ÉRTÉKELÉS - Rachel Hollis : Szabadulj meg végre a hazugságoktól, hogy az lehess, aki valójában vagy!


Sziasztok molyok! :)

Végre-végre újra értékelést írok Nektek! Ez egy igazán nehéz szülés volt számomra, ugyanis volt egy nagyon depresszív mélypontom egy sikertelen vizsga után, ami miatt szükségét éreztem egy olyan olvasmánynak, ami segít helyretenni a buksimat. Így esett a választásom Rachel Hollis könyvére, ami sokkal kellemesebb csalódás volt, mint amire számítottam - végre valaki a szívemből szólt, amikor a problémáiról és a nehézségeiről beszélt, nem éreztem közhelynek, és rengeteg erőt adott nekem ahhoz, hogy lábra tudjak állni. Ez a nő pontosan tudja, mit csinál, úgyhogy sok szeretettel ajánlom Nektek is a könyvét!

Szerző: Rachel Hollis
Cím: Szabadulj meg végre a hazugságoktól, hogy az lehess, aki valójában vagy
Kiadás éve: 2019
Kiadó: Partvonal
Oldalszám: 288 oldal
Műfaj: Életmód, önismeret, humoros
Eredeti cím: Girl, Wash Your Face
Igazából nem is tudom, hogy elkeserítő, vagy inkább elgondolkoztató, hogy 20 éves fejjel kezdtem olvasni Rachel könyvét. Lehet, hogy inkább elgondolkoztató. Vagy esetleg mind a kettő. Nem tudom. Csak egy dologban voltam biztos, amikor levettem a polcról ezt a kötetet, az pedig nem volt más, mint hogy feladom.
Igen, jól olvastátok. És nem, nem estem túlzásba. A sikertelen anatómia vizsgám után eljutottam arra a pontra, hogy elkezdtem azon gondolkozni: talán az egészségügy mégsem nekem való. Tudjátok, mi ebben a legszomorúbb? Már nagyon régóta az volt az álmom, hogy segíthessek az embereknek, és foglalkozhassak velük.
Mint egy varázsütésre, jött velem szembe tavaly a dietetikus szak. Amint megláttam, biztos voltam abban, hogy igen, ez az, amit csinálni szeretnék. Tiszta szívemből megszerettem ezt a szakot, és az ég egy adta világon nem jelöltem volna mást az egyetemi jelentkezésnél az egészségügyön kívül. Természetesen nem kevés utána olvasás, kérdezősködés, és nyílt napra járás következményeképp született meg bennem ez az elhatározás.
És most?
Magamra nézek, és elbizonytalanodok. Sírni támad kedvem. Csapkodni és dühöngeni akarok, mert én nem ezt szerettem volna.
Nem így képzeltem el ezt az egészet.
Miután megláttam a pontszámot a gépen, sírva viharzottam vissza a kollégiumba, és még aznap este haza is utaztam. Képtelen voltam, akár csak pár órával többet Debrecenben maradni, mint akkor kellett volna.
Egyszerre éreztem mérhetetlen haragot, szomorúságot, boldogtalanságot - és mind közül a legrosszabbat: tudatlanságot. Egyszerűen nem fogtam fel, miért nem sikerült. Meg ne haragudjatok a kifejezésért, de konkrétan szarrá tanultam az agyamat, erre a vizsga majdnem fele olyan anyagrészből áll, amit elméletben tőlünk nem kérnek számon…? És ne érezzem magam komplett idiótának?
Szépen kidühöngtem magam, jó pár hisztiroham kíséretében, majd újra nekiálltam tanulni. Ugyanolyan keményen, mint az előző alkalomra - ezúttal azonban még utánanéztem pár dolognak, ami számomra ismeretlen volt a feladatokból, és úgy mentem oda, a június 25-ei vizsgára, hogy most már sikerülnie kell!
És lássatok csodát, a hőn áhított kettes helyett egy hármas vizsgajegyet sikerült összehoznom!
Na de miért is írtam le mindezt Nektek?
Azért, mert ez Rachel nélkül nem sikerült volna. Nem, most sem viccelek. Ez a nő úgy gatyába rázza az embereket, hogy azt öröm nézni!
„Hogy mi az igazság? Az, hogy te, csak és kizárólag te felelsz azért, hogy milyen emberré válsz és mennyire leszel boldog!”
