ÉRTÉKELÉS - Sarah Winman : Bádogember

Written by Post Comment

Sziasztok molyok! :)

Ma újból egy igazán elképesztő történetről írtam nektek, ami teljesen életre kel az olvasó kezei között. Fogadjátok szeretettel Ti is Bádogembert!

Szerző: Sarah Winman
Cím: Bádogember
Kiadás éve: 2018
Kiadó: 21. Század
Oldalszám: 270 ldal
Műfaj: Kortárs, LMBT
Eredeti cím: Tin Man
Hát, kedves olvasóim, a bloggerkedésem kezdete óta először érzem úgy, hogy nem tudom, mivel kellene indítanom egy értékelést. Ha tudnátok, milyen tanácstalan vagyok ezt a könyvet illetően… Elárulom nektek miért: olyannyira összetett és élő, lüktető történetről van szó, hogy az valami hihetetlen!
„Gyönyörű utazás emberi életeken át, az időn át, a szerelmen át.”
Vogue
Aki ismer, tudja, mennyire szeretem azokat a regényeket, amik inkább a realitásra hajaznak, gondolok itt arra, hogy nem feltétlenül happy az az ending, és nem csak klisét halmozunk egymásra, mint ahol minden vidám és minden kiszámítható. (Félreértés ne essék, van olyan, amikor ezek a könnyedebb kötetek is kifejezetten jó szórakozást tudnak nyújtani nekem is! :)) A Bádogember pedig egy olyan gyönyörű és szívet tépő kapcsolatot mesél el nekünk, ami azt hiszem, sokunknak ismerős lehet, hiszen ehhez hasonló bárkivel megeshet a való életben is még ha nem is teljesen ugyanígy, de részben biztosan élhettetek már át Ti is hasonlót.
„Hamarosan száguldott, el a gyártól, semmire sem gondolva, csak egy test, amely mindent megtesz, hogy elmeneküljön valami elől, amit soha nem tudott szavakba önteni.”
A történetünk több részre tagolódik, amiken keresztül megismerhetjük mindkét főszereplőnket, de mindenek előtt egy előhanggal indítunk, ami felvázolja nekünk az alaphelyzetet. Kapunk egy kisebb ízelítőt abból, hogy miért tölt be ennyire domináns szerepet a sárga szín a műben és mi köze van ennek a karaktereinkhez. Akad itt még egy kis apróság, amit most nem árulok el, csak annyit mondok, hogy ez szintén egy olyan plusz dolog a lapok közt, ami közelebb visz minket Ellis és Michael párosához.
„Hátralépett. A festmény olyan feltűnő volt, mint egy újonnan beépített ablak, de ez az ablak egy színekkel és képzelettel teli életre nyílt.”
Elsőként Ellist ismerhetjük meg a fiúk közül, aki úgymond az én értelmezésem szerint a központi szereplő, és akiből mondhatni kiindul ez az egész történet. A jelenben vagyunk, 1996-ban, ahol mindenhova elkísérjük Ell-t, és eléggé résen kell lennünk, hogy tartsuk vele a tempót, különösen akkor, ha visszaemlékezik.
Ezekbe a részekbe könnyen bele lehet zavarodni, ha nem olvasunk elég figyelmesen, de pár ilyen emlékkép után már meg lehet szokni az írónő stílusát, és élvezettel követhetjük nyomon a múlt történéseit, s annak összefüggéseit Ellis jelenlegi életével.
„Negyvenhat éves volt, és minden este azon tűnődött, hova tűntek az évek.”
Ez a tagoltság a szemszögeket illetően, több szempontból is érdekes: egy olyan szép fordulatot követően váltunk át Micahel szerepére, hogy azt még a legszőrösebb szívű ember is megkönnyezi!
Őszintén szólva, már nem is tudom, melyiküket szerettem meg jobban, ugyanis, mint kiderült legalábbis számomra, ez a két fiú tökéletesen kiegészíti egymást, már-már olyan, mintha ők lennének a Jin és a Jang. Mindkettejükben van valami, - akár egy tulajdonság, akár egy rossz szokás - amire a másiknak szüksége van. Mindezt pedig olyan játszi könnyedséggel meséli el nekünk az írónő, hogy csak néztem tátott szájjal…
„Van Gogh szeretett gyorsan festeni, mintha üldözné valami. És amikor az egész összeáll… a fény, a szín, a szenvedély, akkor…
(…)
És amikor az egész összeáll? - kérdezte Ellis.
Az az élet.”
Kettejük közül Mikey az, aki gyermeki vidámsággal és életkedvvel tengeti a mindennapjait, és neki köszönhetően Ell is több alkalommal dönt úgy, hogy csak a mának él és élvezi a legapróbb dolgokat is az életben. Amikor az ő szemszögéből olvassuk a történetet, akkor döbbenünk rá, mennyire a szívén viseli Ellis sorsát, s ekkor értjük meg igazán azt is, milyen mély kapcsolat is van köztük.
„Michael így felelt: Továbbmegyünk, és nem adjuk fel. És letérdelt és megcsókolta. Ez volt az első csókjuk. Valami gyönyörű egy rossz napon.”
A változást ebben a barátságban egy bizonyos harmadik személy fogja meghozni, akiről mindketten mesélnek nekünk, s még az írónő is elhint egy-két apró információt róla - de csak akkor tudhatjuk meg ki is ő, ha már a történet végére érünk. Ekkor fogjuk realizálni, milyen és mekkora szerepe is volt neki, mint „betolakodónak”, s miben változtatta meg a két főszereplőnket.
„Ki ez? - kérdezted.
Dexter Shawlands - felelte Michael.
És az ki? - kérdezted.
Mabel egyik régi szerelme. Minden évben eljön, és eljátssza a dalát.
Ez a szerelem - mondtad.”
Ez a történet megmutatja, milyen hullámvölgyek lehetnek egy teljesen átlagos, mindennapi ember életében, s milyen véletleneknek köszönhetően hozunk létfontosságú döntéseket. Láthatjuk azt is, hogyan lehet megbékélni a múlttal, felfedezni az igazi énünket és teljesíteni az igazi célunkat az életben.
„A fájdalma haraggá változott, ott volt vele ébredés után és elalvás előtt. Az élet nem volt olyan mulatságos Michael nélkül. Az élet nem volt olyan színes nélküle. Az élet nem volt élet nélküle.”
Ami számomra még gyönyörűbbé tette ezt az egészet, az a lezárás volt: mondhatni egy keretes szerkezetű művet olvashatunk Sarah Winman tollából. Ez a befejezés pedig méltó és szívet tépő lezárása Ellis és Michael barátságának.
„Boldognak tűnnek, de igazán. Nem csak azért, mert mosolyognak, hanem mert van valami a szemükben, nyugalom, öröm, valami, amin osztoznak.”
Úgy érzem, 2018-ban sikerül újabb hatalmas kedvenceket avatnom, mivel a Bádogembert is a szívembe zártam, s remélem, hogy örökre velem marad a története, és mindaz, amit nekem adni tudott most ebben az időszakban.
Ellis, Michael - köszönöm, hogy megmutattátok nekem, miért kell minden napot úgy megélni, mintha az az utolsó lenne.
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… mindenkinek, aki egy igazi, élő történetet szeretne olvasni.
~Anna

Tags:

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés