Sziasztok molyok! :)

A mai estét egy borítóleplezéssel koronázzuk meg, amit a magyar olvasóközönség biztosan nagyon várt már: Eszes Rita – Tükör a felhőkön túlra c. újonnan érkező könyvének borítóját fedjük fel; készen álltok? ;)

A fülszöveg

A legenda szerint létezik egy csodás képességű tükör, melynek segítségével akár a történelem is újraírható. Csak éppen senki nem tudja, hol lehet.

Japán az 1600-as évek vége felé. A határok lezárva, a császár túszként él saját palotájában, a hatalom valódi gyakorlója a sógun.

Az árva Szorana mindent, amit tud, az őt befogadó nindzsáktól tanult, ám mivel hófehér külsejével feltűnő jelenség, talán sosem válhat a láthatatlanság mesterévé. Ő azonban még ennél is többről álmodik: a szamurájok kasztjához szeretne tartozni, és valami fontosat tenni jelentéktelen életében.

Renmu alakváltó nyestkutya. Egy megkeseredett varázstanuki, aki megtanulta, hogy az emberekkel pusztán üzleti kapcsolatokat ápoljon: mellettük él, de sosem velük. Napról napra éli az életét, kergeti a gyönyöröket, és semmit nem akar kevésbé, mint valami jelentős dolog részesévé válni. Vagyis, talán csak azt nem, hogy egy hazug embernő felhasználja a saját terveihez.

Egy küldetés, egy találkozás, egy alku – és elindul a kaland, amely mindkettejük életét fenekestől felforgatja. Miközben halálos szörnyek elől menekülnek és minden megkérdőjeleződik, szenvedélyes és tiltott vonzalom alakul a két számkivetett között – azonban senki és semmi nem az, akinek vagy aminek eleinte látszik.

Ha felszikrázik a levegő és elszabadulnak a vágyak, vajon létrejöhet-e akár csak egyetlen igaz dolog is egy rendszerszinten hazug világban?

A japán folklóron alapuló történelmi fantasy egy olyan írótól, aki maga is Japánban élt.

Hagyd, hogy lenyűgözzön!

A meseszép borító

Néhány exkluzív idézet a könyvből, hátha megjön a kedvetek az olvasáshoz ;)

„Mozdulatlanul fürkészem az egyre közelebb kerülő vadászokat, de azt is érzékelem, hogy a nyestkutya eltűnt a lábaim közül, helyette valami sokkal magasabb lény emelkedik fel mögöttem. Az igaz valója. A testmelege rátelepszik a hátamra, a levegő beszorul és megáll közöttünk. Az ösztöneimmel kell küzdenem, hogy ne nyúljak újra a kardomért, forduljak meg és szegezzem a torkának. A szőrpihék felborzolódnak a hátamon, ahogy nedves orra a nyakszirtemet súrolja, forró lehelete pedig páraként úszik az arcom elé, amikor rekedt hangon a fülembe suttog:

– Nem bánom. Kössünk alkut!”

„– Állítólag nagy farkad van. A siker jelképe. – Ha valamire, hát sikerre szükségem lenne ebben az együttműködésben, de ennek itt nincsen semmilyen lompos tartozéka a háta mögött, ami aggaszt. Mikor négy lábon iszkolt, még volt neki.

Kajánul elneveti magát, és újra meghúzza az üveget.

– Biztosíthatlak róla, szépségem, hogy nagy farkam van és meglehetős sikereket érek el vele.”

„– Te tényleg így élsz, mi? Evés, ivás, hentergés mindenféle nőkkel. Semmi felelősség. – Lesújtó ez a merevség.

– Muszáj pont a felelősségről beszélgetnünk? Arra sem emlékszem, mikor voltam utoljára józan.

Erre elfordul.

– Örülhetsz. Most végre valami nagyszabású dologban veszel részt, és még az is lehet, hogy közben halhatatlanná tesszük a nevünket.

Megmondtam, a mocsok életbe! Bolond ez a nő. Mindketten bele fogunk dögleni.”

„– Te átkutattad az útiládám? – kiáltom feljajdulva. Ez már több a soknál! Remélem, nem szórt szét és hagyott hátra belőle semmit!

– Át, de most nem ez a lényeg!

Lerúgom a lábszáramról a nyirkos ruhákat, miközben magam előtt egyensúlyozom a takarót, és én is felülök. Megragadom Renmu vállát, és elkezdem lefelé lökdösni a dunnámról, hogy nekem jusson az egész és továbbra is nyakig alá tudjak süllyedni.

– Dehogyisnem!

– Nem, mert amikor megláttam benne ezt – összecsippenti a vállán a ruhát, és közben felemeli a fél fenekét, hogy megszerezhessem a paplant –, rájöttem, hogy abban a fehér nindzsagöncben nem is hozhatlak emberek közé!

Nevet. A lányalak nevet. Az ujjaim összeszorulnak a felkarja körül.

– Te vetkőztettél le?”

„Érdekelni kezd, milyen érzés lenne az arcszőrzete az ujjaim alatt. Vajon olyan, mint a derekán? Vagy puhább? Épp ellenkezőleg? Legszívesebben hozzábújnék. Belesimulnék. A köpenyem már nem is tűnik kiváltságos érzésnek, amikor halvány emlékem dereng fel róla, hogy nem is olyan rég még Renmu bundájának ölelésében veszhettem el.

Tétován behúzom a kezem a ruhaujj alá, és belekapaszkodok az anyag szélébe. Lesütöm a szemem. Azt hiszem, alaposan ki kéne pihennem magam, aztán helyretenni a gondolataimat végre és a küldetésemre koncentrálni.

Renmu hangja rekedten szól:

– Egek, néha egészen elfelejtem, hogy ember vagy. Mindjárt összeesel!”

„Mindenem elveszett az útiládámmal: a kardom, a neko-te, az összes többi fegyverem. A kimonóm, a parókám, a pénzem, az élelmiszerem.

Semmim nincs, csak ez a gondoskodó óriás, meg amit ő rám aggat és belém töm. A módszerei nem nagyon tetszenek, de most nem lehetek válogatós. Lassan, fáradtan érzem, hogy elmosolyodok, mielőtt lecsukódik a szemem.

Lehet, hogy egy kuplerájban találtam, de mégis jól választottam vele.”

„– Tudja, azt beszélik, Sikokun mindez néha lehetséges. Hogy az istenek szeretik ezt a helyet, és sok követük itt is él elváltozott alakban. És bizony alkalmanként előfordul, hogy csodás jelenéseknek lehetünk tanúi. Hogy megáll az idő és ilyenkor még a szitakötők szárnyának erezetét is meg lehet figyelni a levegőben. Hogy a szél elnehezül és rátelepszik az ember bőrére, mint egy mohó szerető simogató keze. Hogy a hold mosolyog és egyedül ő látja a megállt idő titkait, amit aztán felhők mögé rejt, mintha sosem történtek volna meg.”

>>Ha kedvet kaptál Rita új regényéhez, itt előrendelheted>>

>>Ha kívánságlistára tennéd, ide kattintva megteheted>>

Az írónőről

Eszes Rita 1981-ben született Budapesten, és A sógun című regényből készült tévésorozatnak, majd később a Macskafogónak köszönhetően gyerekként évekig gésának készült. Az ebből fakadó romantikus emlékek késztették rá, hogy a középiskolában japánul tanuljon. Ösztöndíjjal egy évet töltött Oszakában, ahol a gimnázium középső osztályát végezte el és helyi családoknál lakott. Ha teheti, azóta is „hazajár” hozzájuk látogatóba.

Mindig is elszánt családfa bogarász volt, ezért élete első munkája egy családnév eredet kutató cégnél betöltött fordítói állás volt. Elvarázsolják a legendák és a régi történetek, ez adta az alapját az Északról fúj a szélnek is. Szereti a misztikus helyeket, az elnéptelenedett házakat, a sötét erdőt, a régi romokat – viszont, ha elragadtatja magát, képes sikítva távozni ezekről a helyekről. Jelenleg Tatán él a családjával és ott próbálja elmosni a valóság és a fantázia közötti határokat.

Első regénye, mely a Könyvmolyképző Kiadó V. Aranymosás Irodalmi Válogatóján Public Star díjat kapott, Illangók címmel jelent meg, és az erdélyi mondavilágba kalauzol el. A Perkák kötet ennek a trilógiának a folytatása.

Legsikeresebb regénye a Rókatündér, amelyet a Japánban töltött iskolai év és az ott született életre szóló barátságok inspiráltak. A fiatalok hatalmas rajongással fogadták a történetet.

Előző regénye 2022. decemberében jelent meg Északról fúj a szél címmel.

Ritát megtalálhatjátok a közösségi oldalakon is:

>>Facebook>>

>>Webhely>>

>>Instagram>>

~Anna

Sziasztok molyok! :)

Igen, ismételten eltűntem, méghozzá nem is kis időre, de esküszöm, hogy ezúttal is jó indokom volt rá: megszereztem a második diplomámat! :D Ezt követően egy számomra teljesen új területen kezdtem dolgozni, nemrég tanultam be, úgyhogy ennek örömére szeretnék visszatérni a könyvek világába is! *Képzeljetek ide egy örömében ugrálva tapsikoló Annát* :D Kezdjük is a nagy visszatérést egy könnyed, tökéletes nyári olvasmánnyal :)

Szerző: Catherine Kalengula

Cím: Emily Párizsban (Emily Párizsban 1.)

Kiadás éve: 2023

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalszám: 224 oldal

Műfaj: Kortárs, ifjúsági

Eredeti cím: Emily in Paris 1.

Ha ismeritek akár csak hallásból az Emily Párizsban című sorozatot, akkor pontosan tudjátok, miről szól ez a kis könyvecske - ha pedig ne adj Isten, még szerettétek is, ez a kötet kifejezetten Nektek készült! Már csak egy kérdés van hátra: vajon megéri elolvasni úgy, hogy már ismerjük a történetet? Járjunk is a dolog végére, elmélkedjetek velem egy jót egy új értékelés keretein belül - készen álltok Párizsba utazni? ;)

„Amikor az ebédszünetem után visszafelé tartok az irodába, mit látnak szemeim? Sylvie, Julien, Paul és Luc egy étterem teraszán ülnek, ebédelnek és nevetgélnek. És ez még nem minden! Amikor – sokára, nagyon sokára – visszatérnek az irodába, új becenévvel ajándékoznak meg: „la plouc”.

Soha nem hallottam még ezt a szót. Julien azt állítja, ez egy cuki kifejezés, olyan, mint a „mon petit chou” – a „kis bogaram” vagy a „trésor”, ami kincset jelent. De nekem gyanús a dolog, így gyorsan végzek egy kis kutatást az interneten.

Tuskó?! Nem hiába gyanakodtam!

Ha nem láttam volna a sorozatot, akkor minden bizonnyal teljesen oda meg vissza lennék ezért a kötetért. Azonban … úgy, hogy már minden évadot végig néztem, átéltem Emilyvel az összes eddigi párizsi kalandját; nem adott olyan pluszt ezek mellé ez a könyv, mint amire alapvetően számít az ember lánya, ha a kezébe vesz egy tipikus, a maga módján egyszerre kínos, mégis iszonyúan cuki, és romantikus történetet.

„A szomszédom ajtót nyit, és most is pont olyan jóképű és vonzó, mint az első alkalommal. Talán még annál is jobban. A reggeli nap fénye aranycsillámokként tükröződik a szemében. Ki engedte meg, hogy ennyire szexi legyen ez a pasi? Ki?!”

Igen - igen, jöhetnétek most azzal, hogy „De előbb volt a sorozat, mint a könyv…!” Vagyis számíthattam volna arra, hogy nem fogok semmi olyan újdonságot kapni, amit a tévé képernyőjén ne láttam volna viszont.

Na de, kedves olvasóim, ha belegondoltok ebbe a helyzetbe, mindentől eltekintve, adott egy számotokra nagyon kedves történet, amit minden kliséjével és ciki jelenetével együtt imádtok, mert annyira közel érzitek magatokhoz - azért igenis ott van (vagy ott lesz) az a pici remény és kíváncsiság bennetek, hogy hátha azért a könyv mégis valahogyan vagy valamiben, de más lesz. Ha nem is a története, elvégre azt már ismerjük, de valami, akár csak egy apró dolog igen. A stílus, a szereplők, akármi, ami pluszt adhat a sorozat által nyújtott élmények mellé.

„– Szóval itt az orr és a fej – foglalja össze a hoteltulajdonos. – És önnek, Emily, mi a szerepe?

– Ő a száj – feleli Sylvie.”

A fentieket összegezve, így, hogy magaménak tudhatom most már a sorozat által nyújtott élményt és a könyv általi próbálkozást is, elmondhatom, hogy csak akkor ruházzatok be erre a kötetre, ha elképesztően nagy Emily Párizsban fanok vagytok, és mindenképpen a gyűjteményetekben szeretnétek tudni ezt a kiadványt - az élfestés tényleg meseszép, de sajnálatos módon ez az egyetlen dolog, amit őszintén pozitívumként tudok kiemelni, hiába ragad magával az olvasmány is a maga könnyed stílusával.

„Amikor Sylvie hátat fordít nekem, ordítok és örömtáncot járok – némán. Amikor újra rám néz, megmerevedek.

Tudom, ez kicsit olyan, mint amikor két iskolás kislány balhézik, de hát ő kezdte!”

Ha szeretnétek egy kicsit visszacsöppenni a sorozatbeli Párizsba és Emily kalandjaiba, arra tökéletes választás lesz ez a szívekkel és Eiffel-tornyokkal díszített, rózsaszín felhőbe burkolózó kötet. ;)

Csillagozás: - / 5

Ajánlom … a sorozat kedvelőinek, amolyan nosztalgiaképp, amíg a következő évadra várnak, velem együtt! ;)

~ Anna