Amikor elkezdtem olvasni, eszem ágába se jutott, hogy egy ilyen jellegű könyvet ennyire lehet élvezni - olykor hangosan felnevettem a vonaton, vagy a közlekedési eszközökön - , és teljes figyelemmel magamba szívni azt a tudást, és tanács-áradatot, amit nyújt az embereknek. Valamiért abban a tudatban éltem, hogy az életmód/életstílus/ ehhez hasonló könyvek tárgyilagosabbak, hidegebbek, s kevésbé közvetlenek - na, ezekre a mi írónőnk már az első mondatával is rácáfol. :D
Csak úgy árad belőle a pozitív energia, és elképesztő módon lehet ezt érzékelni a könyv olvasása közben is. Esküszöm Nektek, még soha életemben nem tapasztaltam ehhez foghatót! Egyszerűen képtelen vagyok megmagyarázni, miért, vagy hogyan; de ez a könyv él - és egy darabot ad nekünk Rachelből.
Még mindig érzem magamban azt a hatalmas energialöketet, amit kaptam a kötet befejezése után, és továbbra is csodálom ezt a nőt, hogy így képes volt megnyílni az olvasói előtt.
A célját azonban csak így sikerült teljes mértékben elérnie - most már biztosan tudom, hogy nem vagyok egyedül. Most már azt is biztosan tudom, hogy nem szégyen segítséget kérni. Igenis lehetnek nehézségei még a magamfajta fiataloknak is, akik nem rendelkeznek olyan mérvű és mennyiségű tapasztalattal, mint egy 30 éves, dolgozó felnőtt, aki akár édesanya/édesapa szerepet is betölt.
Pocsék ezt beismerni, de úgy dobnak be minket az egyetemi élet világába és a nagybetűs életbe, hogy mondhatni semmilyen gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezünk, mindent tanultunk és tanulunk, ami körítés és lexikális tudás; s amikor éles helyzetben fogunk állni az első munkanapunkon, csak annyit tudunk majd kinyögni, hogy „anyucit akarom”.
Most komolyan, akár vicces, akár nem, nem tudok megcímezni egy rohadt levelet. Már lassan a két kezemen se tudom megszámolni, hány kellemetlen helyzetbe kevertem magam ezáltal, nemhogy még nyíltan fel is vállaljam…Na de egyszer mindennek eljön az ideje. Ez egyszerre vicces és elkeserítő. Erre mégis mikor készítettek fel az iskolában? Elméletileg első osztályban, vagy alsóban, de könyörgöm, azért egy önéletrajzi levél megírása ezt nem fogja pontosan úgy feleleveníteni, mint ahogyan azt elvárják, vagy szükséges lenne…
Nem tudok számlát befizetni, nem merek bepakolni a mosogatógépbe, mert olykor azt hiszem, leharapja a kezem, úgy ki kell rántani, majd visszacsukni kattanásig, és még sorolhatnám ezeket napestig!
De tudjátok mit? Azt mondom, legyen! Felvállalom, hogy ezekkel nem vagyok tisztában, és még tanulnom kell, hogyan vigyem véghez mindezt úgy, hogy elfogadhatóak legyenek.
Emberből vagyunk, akik olykor hibáznak. Nem lehetünk tökéletesek. Senki sem az. Mindenkinek lehetnek hiányosságai. Igen, mint amikor a nagyképű osztálytársaid odaszólnak, hogy ők sem tökéletesek, mert hiányzik belőlük a hiba. Haha, röhög a vakbelem. Ja, nem.
Rachel is pontosan arról mesél nekünk, hogy rengeteg olyan hazugság van, amit az idők folyamán elhitettek velünk, vagy éppenséggel mi hitettük el azokat magunkkal. Ezek a hazugságok teszik tönkre a mindennapjainkat, szinte teljesen észrevétlenül.
„Azzal, hogy felismertem ezeket a hazugságokat, megfosztottam őket az erejüktől.”
És tudjátok mit? Rohadtul igaza van. Gondoljatok csak bele! Hányszor éreztétek már azt, hogy nem vagytok elég jók? Hogy valakivel összehasonlítva lebecsülitek magatokat? Mennyiszer kezdtetek bele valamibe, s hagytátok abba mondvacsinált kifogásokra hivatkozva?
Ugye milyen pocsék érzés ilyen dolgokat alaposabban átgondolni - és esetleg rájönni arra, hogy saját magatoknak mennyi része is volt abban, hogy ez ily módon állandósuljon, szerepet töltsön be az életetekben? Higgyétek el, nekem sem ez volt a legkellemesebb része az olvasásnak, de szükségem volt rá abban, hogy el tudjak kezdeni változtatni.
„Ez nagyon fontos, drága barátnőim, mert muszáj megértenetek, hogy egyikünk sem tudja az elvárásokat teljesíteni. És miközben képtelen vagyok a szüntelen jó teljesítményre, nem hagyom, hogy ez a tény rossz irányba vigyen. Minden nap felébredek és megkísérlem, hogy önmagam jobbik változata legyek.”
Rachel nagyon sok olyan apróságra hívja fel az emberek figyelmét, amikre alapvetően nem kapnánk fel a fejünket, vagy egy vállrándítással annyiban hagynánk a dolgot - és pontosan ezzel van a baj! Nem szabad elmenni még ilyen semmiségek mellett sem.
„Az élet nem arról szól, hogy örökké a szétesés szélén imbolyogj! Az életet nem csupán túlélni kell, hanem megélni is.”
Miután szépen, fokozatosan felfedezzük magunkban ezeket a dolgokat, amiket az írónőnk is folyamatosan próbál az eszünkbe vésni, elkezdjük átértékelni az önmagunkról alkotott képünket. Az, hogy miben változik, az csakis rajtunk áll, és ezt Rachel is igyekszik a lehető legjobban hangsúlyozni, hiszen az egész könyv erről szól: TE magad vagy az, aki az életét alakítja, nem más!
„Az igaz, hogy azt mondom, hogy erős vagy, bátor és igazi harcos… De ha ezt mondom neked, azért teszem, hogy észrevedd magadban ezeket a jellemvonásokat. Legszívesebben megragadnálak a válladnál fogva, és addig ráználak, míg össze nem koccan a fogad. Annyira az arcodba akarok mászni, hogy bele kelljen nézned a szemembe, és ott magad is megláthatod a választ. Teli torokból akarok ordítani mindaddig, amíg magadévá nem teszed ezt az egyetlen nagy igazságot: te irányítod a saját életedet!”
Tény, ami tény, a változás sosem volt egyszerű, és nem is lesz az. Nem közhelyeket akarok most felsorolni, hanem a saját példámmal igazolni ezt az állítást - mivel még én sem tudtam teljesen elfogadni és feldolgozni, hogy kollégista lettem és kikerültem a gimnázium „szerető karjai” közül. Most már lassan kezdem magaménak érezni a dolgot, de én is tisztában vagyok vele, ahogyan mindenki más is, hogy sosem lesz az igazi. De hát ki mondta, hogy könnyű dolog egyetemistaként kirepülni a családi fészekből, és minden csupa móka meg kacagás lesz?
Na ugye. Addig én sem hittem el, milyen jó dolgom is volt a gimiben, és az érettségin, amíg meg nem tapasztaltam, mit jelent egyetemre járni. Sokszor visszasírom ezeket az időket, még ha nem is szerettem szinte egyet sem a hat évből.
Miért is kéne hazudnom Nektek, kedves olvasóim? A nagybetűs Élet sem lesz jobb, vagy könnyebb, hiszen mindennek megvannak a maga nehézségei, és szinte biztos, hogy akkor majd az egyetemet sírom vissza. :D
Tudjátok, miért élveztem annyira Rachel könyvét? Azért, mert őszinte. De kegyetlenül. Ahogy mesél magáról, a múltjáról, a családjáról, és megnyílik az olvasóknak, sokkal szimpatikusabbá válik az olvasók szemében, és az ember alapvetően is közelebb érzi magához, mint egy nyers „megmondóembert”.
Ez a nő egy kész energiabomba, aki csak úgy árasztja magából a pozitív energiát, a szíve - lelke benne van abban, amit csinál! A stílusa egyszerűen magával ragadó, bele lehet veszni a lapokba, és átélni minden egyes emléket vele együtt, amit elmesél nekünk.
A mai napig csodálom Rachelt, hogy a saját történetén keresztül, illetve azzal együtt szeretne segítséget nyújtani az embereknek. Bevallom őszintén, én is azt éreztem olvasás közben, hogy végre nem vagyok egyedül. Ami pedig a legjobb volt az egészben, hogy rájöttem arra, hogy nem szabad szégyellnem magam azért, aki vagyok.
„Én alakítom át magamat azzá, aki leszek.”
Ez a könyv nagyon sokat adott nekem. Önbizalmat, erőt, hitet. A tudatot, hogy képes vagyok rá, csak tenni kell érte. Úgyhogy tenni is fogok érte. Rachel sokkal, de sokkal jobb ember, mint azt én valaha el tudnám Nektek mondani ebben az értékelésben.
Ezért is biztatlak Titeket arra, Drága Olvasóim, a végén még átveszem ezt a jelzőt Racheltől :’D, hogy ismerkedjetek meg a könyvével, és a munkásságával, mert több, mint tiszteletreméltó, amit véghez vitt.
A végszavam pedig az egyik kedvenc idézetem a könyvből, amit ajánlok a figyelmetekbe:
„Ne feledjétek a legnehezebb napokon se, hogy mindennél fontosabb az előrehaladás – legyen szó egyetlen milliméterről, vagy akár egy kilométerről!”
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… mindenkinek, akinek egy kis önbizalomra van szüksége, vagy úgy érzi, jól jönne egy segítő kéz.
~Anna

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés