a szöveg.

12.   És ha már a dalokról beszélgetünk, ha választanod kellene csak egyet, szerinted melyik illene a legjobban a kötet hangulatához?

Egy dal, amit nem is ajánlottam a könyvben. Az előadó JP Saxe ft. Julia Michaels, és a szám címe találóan: If the World Was Ending

13.   Jó Felelős Alkoholistaként/olvasóként milyen ital fogyasztása javasolt a könyv olvasása mellé?

Sauvignon Blanc. Azzal nem lehet mellélőni.

14.   Ha egy szóval kellene jellemezned a könyvedet, melyik lenne az?

Inkább egy tv2-n futó trash reality címével jellemezném: Veled is megtörténhet!

15.   Nem mellesleg, említesz pár könyvcímet, még az első fejezetek egyikében - Te magad milyen könyveket szeretsz olvasni? Hasonló zsánert, mint amiben most megjelent a köteted, vagy teljesen mást?

Az a baj, hogy mindent elolvasok. A rosszakat is.

16.   Tegyük fel, hogy megkeresnek Téged azzal az ötlettel, hogy filmet/sorozatot készítenek a könyvedből. Hogyan reagálnál? Alakítanád benne saját magadat?

Hát az biztos, hogy érdekes helyzet lenne, ha eljátszhatnám saját magam. Még érdekesebb lenne, hogy ki játszaná a párom?

17.   Mindenkinek van egy bizonyos jelenet a könyvekben, ami a kedvencévé válik, ebben biztos vagyok. Neked van személyes kedvenced, amit kifejezetten élveztél megírni?

A „Vessz össze másokkal!” Egy szuszra megírtam az egész fejezetet, mert épp összevesztem másokkal. 

+1 Mit üzennél az olvasóknak, s azoknak, akik még nem olvasták a „Felelős Alkoholistát”?

Mindegy, hogy az én könyvemet olvasod vagy másét, az a lényeg, hogy olvass. Legalább addig sem csinálsz hülyeségeket.

~ Bálint Ferenc & Anna

Sziasztok molyok! :)

Szerző: Bálint Ferenc

Cím: Felelős alkoholista

Kiadás éve: 2020

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 240 oldal

Műfaj: Kortárs, humoros

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, sétálásra alkalmas őszi nap. Adott egy dietetikusnak tanuló, a diétás főzőgyakorlatokból már ki se látszó blogger, aki a családi városnézés után nem tudott elaludni, ezért a blogjának a Facebook-os oldalelemzését böngészte unalmában. Valami azonban nem stimmelt. Miért jelezte azt az elemzés, hogy van egy új levél is, amikor a „bejövő üzenetek” nevezetű mappában síri csend honolt? A kíváncsisága felülkerekedett rajta, ezért beüzemelte a laptopját, hogy hunyorogva bár, de a végére járjon annak, hogy csak tréfát űz-e vele az applikáció, vagy tényleg van ott egy üzenet. S lássatok csodát, ott virított feketén-fehéren.

„Márquez hitt abban, hogy az írás első mondatában minden eldől. Meglátása szerint az első mondatból meg lehet állapítani, hogy érdemes-e végigolvasni egy könyvet – ezért merem remélni, hogy ezeket a sorokat csak az után olvasod, hogy fizettél a pénztárnál.”

Látjátok, kedves olvasóim? Így kezdődött minden. Most pedig megtudhatjátok tőlem a titkot, hogyan is válhattok felelőssé, és még alkoholistává is, méghozzá Bálint Ferenc módra! Na jó, ez lehet erős túlzás volt, minden téren, de mégis ki vesz halálosan komolyan egy humoristát, és egy bloggert, aki egy humorista könyvéről ír értékelést? Hát persze, hogy senki sem… Én se…

„Gondolom ilyen egy humorista: akkor sem tud komolyan venni egy kézmosást, ha az élete függ tőle.”

Mielőtt azonban olyan hevesen belevetnénk magunkat ennek a túlélési segélytárnak a kivesézésébe, szeretném leszögezni, hogy nekem egészen addig, amíg fel nem keresett, fogalmam sem volt arról, hogy ki vagy mi is Bálint Ferenc. Szánom-bánom bűnömet, ezt a hiányosságomat szinte azonnal pótoltam, amint másnap kikeltem az ágyból. Ha lehetek őszinte, azóta sem tudom eldönteni, hogy jól, vagy rosszul cselekedtem-e; és az agysejtjeim éppen szörnyethaltak, majd újra feléledtek minden egyes alkalommal, hogy megnéztem egy Szomszédnéni Produkciós Iroda videót – ne adj Isten ez volt számukra a frissítő zuhany ebben a gyönyörűséges online oktatásban.

„Lassan egy hete, hogy utoljára felléptem, és arra gondoltam, hogy ha nem találok valamit, ami leköti az energiámat, be fogok dilizni.”

Sebaj, ez nem akadályozott meg abban, hogy nekifogjak az olvasásnak – és milyen jól tettem, hogy hallgattam a belső hangra, ami arra biztatott, hogy „Ugyan már, megérdemelsz egy kis pihenést! Hátha még jobban leamortizálod az agyad, mint a videókkal!” – félreértés ne essék, ez nagyon is jólesett, főleg esténként, amikor már túléltem az online óráimat, és a tanulást is befejeztem aznapra. Igazi életélmény volt bevackolni magam az ágyba, s hagyni, hogy Ferenc elkalauzoljon engem abba a tökéletes kis karanténos világba, amit kialakított magának ebben a könyvben és persze a való életben.

„Ugyanannak a Netflixnek a Stranger Thingsét nézzük, miközben Domestosszal súroljuk a Ciffes üveg fülét, mert ki tudja, ki fogta meg… A világ határok nélküli lett, és bele kell törődnünk abba, hogy a vírusainkat sem fogja megállítani egy sorompó.”

Tény és való, eleinte magam sem tudtam, mégis mire számítsak, aztán a kezdeti tanácstalanságot felváltotta az állandó nevetés, és persze a késztetés, hogy olykor a falba verjem a fejem, de szerencsére ez egyszer sem történt meg. Szó szót követett, alkohol alkoholt, Anna pedig azt se tudta, hol van, és ki is ő. Tudniillik e drágalátos blog írója nem ihat alkoholt, ezért szinte minden újdonság volt számára, és hivatalosan is mesterévé avatta az írót, csak Ő erről még nem tud.

„Most hallom a hírekben, hogy ahhoz, hogy home office-ban mindenkinek elég legyen a sávszélessége, a YouTube-on és a Netflixen csökkenteni fogják a lejátszások minőségét. (…) Szerencsére nem telik el sok idő, és ismét felülkerekedik az optimizmusom. Rájövök, hogy semmi baj, a humorista feje amúgy sem HD kompatibilis.”

Aggodalomra semmi ok, újabb hiányosságaim sem tántorítottak el azon célomtól, hogy folytassam az olvasást. Minél inkább mélyebbre ástam magam eme túlélő kézikönyvben, annál inkább tudatosult bennem, hogy én ezt élvezem. Sőt! Egyenesen imádom! :D Nem fogok hazudni, nem igazán hallgattam eddig humoristákat, nem néztem Dumaszínházas előadásokat, sem ehhez hasonlókat igen, kövezzetek meg, leragadtam a sima színháznál, már ha van ilyen, azonban van egy olyan érzésem, hogy a Felelős Alkoholista után ez, ha gyökeresen nem is, de meg fog változni.

„ „Ne ess pánikba!” – javasolja Douglas Adams.

„Digitális detox” – közli Catherine Price.

Könnyű azt mondani! – gondolom én.”

Aki ismer, tudja, mennyire szeretem, ha egy könyv annyira le tudja kötni a figyelmemet, hogy teljesen elfeledkezek a külvilágról - legyen szó bármilyen műfajról - és én magam is a részesévé válok annak, amit elmesél. Ezúttal sem csalódtam az írónkban, szépen, lassan hozzászoktam a stílusához, habár nem volt nehéz dolgom, ami ezt illeti, s rájöttem, hogy nem is különbözünk olyan sokban na jó, de, de ezt most hagyjuk figyelmen kívül. Teljes mértékben magamra ismertem ezekben az olykor csapongó, máskor erőteljesen filozofikus hangvételű gondolatokban, azért azok az összeesküvés - elméletek, hogy kik és miért hozták létre ezt a járványt eléggé megmozgatták az agytekervényeimet, és egyszerűen nem bírtam levakarni az arcomról azt a fránya vigyort. Az már más kérdés, hogy nem is akartam, ezért is olvastam mindig tovább. Már-már olyan érzésem volt, mintha ott álltam volna Ferenc mellett, miközben lelkesen gépelte e könyvnek a sorait; és amolyan vérbeli laza pózban a vállára támaszkodva bele-beleolvastam volna a sorokba, majd ugyanilyen profi módon kritizáltam is volna a leírtakat, mint a lelkiismerete, és a tudatalattija, csak talán kicsit kedvesebben.

„- Hát nem belekeverted szegény Galileo Galileit is a tegnapi naplóbejegyzésbe?! Hát mit ártott az neked?

- Nem értem, miről beszélsz…”

Na de, tudjátok mikor jöttem rá arra, hogy valami nagyon nem stimmel velem? Akkor, amikor már az első vizsgám előtt is a Szomszédnéni Produkciós Irodával indítottam a napot kicsit sem árulkodó, hogy Addiktológiáról volt szó, - úgyhogy igen, erősen elgondolkoztam azon, hogy ez vajon egy égi jel; nekem címezve, hogy ugyan mit erősködök én, igazán beismerhetném végre, hogy a lelkem mélyén kellett nekem ez, hogy megismerjem ezt a számomra új világot, és fenékig merüljek benne akarom mondani a pohár fenekéig.

„Még mielőtt az olvasó messzemenő következtetéseket vonna le, fontosnak tartom megjegyezni, hogy:

1. nem vagyok apokalipszis szakértő,

2. szerintem kevés világvége kezdődött úgy, hogy valaki vett egy csomag Nagyi Titka finomlisztet.

Szóval optimista vagyok.”

Az igazat megvallva, nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, amiért volt lehetőségem megismerkedni ezzel a naplóval, mert azon túl, hogy halálra nevettem magam, Ferenc 62 napon keresztül mutatta meg az olvasóknak, hogy nem voltak egyedül a bezártság alatt, és nem, nem csak néhány embernek ment az idegeire a folyamatos otthonlét. Mindezt az Ő sajátos, olykor fájdalmasan szórakoztató stílusában tálalva - kívánhatnánk ennél jobb olvasási élményt? :D Hát persze, hogy nem, ez nem is volt kérdés!

„Szóval miért vagyok egy korlátolt, síkagyú, eszelős, háborodott kretén? – teszem fel magamnak a kérdést.”

Úgyhogy kapva az alkalmon, a hiányosságaimat bepótolva hirdetem az igét, miszerint nézzetek minél több Szomszédnéni Produkciós Irodát, mert valami eszméletlenül zseniális ez a két ember, s nem utolsó sorban igyatok (azt, hogy mit, azt Rátok bízom), ahogyan azt egy vérbeli Felelős Alkoholista tenné!

Csillagozás: 5*/5

Ajánlom... mindenkinek, aki szeretne egy élénk színfoltot a mindennapjaiba, akár ismeritek Bálint Ferencet, akár nem, ez a könyv kötelező! :D

~Anna

Sziasztok molyok! :)

Egy olyan könyvről hoztam most Nektek értékelést, ami egy nagy fordulópontban talált meg az életemben. Rengeteget gondolkoztam azon olvasás közben, hogy ebben a sors játszott-e közre, hogy most tudtam kézbe venni Légrádi Gergely kötetét; és arra jutottam, hogy igen, szeretném azt hinni, hogy ennek így kellett lennie.

Szerző: Légrádi Gergely

Cím: Nélkülem, nélküled

Kiadás éve: 2020

Kiadó: Jaffa

Oldalszám: 340 oldal

Műfaj: Kortárs

Eleinte nagyon tartottam attól, hogy fejben én még nem leszek elég érett ehhez a könyvhöz, és nem fogom tudni úgy értékelni azt, amit át szeretne adni az olvasóknak, ahogyan azt kellene. Minden aggodalmam ellenére belefogtam az olvasásba, azt gondolva, miért is ne? Csak hagytam, hogy a történet kiragadjon a megszokott egyetemi körforgásból, és élveztem, hogy valami olyanra tudok koncentrálni, ami elgondolkoztat.

„Néha elkerülnek a szavak. Olyankor utánuk rohanok.”

Hiába fejeztem be az olvasást, hiába tudtam, hogy vége van, olykor még a kezembe veszem a könyvet, és belelapozok. Magam sem tudom pontosan, miért. Egyszerre érzem magamat üresnek, s élettel telinek, ahogyan most, ezeknek a soroknak az írása közben visszagondolok arra, mit is olvastam pár perccel ez előtt.

„Ti kit láttok? Azt, aki itt fekszik? Vagy azt, aki voltam?”

Amikor még a történet elején jártam, és csak ismerkedtem a főszereplőnkkel, azon morfondíroztam, miért kaphatta ezt a címet a kötet. Miklós már az első benyomás alkalmával sem tűnt olyan embernek, akiről azt feltételeznénk a való életben, hogy bármilyen kellemetlenség ütné fel a fejét a teljesen mértékben megszervezett mindennapjaiban. Minden alaposan el - illetve meg van tervezve, minden kézben van tartva - már csak élni kell boldogan, míg meg nem halunk. Egyszerűen hangzik, nem? Megvan a napi rutin, minden a maga megszokott módján történik, nincsenek váratlan meglepetések. Kényelmes és biztonságos. De vajon a tökéletes külső alatt ténylegesen az bújik meg, amit el akarnak velünk hitetni az ilyen emberek?

„Most már tudom, mit rontottam el. Mit kellett volna máshogy csinálni. Élni kellett volna. Sőt, élvezni. Van, akinek ez magától értetődő. Van, akinek dolgoznia kell ezért.”

Azonban mi vár ránk akkor, ha valami mégsem stimmel…? Szerintem mindannyian ismeritek azt az érzést, amikor valahol legbelül érzékelitek, még ha nem is tudatosan, hogy egy apróság nem hagy Titeket nyugodni.

„Úgyhogy, doktornő, segítsen, és találja meg, mi a bajom, mert olyan dolgok történnek velem, amelyek mellett napról napra nehezebb feltétel nélkül hinnem magamban.”

Először csak fel-felvillan, annyira, hogy kissé bosszantó legyen aközben, amit éppen csinálsz, vagy csinálnál, azután egyre gyakrabban jut eszedbe, egészen addig, amíg szépen kinövi magát, egy jó, méretes problémává, ami elfoglalja a teendőid listájának élét.

„Mi történt és mikor? És hol voltam én akkor?”

Ebben a könyvben átélhetjük, milyen, ha porszem kerül a gépezetbe. Tanúi leszünk annak, hogyan romlanak el fokozatosan a dolgok, és hogyan hullik darabjaira minden, amit olyan nehezen felépítettünk az évek alatt.

Megtudhatjuk, milyen érzés elveszíteni azt, akit a legjobban szeretünk. Aki biztonságot nyújtott, amikor hazaérkeztünk a munkából, vagy csak egy hosszú nap után újra átléptük a házunk küszöbét.

„A minap azt mondtad a gyerekek előtt, hogy olyan erős leszek, mint voltam. Mondd, milyen voltam? És milyennek látszom?”

Miklós is minden bizonnyal azt gondolja, ugyan miért pont ő lenne az az egy, akit pályája csúcsán kiszemel magának egy végzetes betegség? Bevallom, olykor én magam is hajlamos vagyok ilyen módon gondolkozni, aztán kapok az élettől egy nagy pofont, és megtudom, milyen is annak az egynek lenni.

„Mégis, meg kell találnom azokat a pontokat, ahol, bár korlátok között, de én alakítom az életemet.”

Ebben az új kötetben azt követhetjük végig, egy teljesítménykényszerben elő férfiből hogyan válik újból szabad, az életén elmélkedő személy – és hogyan éli ezt meg a családja, különös tekintettel a felesége.

Ti éreztétek már azt, hogy az élet elrohan mellettetek? Hogy olykor meg szeretnétek állítani az időt, és csak úgy lenni? Kívülről szemlélni a dolgokat?

Magam sem tudom hogyan, a történet, a szereplők vagy az író - esetleg ez a három tényező együttesen, de elérte, hogy megálljak, és vessek egy pillantást magamra kívülről is. Vajon én is egy olyan mókuskerékben vagyok, mint Miklós? Én is teljesítménykényszer alatt tengetem a mindennapjaimat?

„Egyáltalán, milyen az, aki erős?

Ha én erős voltam, akkor az az erős, aki nem áll meg. Aki nem emlékszik. Akinek nincs szüksége arra, hogy emlékezzen. Az erősnek jelene van. A múlt a polcra való. Az erős a múltból csak pénzt hoz és kapcsolatokat. Az erős gyors. Az erős magabiztos. Az erős nem beteg.”

Mégis, amikor még csak az első oldalaknál jártam, nem tudtam, mire számítsak. Nem is ragadott annyira magával a könyv, és nem is voltam biztos abban, hogy hatással lesz -e rám mindaz, amit át szeretne adni.

Szépen haladtam előre, ahogyan időm engedte az egyetemi kötelességek mellett, és pont ilyen fokozatosan döbbentem rá, hogy engem ez érdekel. Kíváncsi vagyok. Tudni szeretném, mi fog történni következőnek.

A történetet olvasva többször is belém hasított az érzés, hogy ezek az én gondolataim. Pontosan ezt érezném, illetve mondanám, hogyha hasonló helyzetbe kerülnék a való életben.

„Ti kit láttok? Azt, aki itt fekszik? Vagy azt, aki voltam?”

Hiába volt szó egy teljesen más élethelyzetről, mint amin én jelenleg keresztülmegyek, mégis úgy éreztem olvasás közben, hogy az író belém lát. Pontosan tudja, mi zajlik le bennem, és mit érzek. Tudja, mennyire nehéz elengedni és továbblépni. Mintha valaki végre megértene. Szavak és tettek nélkül, pusztán ezen a történeten keresztül adja tudtomra, hogy nem vagyok egyedül.

„Nem mertem megfordulni. Nem voltam felkészülve, hogy a hátam mögött megláthatom a saját életemet.”

Légrádi Gergely tökéletesen végigvezet minket a Nélkülem, és a Nélküled szakaszain, bemutatva annak minden árnyoldalát.

Eleinte csak kapkodtam a fejem, és erősen kellett koncentrálnom, hogy tudjam tartani a ritmust a gyors váltásokkal, az újabbnál újabb képekkel, amik akaratlanul kúsztak a szemeim elé, miközben olvastam egy-egy sort – aztán rájöttem, hogy pont az ellenkezőjét kellene tennem.

Úgyhogy megpróbáltam elengedni a késztetést, hogy most minden egyes szót kielemezzek, és tökéletesen a sorok mögé látva megértsek.

Hagytam, hogy a szavak magukkal sodorjanak, és elmélyedjek a gondolataimban olvasás közben.

„Nem vettem észre a pillanatokat. Azt mulasztottam el, ami éppen velem történt.”

Régen éltem bele magam ennyire egy történetbe, és leírhatatlan érzés volt ezt újra megkapni egy könyvtől.

Mintha én magam is a részévé váltam volna, és ott álltam volna minden pillanatban Eszter, és a gyerekek mellett.

Nehéz erről a kötetről úgy írnom, hogy ne öntsön el megannyi érzelem, és ne akarjam mindet átadni Nektek egyszerre, egy értékelésen keresztül. Ahogyan az is, hogy ne meséljem el az egészet, töviről-hegyire, és ne kérdezgessem folyton, mint egy rossz kisgyerek, hogy „ugye Te is így gondolod?”

„Félek, nem vagy ott mindenhol. Félek, csak szeretném hinni, hogy bennünk élsz tovább.”

Akárhányszor visszagondolok Miklósra és Eszterre, mindig egy újabb kósza gondolat szökik a fejembe, ami aztán átformálja a történetről alkotott véleményemet.

Olyan, mintha egy darabot kiszedtek volna belőlem, majd visszatették volna, csak egy kicsit másképpen - mint egy feladat, amit a nagybetűs Élet ad, amikor valamire meg szeretne tanítani: ismerkedj meg újra azzal a bizonyos részlettel, alaposan járd körbe, s ha már úgy érzed, megint passzol a helyére, akkor tedd vissza, s kezdd el újból használni. Csak egy kicsit máshogyan. Változz vele együtt.

Nélkülem, nélküled.

Nélkülem.

Nélküled.

Csillagozás: 5*/5

Ajánlom… mindenkinek, kivétel nélkül.

~Anna

Sziasztok molyok! :)

Ezúttal egy gyönyörűnek ígérkező karácsonyi romantikus történetet mutatunk be Nektek, méghozzá egy kedvelt magyar szerző, Rácz-Stefán Tibor tollából! ;)

A fülszöveg

Egy dedikálás, ami megváltoztatja az egész életed!

Panka mindig is tudta, hogy csak saját magára számíthat.

A tizenhét éves lány nevelőszülőknél él, emellett egy kiadónál dolgozik gyakornokként. Egyetlen szabály szerint éli az életét: senkit nem enged igazán közel magához, mert túl sokszor törték már össze a szívét.

Bastien hiába híres író, az ő élete is csak kívülről tökéletes.

A tizenkilenc éves, francia srác egy régebbi balesetét próbálja feldolgozni lelkileg, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy íróként is bizonyítson.

Bastien a kétségbeesését és a haragját másokon vezeti le, a budapesti dedikálásán viszont emberére akad: Panka az egyetlen, aki felveszi vele szemben a kesztyűt.

Egyre jobban izzik a levegő Panka és Bastien között, az idő viszont ketyeg, a fiú ugyanis hamarosan elhagyja az országot. A szerelmüket már csak egy karácsonyi csoda válthatja valóra?

Az év legédesebb és legromantikusabb karácsonyi története, ami boldogsággal tölti meg a szíved. Mélyedj el benne!

A borító

Újból készültünk Nektek kedvcsináló idézetekkel is ;)

„– Mosolyogj, édes, de ne úgy, mintha citromba haraptál volna!

– Azt hallottam, a franciák szenvedélyesek, és értenek a romantikához – jegyzi meg Panka kimérten. – De te bebizonyítottad az ellenkezőjét.”

„Túl sok név, túl sok arc, túl sok elvárás. Mert mindenkinek a fejében él rólam egy kép, például azt hiszik, olyan vagyok, mint a kedvenc karakterük valamelyik könyvemből. Azt hiszik, ismernek, holott nyilván nem, és ez csalódásokhoz vezethet.”

„– Ne ígérj felelőtlenül! Az ígéreteknek hatalma van, és ha megszeged őket, azzal megsebzel.

– Szeretnék a barátod lenni – vág bele Bastien újra, aztán megrázza a fejét, és mohón bámul rám. – Szeretnék több lenni. Szeretném, ha esélyt adnál.”

>>Ha szeretnéd előrendelni a könyvet, ide kattintva megteheted>>

>>Ha kívánságlistára tennéd, akkor kattints ide>>

A szerzőről

Rácz-Stefán Tibor 1988-ban született, marketing asszisztens és blogger.

Művei kortárs problémákat feszegetnek, olvasmányos, fiatalok számára is érthető formában. Korábbi regényei, a Fogadj el!, a Túl szép, a Szállj a dallal! duológia és a Pokolba a jópasikkal! nagy sikert arattak a hazai könyvpiacon, az Élni akarok! pedig minden korábbit meghaladó intenzitással vette be az olvasók szívét.

Legújabb regénye, az Éld át a pillanatot! egy édes, romantikus, karácsonyi történet, ami boldogsággal tölti el az ember szívét.

Az író civilben népszerű könyves blogger, gondolatait havonta több ezren olvassák. Szabadidejében falja a könyveket, és nagy rajongója a minőségi sorozatoknak is.

~Anna

Sziasztok molyok! :)

A mai napon egy igazán különleges novelláskötetet mutatunk be Nektek, ami minden bizonnyal elvarázsolja majd a romantikus történeteket kedvelőket – szerintetek ránk találhat a szerelem ilyen nehéz időkben is?

Íme a fülszöveg

A szerelem rád találhat a legnehezebb időkben is!

A járvány mindannyiunk életét megváltoztatta, de a viszontagságok mutatják meg, mi az igazán fontos, miért érdemes küzdeni, miért érdemes élni.

Lehet ez a szerelem?

17 történet, ami megmutatja, hogy bármilyen sötétnek tűnik a világ, ha kinyújtod a kezed, rátalálhatsz arra, aki kivezet a fényre.

Talán a titokzatos szomszédod, aki kedves üzeneteket hagy neked az ablakában.

Talán a vonzó, de mogorva exfőnököd, aki akkor segít rajtad, amikor senki más sem.

Talán a fiú, akinek összetörted a szívét, de még azután is bármit megtenne, hogy újra boldognak lásson.

Talán egy idegen, akivel véletlenül ismerkedtél össze a neten, de segít megtenni azt a lépést, ami megváltoztatja az életed.

Talán egy múltja elől menekülő srác, aki megtanít jelen lenni, érezni, boldognak lenni a mostban.

Engedd el a gondokat, és éld meg a szép pillanatokat!

A borító

Hoztunk pár idézetet, hogy kapjatok egy kis bepillantást a novellákba - készen álltok? ;)

„– Menj, csinálj pár ásítást… Lefelé meg felfelé nézőt is.

– Ászanát, te marha… – motyogtam, és még láttam, ahogy Kornél belemosolyog a kamerába, aztán kiléptem a beszélgetésből.” (Róbert Katalin)

„Úgy volt vonzó, ahogy egy támadásra készülő nagymacska: szép, jó nézegetni, de a közelembe ne jöjjön.

Összerázkódtam. Nem akartam vele menni. Még akkor sem, ha ez az egyetlen megoldás.” (Sereg Gitta)

„Nincs válasza. A szemébe nézek, és végre megértem. Nem tudja, legalább annyira össze van zavarodva, mint a világ. Nem mozdul felém, nem érint a bőre, a közöttünk lévő űr szinte fáj, de látom a tekintetében a vívódást, hogy szeretné, hogy nagyon is szeretné.” (Nagy Roxána)

„A veszekedésünk után a köztünk lévő szikra odalett, és eddig a pillanatig azt hittem, örökre kihunyt. Most azonban vágyakozást láttam a tekintetében, és szerintem ő is meg akart érinteni.” (Tavi Kata)

„– Te vagy az egyetlen, aki nem leszívja az életerőmet, hanem feltölt. Az egyetlen, aki előtt nem kell megjátszanom magam, és mégsem néz rám úgy, mint valami bolondra. Rád van csak szükségem.” (Spirit Bliss)

>> Ha kedvet kaptatok a novelláskötethez, ezen a linken megrendelhetitek a kiadótól>>

>>Ha még várnátok pár véleményt, ide kattintva kívánságlistára tehetitek>>

~Anna

Sziasztok molyok! :)

A mai estén újból egy borítóleplezéssel készültünk Nektek, méghozzá egy rázós könyvet fedünk fel, aminek az első három része érkezik egy kötetben hozzánk; fogadjátok szeretettel! ;)

A fülszöveg

*

Szorul a hurok a maffiafőnök Stefano Marino nyaka körül. Miközben Silvio Spadaro támadásba lendülve rátámad az orosz gengszterbanda tagjaira, akik Stefano hatalmát fenyegetik, még Stefano bűnöző „családjában” is lázadás tör ki. Helyettese, Augusto Viero megkérdőjelezi a vezetői pozícióját. Hamarosan világossá válik, hogy senkiben sem lehet megbízni – talán Silviót kivéve.

Ám Silvio puszta jelenléte is tönkreteheti mindazt, ami fontos Stefanónak: a maffián belüli helyzetét, az emberei iránta érzett tiszteletét, és végül, de nem utolsó sorban a házasságát is. Amikor Silvio fivére, Franco visszatér a francia idegenlégióból, a képzett mesterlövész igencsak jól jön a nagy bandaháborúban. Két Spadaro azonban jóval több annál, mint amivel Stefano képes megbirkózni.

* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)

A borító

Ezúttal tudunk szolgálni exkluzív részletekkel is, amik éppen elég betekintést engednek a történetbe, hogy kíváncsivá tegyék az olvasót – nézzétek meg Ti magatok is! ;)

„– Minden édenkertnek megvan a kapuja – magyarázta Falchi. – Az ember eltűnődik rajta, hogy miért teremtett Isten kijáratot a Paradicsomra, ha nem várta tőlünk, hogy egyszer majd használni fogjuk.”

„– Mondd meg, hogy miért ne lőjelek le – mormolta Stefano. Halkan, bensőségesen, csak a kettejük füle hallatára.

– Túl hamar vége lenne a… bulinak?

Stefano direkt odatette a fegyvert Stefano egyik apró és kemény mellbimbójához, hogy megcsavarja.”

„Donata ráhanyatlott Stefanóra, akinek a vállánál ott volt Silvio, és nem győzte elégszer megérinteni őket. Silvio halálos kecsessége és Donata büszke ereje. Mind Stefanóé. Fogalma sem volt, mit tudott hozzájuk tenni, de végtelenül hálás volt, amiért megtalálta mindkettőjüket.”

>> Ha megtetszett a sorozat, ide kattintva megrendelheted a Könyvmolyképző oldaláról >>

>> Ha még gondolkoznál rajta, itt megtalálod a sorozat adatlapját a moly.hu-n >>

A szerzőről

Az EPIC Award-díjas és Lambda Award-döntős Aleksandr Voinov emigráns német író. London környékén él, ahol szerkesztőként dolgozik a pénzügyi szektorban. Műfaji skálája a sci-fitől és a fantasytól egészen a thrillerig, a történelmi vagy kortárs és az erotikus regényekig terjed. Könyveit a Random House Germany, a Samhain Publishing és más kiadók adták ki.

Ha éppen nem ír, akkor alternatív gyógymódokat tanulmányoz, történelmi helyeket jár be, és más írókkal találkozik. Egymaga három londoni könyvesboltot tart életben a változatos kutatási projektjeivel. Jelenleg az európai varázshagyományok érdeklik, a sakk története, a keresztes hadjáratok stratégiái, illetve a kalózok aranykora.

A szerzőt megtalálhatjátok a Twitteren, @aleksandrvoinov felhasználónévvel, emellett a weboldalán, és a blogján is. Nem mellesleg a hírlevelére is feliratkozhatsz, ide kattintva.

~Anna