Könyv, pont jókor - Szerb Antal : Utas és holdvilág

Written by Post Comment

Sziasztok molyok! :)

A Könyv, pont jókor második fordulójának alkalmával kék borítós könyveket kellett olvasni, ezért a választásom az egyik újonnan beszerzett Helikon zsebkönyvemre esett, méghozzá Szerb Antal - Utas és holdvilág c. művére. 


Nagyon régóta szerettem volna már tőle olvasni, ezért kíváncsian vetettem magam bele a történetbe - lássuk, mi sült ki belőle! ;)
Szerző: Szerb Antal
Cím: Utas és holdvilág
Kiadás éve: 2016
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 300 oldal
Műfaj: Lélektani, filozofikus
Szóval akkor pár szót az én kapcsolatomról Szerb Antallal, mielőtt még olvastam volna tőle bármilyen művet is. Rengetegszer hallottam elejtve a nevét az irodalom óráimon, már hetediktől kezdve, azzal is tisztában voltam, milyen korban élt, és hogyan halt meg, de nem értettem, hogy miért nincs benne a tananyagban, mint Radnóti, vagy éppenséggel miért nem kapják fel annyira.
Amikor tízedikben újra indulnom kellett a szépkiejtési versenyen az iskolánkban, találtam egy tökéletes szöveget Antaltól, és boldogan vittem a tanárnőm elé, hogy én ezt szeretném olvasni, mert ez én vagyok. Ő csak a fejét csóválta, mire értetlenkedni kezdtem, hogy mégis mi a baj, nem szépirodalmi szöveg, minden kritériumnak megfelel - a válasz a következő volt: fasiszta.
Csak néztem, mert nem értettem, mégis milyen okból kifolyólag lenne az, de nem vitatkoztam és kerestem egy másik szöveget. Most, miután végeztem az olvasással, újra megnéztem, végigbogarásztam az életrajzát, de továbbra sem értem ezt a felvetést. Ki tudja miért nem, biztosan velem van a baj… Na jó, nem is szaporítom a szót, vessük bele magunkat ebbe az utazásba, amire Mihály invitál minket! ;)
„Az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után: keresi, kergeti, hiába, és az élete elsorvad a nosztalgiában.”
A főszereplőnkkel a nászútján találkozunk először, amikor még ő maga sem tudja, milyen hatással lesz rá a holdvilágos olasz éjszaka, s miféle kalandokba keveredik bele, pusztán amiatt, mert magával ragadja a nosztalgia.
Éreztétek már azt, hogy képtelenek vagytok a jelenben élni, mert valami, ami valaha számotokra a világmindenséget jelentette, visszahúz titeket a gyermekkorotokba?
„- Semmi baja - mondta az orvos -, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
- Én? - kérdezte Mihály eltűnődve. - Semmit. Éltem.”
Ez lesz az az érzés, ami teljesen elhatalmasodik rajtunk is, miközben Mihállyal együtt barangolunk lapról-lapra. Szépen, lassan pedig értelmet nyer a hosszú visszaemlékezés: a mi igencsak magának való főhősünk arra próbál rájönni, miért nem tud normális életet élni, mint bárki más. Tudja magáról, hogy nem egy megszokott, hétköznapi személyiség, de ugyan ez milyen okból kifolyólag tarthatná vissza? Hiszen van rendes munkája, tökéletes felesége - mindene megvan, ami egy átlagos ember életviteléhez szükséges, akkor miért nem érzi teljesnek az életét?
„Gondold meg: meghalni sokkal könnyebb és természetesebb, mint életben maradni...”
Ahogyan haladunk előre a fejezetekben, és egyre jobban beszippant minket Mihály kóborlása az olasz városokban, úgy kezdjük megérteni a férfi lelkivilágát, s fedezzük fel vele együtt a múlt szépségét, amit mindannyian előszeretettel üldözünk, ha arról van szó. Aztán elérkezik az a pont, amikor rádöbbenünk olvasás közben, hogy nem menekülhetünk életünk végéig önmagunk elől.
„- Nem értem, hogyan hiheti, hogy aki meghalt, az teljesen megszűnik.”
Nem kényszeríthetjük magunkat olyan létbe, amit nem nekünk rendelt a sors - egyszerűen képtelenség úgy élni minden nap, ahogyan azt tőlünk elvárja egy társadalmi norma, mikor a szívünk mélyén tisztában vagyunk azzal, hogy csak színészkedünk, és megjátsszuk magunkat. Egyszer el fog jönni az a pillanat, amikor belefáradunk a színjátékba, hogy úgy próbáljunk normális életet kialakítani és élni benne, hogy közben nem önmagunkat adjuk.
„Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom pályabéremet,
Mert befogad s kitaszít a világ.”
Villon (Ford.: Szabó Lőrinc)
És - még ha ő nem is látja ezt előre - Mihály történetében is ez a fordulópont következik be, s mi azt követhetjük nyomon, hogyan eszmél rá arra, hogy ami elveszett a múlttal együtt, az már ténylegesen a feledésbe merült - mivel hiába akarja ugyanazt előteremteni a jelenben, az emberek és a körülmények is változnak, vele együtt.
Amíg a főszereplőnk bolyong, s lézengve tengeti mindennapjait, arra törekedve, hogy rátaláljon önmagára, a múltját elemezve, mi, olvasók is feltesszük magunknak ugyanazokat a kérdéseket, amiken Mihály is töpreng - akár kimondatlanul, akár elárulva nekünk gondolatait.
Olvasás közben pedig akaratlanul is elkezdünk azon gondolkozni, hogy olyan életet élünk - e, ami nekünk való, és a szívünk szakad meg, ahogyan látjuk azt a kétségbeesést, azt a gyerekes vágyat a főhősünkben, ami görcsösen afelé hajtja, hogy befejezettnek tekinthesse ezt az utazást, amivel megismeri önmagát, s végre pontot tehessen a mondat végére…
„És ha az ember él, még mindig történhet valami.”
Ez a regény sokkal többet tudott nekem most adni, mint egy általános értelemben vett segítő kézikönyv, ami arra próbál rávezetni, miért kell szeretnem magamat, a személyiségemet - vagyis azt, aki vagyok. Mihályt sokkal közelebb éreztem most magamhoz, valamiért azt az érzést keltette bennem, hogy ha jobban szemügyre veszem a tulajdonságaimat, néhány eltemetett emlékemet, akkor ráeszmélhetek, hogy sokkal jobban hasonlítunk, mint azt valaha is beismertem volna.
Mindezek után pedig úgy érzem, ideje magamba néznem, s elindulnom a saját holdfényes utamon - találkozunk Olaszországban?
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… azoknak, akik éppen nehéz időszakon mennek keresztül, s kell nekik egy kis biztatás, hogy néha ugyanott kell kilyukadni, ahonnan elindultunk, mert lehetséges, hogy oka van annak, hogy nem látunk más megoldást.
És akkor következzen a kép, ami a víz mellett készült! ;)
A saját kis medencénkben jó volt egy ilyen fantasztikus kötettel pihenni :)
~Anna

Tags:

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés