ÉRTÉKELÉS - L. J. Wesley : Brooke - A testem a börtönöm

Sziasztok molyok! :)

Ezúttal egy előolvasással érkeztem, méghozzá egy igencsak érdekes történettel: Brooke-al, akinek a saját teste a börtöne.
Szerző: L. J. Wesley
Cím: Brooke: A testem a börtönöm
Kiadás éve: 2018
Kiadó: Mogul
Oldalszám: 232 oldal
Műfaj: Kortárs, naplóregény
Ohohó! Végre megint egy jó kis L. J. Wesley könyv került a kezembe. :D Itt is köszönöm az írónak a lehetőséget, csapjunk is bele a közepébe, s ismerjük meg Brooke-ot!
A főszereplőnk kómában fekszik egy kórházban, és a tudatára ébred, annak ellenére, hogy még nem képes kommunikálni, sem pedig mozogni. Eddig a történetünk nagyon hasonlít egy Vörös Pöttyös könyvhöz, méghozzá Clélie Avit - Itt vagyok c. szintén rövid regényéhez. Mielőtt bárki rémeket látna, és másolást feltételezne a mi magyar írónkkal kapcsolatban, gyorsan hessegesse el a rossz gondolatokat, szó sincs ilyesmiről! Egyedül a két lány kiindulási állapota egyezik meg, semmi más.
„Úgy érzem magam, mint egy rab. Az is vagyok. Rab lettem, és a testem a börtönöm.”
Lényegében azt követhetjük nyomon, hogy Brooke hogyan épül fel már ha ez egyáltalán lehetséges és hogyan fedezi fel újra önmagát: azt, hogy ki is volt ő, s milyen élete volt a kóma előtt.
„Akkor menj el! Nem akarom, hogy bárki szenvedjen miattam. Menj el, hagyj békén, ne beszélj hozzám! Úgysem emlékszem rád. Még saját magamra sem emlékszem. Menj el, ne is gyere vissza!”

Őszintén szólva, nem igazán tudtam, mire számítsak, mivel nem ezt a műfajt társítottam eddig az íróhoz gondolok itt a kicsit New Adoult-osabb vonalra - na ez aztán gyönyörű magyar kifejezés lett.. ehh, sebaj – de meg kell hagynom, ez az újdonsült stílus sem áll rosszul neki. A naplóregény kinézet ugyanúgy megmaradt, mint ahogyan eddig volt, és most is kifejezetten örültem neki, mivel így mindig jobban bele tudok látni az adott karakter fejébe, személyiségébe, mintha kívülállóként mesélné nekem valaki a történéseket.
„Azt várom öntől, hogy pár hónapon belül kinyissa a szemét. Megegyeztünk?
Azt várja? Na, de doki, ne essünk túlzásokba! Ha ez így működne, akkor nemhogy a szemem nyitva lenne, hanem körbe-körbe rohangálnék ebben a nyamvadt kórteremben.”
Azonban nagyon kellemesen csalódtam, és olyannyira élveztem a történetet, hogy 2 nap alatt be is fejeztem az olvasást. :D A stílusa nagyon könnyed, nem erőltetett, iszonyúan olvastatja magát, és ez szerintem annak is köszönhető, mindezek mellett, hogy a karakterek jól vannak ábrázolva, teljesen élethűen tükrözik vissza a mai világban élő embereket.
Egy dolgot itt is meg kell jegyeznem, ahogyan a korábban emlegetett Vörös Pöttyös kötetnél is tettem az értékelésben: kicsit el kell vonatkoztatunk attól, hogy a valóságban ez hogyan zajlana le, vajon ugyanígy működne, vagy sem, mivel a hangsúly nem az orvosi kifejezéseken, és a kezelés(ek)en van.
„Ahogy egy-egy új emlék felszínre került, úgy lett minden egyre zavarosabb.”
Mindent összevetve én azt gondolom, hogy ez az írónak a legjobban sikerült könyve, bár néhol még úgy érzem csiszolni kell, mégis sikerült egy olyat alkotnia, ami valami többet ad az olvasónak. Még ha nem is mondhatjuk teljesen tökéletesnek, érződik, mennyi munkája benne van ebben a kötetben, és mennyivel többet tud mondani ez a röpke 232 oldal, mint olykor 600. Brooke elgondolkodtat, és a saját jellemfejlődésével ösztönöz minket arra, hogy néha igenis el kell indulni a változás útján, akkor is, ha az teljes kilátástalanságba burkolózik.
„Nem érdemlem meg az esélyét sem annak, hogy boldog legyek. Nincs jogom hozzá.”
Csillagozás: 5 / 5
Ajánlom… mindenkinek, aki fél megváltozni.
~Anna

Share:

Kapcsolódó posztok

0 megjegyzés