Lap lap után
Üzemeltető: Blogger.
  • Főoldal
  • Értékelések
  • Rövidzárlat
  • MIÉRT?!
  • Szépirodalmi kedvcsináló
  • Értékelések ABC-s sorrendben
  • Book Tagek
Sziasztok molyok! :) 
 

Ahogyan ígértem, visszatértem, méghozzá egy interjúval, ami igencsak későn érkezett meg Hozzátok - röstellem, hogy ennyire elhúzódott a dolog, és rossz bevallani, de olyannyira beszippantott a szorgalmi időszak utolsó pár hete, s maga a vizsgaidőszak, hogy élni sem volt időm, nemhogy könyveket olvasni és blogolni… Szerintem el tudjátok képzelni, mennyire szégyellem magam emiatt, de a szavam tartom, és éltetem a mondást, miszerint jobb későn vagy soha - úgyhogy következzen is a magára régóta várató interjú… nem mással, mint DAN WELLS-EL!
A.: Az első kérdésem az lenne, hogy mikor kezdtél el írni?
Dan: Amikor nyolc éves voltam, a vacsoránál bejelentettem. Széttártam a karjaimat, és azt mondtam: Ti vacsorát esztek?
Amúgy nem olvastam olyan sok mindent, csak eldöntöttem, hogy szeretnék írni egy könyvet. Ekkor kezdtem el ezzel foglalkozni, s azóta úgy érzem, hogy írnom kell. Egészen a kollégiumi időkig, amikor is komolyan kezdtem venni, s úgy tekinteni rá, mint karrierre - hogy hogyan formáljam üzletté, ne csak elmeséljek történeteket.
A.: Miért ezt a műfajt választottad?
Dan: Hát - nem tudom. Amikor kicsi voltam, fantasy regényeket olvastam. Mindig. A Gyűrűk urától kezdve mindent. Ekkor gondoltam arra, hogy én is ilyen témában szeretnék alkotni. Tulajdonképpen öt fantasy - t írtam, és mindegyik borzalmas volt. Viszont … egyre sötétebbé és sötétebbé váltak. Végül a szerkesztőm azt mondta, hogy hagyjak fel a fantasy-val, és próbálkozzak meg egy horror sztorival, aztán meglátjuk mi lesz belőle. Úgyhogy megpróbáltam, és sokkal kényelmesebb volt. Tudom, ez ijesztően hangzik, de olyan volt, mintha hazatérnék. Mintha azt mondtam volna, hogy igen, ez pontosan az, amit nekem kéne csinálni!
A.: Szeretsz olvasni is ebben a műfajban, vagy inkább más típusú könyvek érdekelnek?
Dan: Valójában… szinte egyáltalán nem olvasok horrort. Időnként szoktam, de nem sok alkalommal. Amit a leginkább olvasok, azok történelmi regények, és horror-science-fiction - ök. Ez érdekes, mivel fantasy-t írok, szóval nesze neki.
A.: Mikor szeretsz írni?
Dan: A legjobban délután tudok írni, és évekbe telt erre rájönnöm. Délután 14 órától, 18 óráig szokt, és ilyenkor letudom az egész napi munkámat. Megpróbáltam dolgozni egész reggel, de mostanra már realizáltam, hogy a délelőttöt minden másra fel tudom használni. Az üzleti teendőkkel szoktam foglalkozni, mint például e-mailt írni, vagy pénzügyeket rendezni. Így a délután megmarad az írásra.
A.: Szeretsz zenét hallgatni írás közben?
Dan.: Igen, mindig hallgatok zenét. Mindegyik könyvhöz van egy külön dal és egy külön lejátszási lista. Szeretnétek tudni a John Cleaver számokat?
A.: Természetesen!
Dan.: Oké, akkor rajta!
Első rész, az Én nem vagyok sorozatgyilkos főcímdala: Foo Fighters - Everlong
Második rész, Szörnyeteg úr: She Wants Revenge - Tear you apart
Harmadik rész, Nem akarlak megölni: Bob Dylan - Don’t think twice, de eredetileg itt egy Kesha szám volt, viszont azt gondolom, a hatodik részhez jobban illik Kesha, ezért lett ez. :D
Negyedik rész, Az ördög egyetlen barátja: Foo Fighters - Razor
Ötödik rész, Csak a holttesteden át: Simon andgarfunkel - America
Hatodik rész, Már nincs vesztenivalód: Nehéz megmondani, mert három dal volt, amit egész végig hallgattam. De amit mégis választani fogok, az a Faraway so close a U2-tól.
A.: Amit nagyon meg szerettem volna kérdezni, az nem más, mint hogy mit gondolsz a Nem vagyok sorozatgyilkos film változatáról?
Dan.: Én szeretem a filmet. Azt gondolom, hogy jó lett. DE! Nem olyan, amilyennek az emberek elképzelték. Nem egy horror film. Sokkal inkább egy művészi film. Igen, nem tudom pontosabban, hogyan fejezzem ki. Nem igazán horror, és nem igazán thriller. Nagyon nehéz besorolni valamilyen kategóriába. Az embereknek pedig nem szükséges tudniuk, mit gondoljanak erről, amikor nézik a filmet.
A.: Képzeljük azt, hogy még nem készült film egyik könyvedből sem – szerinted melyik lenne a legjobb: egy film, egy sorozat, vagy egy színházi darab?
Dan: Amit szívesen látnék, az egy sorozat, a Részlegesekből. Úgy gondolom, az csodálatos lenne. Vagy ugyanúgy egy sorozatot, az újabbakból, amik Magyarországon még nem jelentek meg. Bluescreen, vagy Extreme Makeover - azt hiszem, ezek is jól mutatnának a TV-ben. Igen, ez fantasztikus lenne. Valójában dolgoztam egy ideig egy színésszel és egy íróval Los Angeles-ben, akik szerettek volna egy színházi darabot csinálni a Nem vagyok sorozatgyilkosból, de nem voltunk képesek kitalálni, hogyan működhetne a dolog. Ez nem igazán egy olyan stílusú történet, ami színpadra való. De mi megpróbáltuk! :D
A.: Ha felkérnének, hogy írj egy forgatókönyvet, vagy egy színházi darabot, mi lenne rá a válaszod?
Dan.: Ó, hát fogok! Amikor először aláírtuk a film szerződését, megkérdezték, hogy szeretném-e én megírni a forgatókönyvet. De azt válaszoltam, hogy nem, mert nem tudom, hogyan kell! Nagyon sok tényezőben különbözik egy könyv és egy forgatókönyv írása. Ez volt kb. 6 éve. Azóta írtam egy színdarabot, amit sosem mutattak be. Szóval most úgy érzem, hogy szeretnék neki adni egy esélyt, valószínűleg rossz lenne, de ezúttal megpróbálnám! :D
A.: Ha egy szóval kéne jellemezned a könyveidet, mik lennének azok?
Dan: Fantasztikus! *nevet*
Mindegyiket? Ezzel az a baj, hogy mindegyik más! Például a Nem vagyok sorozatgyilkos és a Részlegesek teljesen különbözőek. A Szellemváros, ami nemrég jelent meg, - tegnap -, sokkal közelebb áll a John Cleaver könyvekhez, de ettől eltekintve még mindig más. Aztán ha vetsz egy pillantást az újabbakra, - mint például a Bluescreen, vagy az Extreme Makeover, - nekik nincs semmi közük egymáshoz. Amit én szeretek csinálni a könyvekben, az nem más, mint felfedezni új ötleteket, amiket még nem kiviteleztem előtte. Úgyhogy ha egy szót kéne választanom, akkor azt mondanám, hogy különbözőek.
A.: Ha egy dallal kéne jellemezned a könyveidet, mely számokat választanád?
Dan.: Az összeset? *nevet*
Hát, jól van, akkor elmondom az összeset!
Nézzük akkor a Részlegesek-et! A Részlegeseknek nem nagyon vannak dalaik, csak egy lejátszási listája van, de fogadok, hogy elő tudok rukkolni egy jobbal.
Az Extreme Makeover dala egy Pepper nevűszám, a Butthole Surfers-től - ami nevetséges. :D *nevet*
Oké, akkor Részlegesek - Biztos vagyok benne, hogy van itt valahol egy jó Részlegesek dal! Ó, igen, Részlegesek! Ez egy nagyon mérges könyv, nem tudom, hogy olvasás közben mennyire jön át, de írás közben ilyen voltam: Arrrrghhh! Tehát a Részlegesek dal a Gimme shelter, a Rolling Stones-tól.
A Töredékek a Sabotage a Beastie Boys-tól, és a Romok … nem emlékszem, a Romok mi volt. Valami hasonlóan mérges… Valami ordítós hatvanas tiltakozós szám, azt hiszem. :D
A.: Ha választanod kéne az összes karaktered közül, melyikőjük lenne a legjobb, vagy a kedvenced?
Dan: Hát, én szeretem mindannyiójukat. De nagyon nehéz nem John Cleavert mondani. Ő az első, és akit a legtöbb ember ismer – de ő csak nagyon érdekes, és nagyon összetett. Szerencsésnek éreztem magam, amikor őt kitaláltam. Remélem, valamikor fogok még olyan jó karaktert alkotni, mint ő.
A.: Azt meg is szerettem volna kérdezni, hogy hogyan tudtad megalkotni őt?
Dan: Hát, nem tudom pontosan, honnan jött, de igen, azt már tudtam, hogy sötét lesz, egy ijesztő karakter. DE! Mi teszi ezt működőképessé? Mi teszi őt érdekessé? A válasz az, hogy viccessé is szerettem volna formálni. De ez nem elég ahhoz, hogy a hobbija viccesen jöjjön át - nem elég az, hogy a fiú ijesztő, és ugyanazok az ijesztő dolgok szintén ijesztő dolgokat csinálnak; szóval nagyon fekete humora van, egész végig. Megolvasztja az embereket, viccet csinál a történtekből, állandóan próbálkozik viccelődni azzal, hogy milyen borzalmas az élete, és azt gondolom, hogy ez az adottság teszi őt működőképessé.
A.: Érdekelne az is, hogy a könyveid közül melyik a kedvenced!
Dan: Az én kedvencem? *nevet* Nagyon nehéz választani egy kedvencet! De választok kettőt! Közel kettőt. :D
Elsőként: Extreme Makeover - ami még nem jelent meg Magyarországon. Szeretem ezt a kötetet. Extreme Makeover a legscience-fiction-ösebb science-fiction amit valaha írtam. Ez egy nagyobb, bonyolultabb, összetettebb történet a technológiáról. Sok science-fiction olyan típusú, mint a Star Wars - ahol csak cowboyok vannak lézerfegyverekkel. Az Extreme Makeover valójában egy történet a tudományról, és arról, az hogyan változtatja meg a világot. Szeretem ezt a történetet.
A másik a John Cleaver könyvek közül az ötödik (Csak a holttesteden át). Nagyon szeretem ezt a kötetet, ahogyan az összes többit is; az elsőt, mert az indította el az egész karrieremet. DE! Nagyon szeretem az ötödik részt. Azért, mert csak két karakterről szól, akiket szeretek, és akik kóborolnak, és a legjobbat próbálják kihozni magukból. Az első 2/3-ban a könyv nem igazán nevezhető történetnek, csak ők - túráznak, utaznak, keresik egymást, és nem tudom miért, de ez nagyon megérint.
A.: Ó igen, csak úgy mellékesen, azt is meg szerettem volna kérdezni, hogy ki a kedvenc sorozatgyilkosod!
Dan: *nevet* Akkor. Nincs kedvenc sorozatgyilkosunk. Nem szeretjük a sorozatgyilkosokat. Mert szörnyűek. DE! Az az egy, aki a legjobban elbűvöl, az Edmund Kemper. Méghozzá azért, mert megállt. A legtöbb sorozatgyilkosnak van egy addíciója, egy szükséglete, amit próbálnak kielégíteni. Az emberek megölése erre sosem lesz elég, nem teszi őket boldoggá, ezért folyamatosan ölnek, ölnek és ölnek, és valami mégis rosszul megy. Edmund Kemper azonban megcsinálta. Kielégítette a szükségletét, megtette, amit akart, és azt mondta: „Oké, én kész vagyok. Jól érzem magam.” Aztán feladta magát a rendőrségen. Ez pedig nagyon fura. Még senki sem csinált ilyet. És ezt találom bámulatosan érdekesnek.
A.: Az utolsó kérdéseim egyike az lenne, - kicsit visszatérve - , hogy honnan merítesz ihletet a könyveidhez?
Dan: *nevet* Azt gondolom… Mindig szeretem ezt a kérdést, mert azt gondolom, hogy a többiek hol nem kapnak ötleteket? Úgy értem, a világ nagy, és tele van ötletekkel - nekem pedig nincs elég időm, hogy mindet megírjam. És én…Tudod, John Cleaver-rel kapcsolatban alapvetően két dolgot figyelek:
Az első: Mit csinál John ebben a könyvben? Hogyan fog változni?
És a második: Mi a cél a szörnyeteggel ?
Mindegyik könyvnek megvan a saját szörnyetege, akinek szüksége van valamire, aki valamivel nem rendelkezik, de van egy különleges ereje, ami mindent befolyásol. És aminek a legjobban illeszkednie kell egymáshoz: az nem más, mint hogy mit csinál John, és mit csinál a szörnyeteg - ez az, ami működőképessé teszi a könyvet. Olykor nagyon nehéz jó párt találni: ez a szörnyeteg dolog, plusz az a John dolog - á, ez egy borzalmas történet lenne így, próbáljuk meg újra! John dolog, szörny dolog, oké, ez így már működik!
A.: Van már valamilyen terved a jövőre nézve, írás terén? Dolgozol esetleg valamin?
Dan: Nagyon sok könyvön dolgozok. *nevet* Igyekszem a legjobbat kihozni magamból, hogy új regényeket írjak. A múlt héten fejeztem be egy könyvet kémekről, a hidegháborúban. Szóval igen, ez éppen kémekről szól. Majd meglátjuk, mi történik ezzel a könyvvel. Semmi science-fiction, semmi fantasy, semmi horror, csak egy egyenes kém történet. Dolgozok még egy fantasy történeten, ami egy olyan fantasy világról szól, ami egyben egy TV műsor, idegenek számára. Tehát mintha összepárosítanád azt a két dolgot, hogy a Trónok Harca valós, és a Star Wars karakterei nézik azt a tévén - ez a könyv, amit próbálok megírni. Ez pedig nevetséges, de szeretem. :D Dolgozok egy másik történeten, ami egy lányról szól, a gimiben, egy tinédzserről, aki érzékeli a szörnyeket. Meg tudja mondani, hol vannak a közelben szörnyetegek. Ez valami hasonló a John Cleaver könyvekhez, csak hátulról. A lánynak természetfeletti képességei vannak, de a gyilkosok, akiket üldöz, azok normálisak. Nem tudom, mi fog történni ezzel a könyvvel, de nagyon sok könyv van, amin dolgozok. Aztán amit szeretnék csinálni, az egy zombi könyv. Egy zombi apokalipszis, kivéve, hogy ez az apokalipszis ezer évvel ezelőtt történik - úgy gondolom, ez egy fantasztikus történet lenne. Szóval nem tudom, hogy melyiket fogom megírni, és melyiket fogom eladni, de ezek azok a könyvek, amiken jelenleg dolgozok.
A.: Már második alkalommal vagy nálunk, és kíváncsi lettem, hogy mi tetszett meg ennyire Magyarországban? Mit szeretsz benne?
Dan: Hát, szeretem a magyar ételeket, nagyon, mindenhol jelen kéne lenniük! Szeretem a magyar olvasókat, minden alkalommal, amikor ide jövök, rengeteg olvasóval találkozok, akik imádják a könyveket, és ez fantasztikus! És igen, csak szeretem Magyarországot, majd minden évben eljövök ide! :D *nevet*
A.: Búcsúzóul, mit üzennél a magyar olvasóidnak?
Dan: Egy üzenet a magyar olvasóimnak! Ti mind fantasztikusak vagytok! Köszönöm, hogy elolvastátok a könyveimet! Főleg a fura köteteket! ;)
~Dan Wells & Anna
>>A nyereményjátékot pedig megtaláljátok a Facebook oldalon, ide kattintva>>
Sziasztok molyok! :)


Újfent visszatértem az értékelések világába még a vizsgaidőszak előtt, Jodi Picoult új könyvének köszönhetően - a megannyi előadás, zh és vizsga közt élvezet volt olykor leülni, s elmerülni ebben a történetben. Kíváncsiak vagytok, milyen témát dolgoz fel újonnan megjelent kötetében az írónő? ;)
Szerző: Jodi Picoult
Cím: Életszikra
Kiadás éve: 2018
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 368 oldal
Műfaj: Kortárs, emberi sorsok
Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogyan is kéne felvezetnem Jodi Picoult legújabb könyvét, s a témát, amit feldolgoz - annyira máshogy van ez tálalva a mi országunkban, és külföldön, hogy az „ég és Föld a kettő” kifejezés ide nem elég.
Alapjáraton már csak a történetünk fő, s mondhatni egyben egyetlen helyszíne - az abortuszklinika - is elég megosztó érzéseket ébreszt bennünk; ezt nekem is kár lenne tagadnom. A fülszöveg első elolvasása után teljesen kivirult az arcom, mondván, hogy „Juhéj, egy újabb lehengerlő Jodi Picoult kötet! Alig várom, hogy olvashassam!” - majd utólag kezdtem el értelmezni azt, hogy ezúttal milyen témát is boncolgat az írónő a könyvében.
„Mit érzett Olive?
Azt, hogy az ember mindig alábecsüli önmagát.
Hogy a szeretet tünékeny.
Hogy az élet egy csoda.
Hogy aznap ő ezért jött a klinikára.”
Mielőtt a konkrét cselekményvázlatot mesélném el Nektek, ne aggódjatok, ezt iróniának szántam, eddig sem spoilereztem, nem most fogom elkezdeni, szeretnék egy kisebb kitérőt tenni magának az abortusznak a témájára, hogy hazánkban milyen a helyzete - ha nem is teljes valójában, mivel sem szakember nem vagyok, sem pedig érintett ilyen témakörben, de nagyjából mit tudok, illetve tudhatunk róla, mi, átlagosnak nevezhető emberek.
„Ha látnád, amit én nap mint nap látok a munkám során, mindent megtennél, hogy ne legyenek érzéseid.”
Ahogyan én emlékszem, már viszonylag korán megismerkedtettek minket, főként lányokat ezzel a lehetőséggel - innentől kezdve, csúnyán mondva, de „természetesnek” tudtuk tekinteni ezt az eljárást, mint egy afféle mentsvárat, ha akaratunkon kívül esünk teherbe. Hozzátenném, hogy tudtommal anélkül lehet mindezt megtenni, hogy bárki perbe fogna minket, vagy bármilyen jelzővel is illetné a személyiségünket, esetleg egyéb megoldásokhoz folyamodna a nemtetszésének kifejezésére.
Az olvasás során már csak a hozzáállásom vagy inkább véleményem? miatt is úgy éreztem magam, mintha főbenjáró bűnt követnék el, s egy lennék azok közül, akik el mernek menni erre a klinikára, ami a könyvben is szerepel. Igazából rengeteg dolog jutott eszembe azt illetően, hogy miért érzek így, mi lehet ennek az oka - hát, mivel olykor csak jobban összezavartam magam a nagy elmélkedéseimben, már nem igazában tudom, hogy mit is gondoljak erről.
„Néha nem azért ragaszkodunk túl erősen valakihez, hogy a másikat óvjuk… hanem azért, hogy magunkat védjük.”
Az első következtetés, amit a fentebb említett agyalások közepette levontam, az nem más, mint a vallásosság kérdése, annak jelenléte az adott államban, illetve az emberek körében. Mivel javarészt erre hivatkozva protestálnak a magzatvédők, arra jutottam, hogy az elsődleges tényező, vagy ha vehetjük úgy, akkor a kiindulási alap ez lehetne. Utána következik a jogi rész, amivel alátámasztják az igazukat az aktivisták. Amennyire én utána tudtam nézni a dolog ezen részének, csakis az ország által elfogadott törvényben felsorolt feltételek esetén, és nem utolsó sorban a megszabott időintervallumig lehet/szabad végrehajtani a terhesség megszakítását. Ahhoz képest, hogy ezzel a kevés kutatással enyhén szólva is csak a felszínt kapirgáltam meg a témát illetően, azonnal el tudtam könyvelni magamban, hogy ez egy nagyon összetett, és lelkileg megterhelő folyamat.
„- Nem a búcsúzás fáj a legjobban. Hanem az űr, ami velünk marad utána.”
A jogi részét félretéve a dolognak, a lelki hátteret helyezném most előtérbe - vagyis azt, hogy mi állhat egy ilyen döntés mögött, és milyen lehet át is élni. Azt hiszem, az esetek többségében ki lehet jelenteni, hogy egy olyan nő, aki megteszi ezt a lépést, mindennemű kertelés nélkül vágja rá, hogy gyilkosnak érzi magát, ha megkérdezik tőle, milyen állapotban van a történtek után. Személyes tapasztalatom is van ezt illetően - volt szerencsém egy lányt végigkísérni ezen az úton, s miután a végére ért, az első szavai, amiket hozzám intézett, eképp hangzottak:
„Gyilkosnak érzem magam. Érted? Elvettem egy ember életét. Ő ezt nem tudja úgy átérezni, mint én.”
Az utolsó mondat nyilván az illető párjára vonatkozott, de Nekünk most nem ez a rész a fontos(abb). Ez a pár gondolatsor olyan mély nyomot hagyott bennem, hogy ezúttal újból elméláztam rajta, s ekkor gondoltam bele, hogy ha az illető nő ezt érzi a történtek után, mit érezhet maga az orvos, a szakember, aki mindezt végrehajtja? Beszéljen helyettem az egyik szereplőnk idézete, ami szerintem egy tökéletes válasz erre a kérdésre, még ha megosztó lehet, akkor is:
„- Ami itt történik… amit én teszek… néha olyan döntés eredménye, ami visszavisz egy gyermeket a saját gyermekkorához. Amit igenis megérdemel.”
És akkor, kedves olvasóim, ennyi bevezető gondolatmenet után következzen az Életszikra, ami egy igazán megosztó regény, s kíméletlenül tárja elénk egy abortuszklinika egyedülálló történetét.
„Nem az a kérdés, hogy szélsőségesek leszünk-e, hanem az, hogy miféle szélsőséget képviselünk. A szeretetben leszünk szélsőségesek, vagy a gyűlöletben.”
Dr. Martin Luther King Jr.
A fülszövegben elárultak alapján annyit tudunk, hogy egy fegyveres férfi ront be Mississippi állam abortuszklinikájára, ahol a lövöldözés után a túlélőket túszul ejti. A könyv e tett köré épül fel, s ezt követhetjük végig, több szemszögből szemlélve a történéseket. Az írónő visszafelé halad az időben, s ennek köszönhetően pedig sokkal szebben bontakoznak ki előttünk az emberi sorsok, s ezek szőttesében a kérdések miértjére az elbújtatott válaszok. Már csak az első oldalak után annyi, de annyi minden zsongott a fejemben egyszerre, hogy muszáj voltam őket papírra vetni, s beszélgetni róluk az anyukámmal, aki előttem olvasta a könyvet.
„Mindig ez a legfontosabb, nem? Hogy a világ szemében megfelelően láttassuk magunkat, bárkik is legyünk máskor, amikor senki nem figyel.”
Egyszerűen képtelen voltam és vagyok megérteni, hogy egyes személyek miért csak a dolgok egyik oldalát tudja nézni, holott mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy egy éremnek igenis két oldala van - akár tetszik, akár nem.
„A remény éles fegyver.”
Nem mindig az történik, amit mi akarunk, vagy a legjobbnak vélünk, és ebbe bele kell törődni - elvégre ez lenne a nagybetűs Élet, nemde? Ezt kifejtettem nem egyszer az ismerőseimnek, és az anyukámnak is, mégsem jutottam előrébb, így hát csak fogtam magam, és folytattam az olvasást, hátha meg tudom érteni azt a gondolatmenetet is, amit a másik fél képvisel gondolok itt az aktivistákra éppenséggel.
„- Maga azért van itt, hogy élet és halál ura legyen. Mondja csak… melyikünk is játszik itt Istent?”
Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy ne értenék egyet velük egy bizonyos mértékben, pusztán az zavar, hogy teljesen nem tudom elfogadni az ő álláspontjukat - abban a tekintetben, hogy egy felnőtt embernek, ill. ha arról van szó, akkor gyereknek miért ne lehetne meg a joga ahhoz, hogy önállóan hozzon döntést, egy olyan kérdés tekintetében, ami meghatározza az egész hátralévő életét.
„Fiacskám, sose hagyd, hogy mások mondják meg neked, mi lehet belőled, és mi nem!”
Értem én a dolognak azt a részét, hogy ezzel egy ártatlan és kezdődő életet olthatunk ki, de abba miért nem gondolunk bele, hogy nem azért hozzák meg ezek a nők ezt a döntést, mert az életük csupa móka és kacagás, s nincs jobb dolguk, mint mindenkivel összefeküdni, majd sorra elvetetni a magzatokat? Tény, ez a példa egy elég erős túlzás, azonban úgy érzem, valamennyire tudja éreztetni a véleményemnek azon részét, ami arra irányul, hogy magának a leendő édesanyának is egy olyan lelki traumával érhet fel ez a döntés, mint amit az aktivisták éreznek, amikor megtörténik egy ilyen műtét.
„Amikor azt hittem, élni tanulok, valójában meghalni tanultam.”
Leonardo da Vinci
Jodi Picoult ezzel a könyvével érte el nálam igazán, hogy gondolkozzak, utána olvassak egyes dolgoknak, és kialakítsak egy immár végleges saját véleményt. Már csak emiatt felért egy életre szóló élménnyel ez a kötet, de itt még koránt sincs vége a történetnek…
„Rádöbbent, hogy mindenki, aki most itt van, hozott magával egy történetet, ami ezek között a falak között ér véget. Ha a mai nap másként alakul, akkor ezekre a történetekre sem derül fény.”
Tudniillik, nem kevés fordulat akad az életutakban, - amiket akár a sors fintorának is nevezhetünk - , és még ennél is több olyan gondolattal gazdagodhatunk az olvasás során, ami később még a mi sorsunk meghatározó elemévé is válhat.
„Meghalnál, ha ezzel megmenthetnéd valakinek az életét?”
Annyi, de annyi mindent tudott most nekem ez a könyv adni, hogy szinte lehetetlen lenne írásba foglalni, ezért is csak próbálkozom azzal, hogy a kicsapongó gondolataimat összefogjam Nektek egy csokorba.
Hihetetlen, hogy az írónő ennyire részletekbe menően meg tud tervezni, s ki tud alakítani emberi sorsokat, és ezeket az életutakat ilyen témák által közvetíti az olvasóinak.
Számomra az Életszikra egy újabb kiemelkedő olvasmány lett a sokaságból, és mást sem tudok tanácsolni, mint hogy vegyétek, vigyétek, olvassátok, s csak gondolkozzatok, gondolkozzatok, míg a végére nem értek. A végkifejletnél majd leeresztitek a könyvet, szépen, fokozatosan realizáljátok mindazt, ami el volt benne rejtve, s csak néztek, néztek magatok elé - aztán hirtelen rádöbbentek, hogy talán nem is különböztök olyan sokban a szereplőktől, mint ahogyan azt az olvasás alatt hittétek.
Igen, kedves olvasóim, ez Jodi Picoult.
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… azoknak, akik szeretnek gondolkozni.
~Anna
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Kiemelt bejegyzés

RÓLAM - Bemutatkozás leendő olvasóimnak

Sziasztok, Anna vagyok! :) Idén már a 26. évemet fogom taposni, ami azt jelenti, hogy már sokadik éve imádok olva...

Rendszeres olvasóim

Ennyien jártatok már itt :) ♡

Keresés

Népszerű a blogon

  • ÉRTÉKELÉS - Holden Rose : Holtidő
    Sziasztok molyok! :) Ezúttal egy nagyon kedves író barátom felkérésének tettem végre eleget, s öröm volt élni a lehetőséggel, hogy elolv...
  • ÉRTÉKELÉS - Baráth Viktória : Egy év Rómában
    Sziasztok molyok! :) Ezúttal egy igazán egyedi elképzelésen alapuló romantikus regényt hoztam nektek, ami egyszerre döbbent meg, és vará...
  • Personal Challenge in 10 steps - avagy utazás a koponyám körül 10 lépésben
    Sziasztok molyok! :) Még valamivel régebben Everglow hívott ki erre a kicsit személyesebb hangvételű tagre, úgyhogy ha kíváncsiak vagyto...
  • Féléves könyves kiakadás tag
    Sziasztok molyok! :) Még kicsivel régebben, Réta hívott ki erre a tagre , látva a Kelly Oram novellával való szenvedésemet - azt hiszem,...
  • Írás és írók book tag
    Sziasztok molyok! :) Az én drága Hikarim újból kihívott egy booktagre , amit innen is köszönök - remélem, most már ez a sok extra bejeg...
  • Könyv, pont jókor - Szerb Antal : Utas és holdvilág
    Sziasztok molyok! :) A Könyv, pont jókor második fordulójának alkalmával kék borítós könyveket kellett olvasni, ezért a választásom az eg...
  • Könyv, pont jókor - Erin Watt : Papír hercegnő
    Sziasztok molyok! :)   Elérkezett a Könyv, pont jókor rovatunk harmadik fordulója, amiben egymásnak választottunk olvasnivalót. :) ...

Blogarchívum

  • ►  2025 (1)
    • ►  június (1)
  • ►  2024 (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2023 (2)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  július (1)
  • ►  2022 (3)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  május (1)
  • ►  2021 (15)
    • ►  november (1)
    • ►  október (1)
    • ►  szeptember (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (1)
    • ►  április (1)
    • ►  február (5)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (11)
    • ►  december (1)
    • ►  november (3)
    • ►  október (1)
    • ►  július (1)
    • ►  április (3)
    • ►  március (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (14)
    • ►  november (2)
    • ►  október (1)
    • ►  augusztus (1)
    • ►  július (1)
    • ►  június (2)
    • ►  május (1)
    • ►  április (1)
    • ►  március (1)
    • ►  február (2)
    • ►  január (2)
  • ▼  2018 (82)
    • ▼  december (2)
      • INTERJÚ - Dan Wells-el
      • ÉRTÉKELÉS - Jodi Picoult : Életszikra
    • ►  november (5)
    • ►  október (11)
    • ►  szeptember (8)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (6)
    • ►  június (7)
    • ►  május (11)
    • ►  április (7)
    • ►  március (4)
    • ►  február (5)
    • ►  január (11)
  • ►  2017 (170)
    • ►  december (8)
    • ►  november (10)
    • ►  október (18)
    • ►  szeptember (13)
    • ►  augusztus (18)
    • ►  július (23)
    • ►  június (15)
    • ►  május (21)
    • ►  április (12)
    • ►  március (16)
    • ►  február (9)
    • ►  január (7)
  • ►  2016 (56)
    • ►  december (8)
    • ►  november (8)
    • ►  október (8)
    • ►  szeptember (10)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (13)

Címkék

21.század ANKB Ad Librum Arany Pöttyös Athenaeum Book Tagek Ciceró Colorcom Media Cover Reveal Dream Válogatás Díjak Elit Team Fumax Főnix Könyvműhely GABO General Press Gyémántfelhő Kiadó Hallgasd hétfőn oroszul Hard Selection Helikon zsebkönyvek Interjú Jin & Jang Kaméleon Könyvek Kossuth Kiadó Kristály Pöttyös Könyv pont jókor Könyvből film? Könyvekről bloggertől igazán Könyves borítók Könyves képek Könyvfesztivál Könyvmolyképző Könyvtáros Kedd Libri Menő Könyvek Metropolis Média Miért?! Mogul Kiadó Művelt Nép Kiadó Partvonal Patik László Projekthét Reader Surprise doboz Rubin Pöttyös Rólam Rövidzárlat SZS Kulturális Kiadó Szivárvány Kör Szépirodalmi kedvcsináló The Tea Break Award Twister Média Ulpius baráti kör Vasárnap versben mondom el Ventus Libro Vörös Pöttyös Zafír Pöttyös Álomgyár Élménybeszámolók Értékelés Évösszegzés

Mit olvasok éppen?

Megtalálhattok Facebookon :)

Lap lap után

És Instagramon is :)

Copyright © 2016 Lap lap után. Created by OddThemes | Distributed By Gooyaabi Templates